Őszülés. Én 46.-ba léptem, más ebben a korban már elég őszül. Pár éve nálam is elkezdődött kicsit. Én azonban bízom benne, hogy főleg a zöld levek hatására eltűnik a kismértékű deresedés is.
Nem tudom a korodat, nem tudom, mennyire vagy nyers, mert lehet hőkezelt veganizmust is csinálni, de az nem a legjobb. A szédülés lehet méregtelenedési tünet, mivel korábbi ételeidtől eltérő, nagyobb tisztítással bíró ételeket eszel most. Ismerd meg a könyvből a 811 táplálkozás lényegét. Fontos lenne megtanulnod emellé milyen táplálkozási irányzatok vannak, melyik miben különbözik a másiktól. A vegyszermaradványoktól nem kell félni mivel az egyéb táplálkozással is ugyanúgy bemegy, de a lényeg, hogy a 811 en nem megy be a testbe testidegen anyag és méreg a táplálkozáskor, míg egyéb táplálkozáskor ezek automatikusan bemennek, mint táplálék és ez hosszútávon kimeríti az emberi életenergiát és megbetegíti a testet.
Meg kell ismerned a diétákat. Ez egy tanulási folyamat mind elméleti, mind gyakorlati szinten. Sok könyvet el kell olvasni az elején, és meg kell tanulni alapvető táplálkozástani ismereteket, és hogy hogy működik nagyvonalakban az emberi emésztés. Ez azért kell, mert nem tudsz meggyőződéses hittel követni valamit, ha nem győződsz meg személyesen annak helyességéről. Nem kell táplálkozástudósnak lennünk, de alap rálátással és megértéssel kell rendelkeznünk. Tápanyagtáblázat könyvekben vannak erről infók, de ezeket nem hagyományos, hanem semleges szemmel kell olvasni, az adatok a lényegesek, nem pedig a bennük lévő ajánlások, mert azok a hőkezelő mindenevőkre szabott normák.
Ha a legjobb szakirodalomra vagy kíváncsi akkor 3 dolgot kell tenned:
- 811 es könyv elolvasása, megértése, és megtanulása
- a honlapom sűrű olvasgatása, értelmezése
- a fórumon 293 oldalának visszaolvasása
Ezek mind a 811 köré csoportosuló infók, melyek a megértéshez segítenek hozzá.
A főbb diéták, melyeken belül számos aldiéta van még)
-mindenevés
-vegetáriánus, óvo, óvo-lakto
-vegán(hőkezelő teljesen vagy részben)
-nyers evő vegán, de aránytalan magbevitellel és magas zsírbevitellel
-alacsony magtartalmú nyersevő, 5 komponenses(gyümölcs+zöldség+olajos mag+gabona+hüvelyesek) ITT KEZDŐDIK AZ EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS, MERT EZEN A SZINTEN KAP A TEST KÜSZÖBÉRTÉK FELETTI MEGKÖNYEBBÜLÉST, MELY HATÁSRA, VALÓS ÖNGYÓGYÍTÓ MECHANIZMUSOK BEINDULHATNAK, ABBAN AZ ESETBEN HA VALÓBAN ALACSONY A MAGBEVITEL, NYERS(áztatott9, VAGY CSÍRÁZTATOTT(jobb) FORMÁBAN TÖRTÉNIK.
ÉS VÉGÜL A LEGMAGASABB SZINT, MELY TÖKÉLETES TESTKÉMIÁT, ÉS BIOLÓGIÁNKNAK MEGFELELŐ IDEÁLIS ANYAGBEVITELT AD MIND MENNYISÉGBEN, MIND ARÁNYAIBAN, MIND BIOLÓGIAI ÉRTÉKBEN, A 811.
-alacsony zsír és magtartalmú, 3 komponenses nyersevő(édesgyümölcs+zöldek(nem zöldség)+kis olajos mag vagy olajos gyümölcs=811-esek. Ez az ember legegészségesebb táplálkozása, melyet következetesen gyakorolva, a legmagasabb életminőség és vibrant egészségi szint érhető el, és minden betegséget gyógyít.
Vannak még extrém diéták, mely egyik sem ajánlott. pl.
-Húsevő ember(még nyersen sem ajánlott)
-kizárólag gyümölcsevő(nem ajánlott)
Segítsetek az újaknak.
Sokan fluktuáltak itt a fórumba, hevesen jöttek és érdeklődtek, majd eltűntek, mert a 811-ben nem látták meg az utukat. Én azon vagyok, hogy meglássák, és magukénak tudják ezt az életet. Ti barátaim , akik minden nap itt vagytok, köszönöm a hűséges kitartásotokat. Álhatatosságotoknak meg lesz a jutalma.
Legutóbb smanag szerkesztette (2010.02.08, 2010 9:57 pm), összesen 1 alkalommal
Ja az ilyent én is bírom hgy nincs semmi baja gizinéninek, közben 120kg, meg már műfogsora van, amellett az akkori emberek nem azt a szemetet ették mint a maiak, ha még húst ettek sokat akkor se
Már bocs, hogy ezt mondom, de szerintem az ilyen "kutyabajuk Gizinénik" nagy többségénél csak idő kérdése, hogy mikor "borul ki a bili".
Persze kivételek mindig vannak, de ha a leszármazottaik az ő táplálkozásukat követnék akkor már nagyon lecsökkenne az esélyük.
A mostani "100" évesek nem a mai világban nőttek fel, kíváncsi lennék, hogy a mai fiatalságból ilyen táplálkozás mellet hány "Gizinéni" lenne.
Szia Zsu! Néztem a neten hunzákat, meg egyéb nyersevő népeket a múltkor, és az ő hajuk is ősz volt. No ha ők nem esznek vegyszermentesen, akkor senki Volt 1-2 csodabogár (Ann Wigmore pl.), aki állítólag nem őszült meg. Fene tudja, mondani sok mindent lehet. Múltkor a buszon csodálkoztam rá egy idősödő férfira, aki sem nem kopaszodott, sem nem őszült - de biztos, hogy a haja igazi volt és nem festett (jó közelről megskubiztam, mert tömeg volt a buszon). De akit zavar, használjon hajfestéket Szerintem ez sem a kaján múlik.
arctic bocsi de az utolsó mondataidon jókat röhögtem,
kavarog bennem sok minden, főleg ha nem írásokra gondolatokra gondolok,
emberek képeit nézem, nem is kell hogy életben lássam őket.....
(azzá leszel amit eszel?....hát ja..))
Már csak azt kéne kitalálni hogy hogyan kéne táplálkozni ahhoz hogy a hajunk ne legyen ősz, a 811 nem az igazi, mert Graham és Iván is nemsokára teljesen őszhajú lesz, asszem valami Henri Bielertől olvastam régen hogy miért is
őszül az ember haja, no meg azt is írta hogy "két lábon álló tartosított
vegyszeres...")) inkább nem is sorolom. Kézzelfogható bizonyíték maga az ember.
Szédülés inkább talán a tisztulástól. Ha egy hagyományos étrenden vagy ugyanúgy beviszel annyi mérget, mert az álaltokat teletömik minden vacakkal. Amiket utána néztem a vegyszerezésnek leginkább a héjától kell félni, azt meg nem eszsük meg pl banán, narancs, mandarin esetében, almát meglehet hámozni, de hazaiak nem hiszem hogy nagyon vegyszeresek lennének.
Én úgy viszem be a napi kalóriát hogy megeszek 20 banánt, meg még egy kg másik gyümit.
Próbálok a lehetőségekhez képest minél több zöldet enni, legjobbak a saláta, spenót, mángold, amik puhák. De most használtam brokkolinak a felső virágos részét törzsét nem és jól szétvitte a turmix, napi fél kg-at megettem a napokban. Gabonát meg hagyd el mihamarabb.
Én is olvastam a pH csodát. Nekem újdonság volt, mert előtte mindenevő voltam. Nagyjából 1 éve azonban követem az ebben a fórumban hivatkozott
"A KÖNYV"-et:
Dr. Douglas Graham - 80/10/10 étrend...
Kérlek, olvasd el! Sok kérdésedre ott a válasz. Én is csak ebből idéznék...
Nézd meg Iván weboldalát: http://vibrantegeszseg.lapunk.hu/ _________________ Üdv! Vibrant egészséget!
A ph csodában számos ferdítéssel találkoztam én is,és tényleg gyanús,hogy a saját termékeit próbálja eladni az író. Csak akkor tudnék kellően lúgosítani,ha ph cseppeket teszek a vizembe?Jelenleg ásványvizet iszok,palackozottat,aminek 7,4 a phja,tehát enyhén lúgos így is. A könyvben azt sem értettem, hogy a legtöbb gyümölcsre azt írja,savasító hatású,aztán meg,hogy lúgosító,most akkor mi az igaz?
Azt szeretném megkérdezni,hogy ha a legtöbb növény,amit be tudok szerezni jelenleg, az nem bio, akkor nem fogok a növényekkel pont több méreganyagot bevinni, és még rosszabb hatást elérni, mintha csak húsevő létemre kevesebb növényt eszek? Próbálok biot is venni, pl puffasztott rizs,bioköles,répalé,céklalé.
Ti mivel viszitek be a kellő napi kalóriát?
Milyen növényekkel, gyümölcsökkel?
Egy nap hányféle növényt fogyasztotok?
1 hete kezdtem áttérni növényi étrendre, mostmár 60%növényi,30%gyümölcs,10%gabonafélék és magvak.Azonban 2 napja eléggé elkezdtem szédülni és fáj a fejem.Ez lehet a növények vegyszerétől?:S
Csatlakozott: Aug 29, 2006 Hozzászólások: 1237 Tartózkodási hely: Szentendre mellett
Elküldve: 2010.02.08, 2010 8:21 am Hozzászólás témája:
Szia Demmo.
Sajna lehetetlen minden embernek ugyanazokat leírni 60 -szor, és mindenkit egyenként motiválni és felnyitni a szemét. Csak annyit tudok mondani, hogy kezdj el megismerni milyen táplálkozási irányzatok vannak, és tárgyilagosan, elfogulatlanul elemezz ki mindet. Mindenki, én is bizonytalan voltam az elején. Mindenkinek magának kell következtetéseket leszűrni. Indulj el az úton.
Tedd fel a konkrét kérdéseidet, gyere a fórumba és kérdezz, mert 20 napig tartana, míg mindenre válaszolnánk. Kérdezzél konkrétumokat, mi izgat leginkább! A pH csoda terméket akar eladni, bár Magyarországon Best seller, nem tartom sokra, mert számos téves nézetet vall, elsődlegesen is az általad említett baromságait a gyümölcstilalomról. Ez már önmagában olyan súlyos ferdítése a valóságnak. Mégis minden könyv egy asszociációs pont az életünkben, s ezekből fog majd összeállni az összkép, ezért minden ellen véleményre is szükség van. Én pl. kielemeztem az ellenoldalt is.
Persze nehéz hinni bármelyik oldalnak is kezdetben, csak egy módszer van az igazunk meggyőződéséről, ha magunk végigtanulmányozzuk és a gyakorlatban kitapasztaljuk, mely út a jó. És természetes születhetnek eltérő következtetések is emberenként is.
Elküldve: 2010.02.08, 2010 7:30 am Hozzászólás témája:
Ne lepődj meg, minenhol ezzel fogsz találkozni. Ami az egyik guru szerint csodaétel, az a másik szerint halálos méreg. A "kutatások" alátámasztják ezt is, azt is, mindent be lehet bizonyítani, ill. meg lehet cáfolni. A tudomány már csak ilyen...
Azt mondják, napi 60mg C-vitamin nélkül az embernek skorbutja lesz. Aztán megnézem apámat (nem, nincs elhízva, és saját fogával eszik ), vagy gizinénit a szomszédból, akik konzerven és húson élnek, soha (!) nem esznek gyümölcsöt, jó, ha 10-20mg-ot bevisznek C-vitaminból, és nemhogy nem szenvednek skorbutban, hanem kutya bajuk sincs. Ma már minimum 200mg-ra becsülik a kellő mennyiséget, erre a "szemét bantuk" megcáfolják őket a napi 1 mg-jukkal (lásd Szigorúan bizalmas c. könyv), és mégsem skorbutosok.
Mikor lesz az ember nyugodt? Ha ellenőrizte minden nap, hogy a 60ezer vegyület közül mindent bevitt-e kellő mennyiségben? És mi van azokkal, amiket csak 40 év múlva fognak felfedezni, mert ma még nem is tudjuk, hogy létezik? Amíg valamit nem ismerünk, addig amiatt nem kell aggódni?
Az emberek soha nem foglalkoztak ilyen marhaságokkal (már bocs a kifejezésért), hogy bevisznek-e elég arachidonsavat, vagy b-12-t (ötven éve azt sem tudták, hogy létezik), mégis fennmaradtak akár húsevéssel, akár vegán életformán. A baj ott kezdődik, amikor valaki -hogy Hamvas szavaival éljek- a beleit kicseréli az agyával. A bél kezd el gondolkodni, az kerül felülre, az agya pedig a belek helyének sötétjébe száműzetik...
Legutóbb Arctic szerkesztette (2010.02.08, 2010 8:15 pm), összesen 1 alkalommal
Az rendben van,hogy elő tudjuk állítani az arachidonsavat,meg minden kellőt elviekben megkapunk a növényekből, de még mindig szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban,hogy kellő mennyiségben állítjuk-e elő.Természetesen minden nagy mennyiségben mérgező,azonban az összes molekulára szükség van a szervezetben.
Szeretnék én is áttérni vegan étrendre, sok mindennek utána olvastam, de rengeteg ellentmondással,nehézséggel találtam szembe magam.
Első napon csupa ösztönző dolgot olvastam és megjött a kedvem, de aztán rengeteg cikkben olvasok az ellenérvekről is.Rengeteg kérdés merült fel bennem.
A legbosszantóbb számomra az,hogy Dr.Young:PH csoda című könyvét olvasom épp és ő azt mondja,hogy gyümölcsöt például ne nagyon együnk, illetve felsorol egy párat,miket szabad. Én ezt elképzelhetetlennek tartom. Más orvosok meg azt mondják,hogy sok gyümölcs kell. A zöldek nagyszerűek,de nincs bennük kalória, max a gyümölcsben, ráadásul még túl ízetlenek számomra,és ha nem rakok a zöld lébe banánt például meg se tudom inni.
Kérnék egy kis bátorítást, mert most abban a fázisban vagyok,hogy bizonytalan lettem, mit szabad, mit nem és hogyan enni, és hogy tényleg megéri vegannak lenni.
Alapvetően nem volt gondom a hús elhagyásával, mert eddig sem ettem sokat, de a vega cuccok beszerzési lehetőségei Veszprémben, mert jelenleg itt lakom nem épp a legegyszerűbbek és legolcsóbbak.
Úgy emlékeztem, hogy az arachidonsav nem éppen a legjobb az emberi szervezet számára. Így kicsit, -csak futtában- utánanéztem.
Az arachidonsav biológiai előfoka olyan gyulladásos anyagoknak mint pl. a leukotrinok, vagy prosztaglandinok.
Való igaz, hogy az állati termékekben (főként a húsban) bőven megtalálható, de ezek fogyasztása elősegíti a gyulladásokra való hajlamot, főleg ha e mellett kevés E vitamint fogyasztunk. -ebből a vitaminból meg a növényekben van bőven.
Csatlakozott: Aug 29, 2006 Hozzászólások: 1237 Tartózkodási hely: Szentendre mellett
Elküldve: 2010.02.07, 2010 10:31 am Hozzászólás témája:
Hogy is állunk az esszenciális zsírsav bevitel terén a gyakorlatban?
Bizonyos tápanyagaink többszörösen telítetlen hosszú láncú zsírsavakat -- linolsav, linolénsav, arachidonsav, eikozapentaénsav (EPA), dokozahexaénsav (DHA) -- tartalmaznak. Ezek esszenciális, vagy részben esszenciális zsírsavak, a szervezet nem, vagy elégtelen mennyiségben képes csak előállítani őket. Az alfa-linolénsav esszenciális zsírsav (EFA), ami annyit tesz, hogy szervezetünk egészséges működéséhez szükség van rá, de testünk nem tudja előállítani. Esszenciális zsírsavaknak tekintjük még a linolsavat és időnként az arachidonsavat. Az omega-6 útvonal a linolsavval indul, ebből gamma-linolénsav képződik, majd arachidonsav. Az omega-3 útvonal az alfa-linolénsavval indul, amiből eikozapentaénsav és dokozahexaénsav lesz. Sok könyvben elfogadott tényként ismertetik, hogy a linolsav (n-6) és alfa-linolénsav (n-3) zsírsavakból testünk elő tudja állítani az arachidonsavat, eikozapentaénsavat és dokozahexaénsavat, így az esszenciális zsírsavak megfelelő mennyiségben történő bevitele elvben ellát minket elegendő EPA-val és DHA-val.
A növények ideális arányban és mértékben tartalmazzák az omega 6 és 3-at.
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban Nem módosíthatod a hozzászólásidat a fórumban Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban Nem szavazhatsz ebben fórumban