Dátum: 2006. május 29. hétfo, 14:00 Küldte: Boldogsag
"Én vagyok a víz íze… a vízgyűjtők közül az óceán… a vízi istenségek közül Varuna… a folyóvizek közül a Gangesz." (BG 7.8; 10.24,29,31)
Szilágyi Márta (Rohini) tanulmánya
A víz az öt anyagi elem közül az örök mozgást, a változást szimbolizálja. Néhány ókori bölcs az elemekre vezette vissza a világ keletkezését. Azt tanították, hogy ezek nemcsak elemek, hanem ős-elvek, arkhék. Ki a földet, ki a levegőt, a tüzet vagy éppen az étert tette az első helyre; Thalész (kb. 625-545), a hét leghíresebb bölcs egyike, az úgynevezett milétoszi iskola megalapítója azt mondta, hogy minden a vízből keletkezett. A föld is a vízen lebeg, és ez magyarázza a földrengéseket.
Thalész Egyiptomban tanult, de a védikus Indiában is úgy tudták, hogy az anyagi világ az ősvízen, az okozati óceánon lebeg, és a ciklus végén ebbe tér vissza. A Legfelsőbb Úr Mahá-Visnu formájában pusztán a pillantásával teremti meg az őselvet, amelynek szanszkrit neve mahat-tattva. Mahá-Visnu egy további kiterjedése, Nárájana az óceánban úszó kígyón pihenve folytatja a teremtést: létrehozza Brahmát egy lótuszvirágban, amelynek szárában potenciálisan már benne van a 14 bolygórendszer. Brahmának ezeket csak ki kell hoznia a lótuszvirágból.
A Genezis azt mondja, hogy a víz-elem már megvolt a teremtés előtt: minden kietlen és puszta volt, csak „Isten Lelke” lebegett a vizek felett (I.1.2) Isten csak a „mennyezetet” teremtette meg, hogy szétválassza „a vizeket a vizektől”, és a mennyezetet égnek nevezte. Ezután összegyűjtötte az ég alatti vizeket, ez lett a tenger.
„Az Úr összegyűjti a tenger vizeit, mintegy tömlőbe; tárházakba rakja a hullámokat” (Zsolt. 33.7). „Ajtókkal zárta el a tengert” (Jób 38.. „Kiterjesztette a földet a vizek fölé” (Zsolt. 136.6). A Genezis szó eredeti alakja Gen-Isis, Ízisz tanítása, utalás az egyiptomi forrásokra. A víz képviseli a makro- és mikrokozmoszt, az éltető szellemmel együtt, az özönvíz a végső küzdelem az egymással szembenálló elemek között, mely az élet ciklusait lezárja.
„Ptáh vize annyi, mint a világok lelke,
Ptáh, a titáni fény az óceánban.”
(Egyiptomi Halottak Könyve, Anu papirusza, 32. lap)
A görögök az indo-európai népcsaládba tartoznak, vagyis ugyanarra a vallási-filozófiai és kulturális alapra építkeztek, mint India. De nem lehetetlen, hogy Thalész közvetlenül is megismerkedett az indiai tanításokkal, bár ez a kapcsolat először csak Püthagorasznál dokumentálható.
Thalész nyomán haladt Anaximandrosz (kb. 610-545), akinél az őselv egyszerre a víz és az „apeirón”, egy végtelen, örök, meghatározhatatlan, nem konkrét anyag; szerinte ebből keletkeztek a hideg és a meleg hatására a többi elemek.
A szicíliai Empedoklész (kb. 490-430) csak négy elemet ismert el, a dolgok keletkezését és megszűnését a tűz, víz, levegő és föld keveredésével és szétválásával magyarázta.
Az indiai Upanisádok szintén az elemekből vezetik le az anyagi világ kialakulását: „Kezdetben egyedül Isten volt, Ő teremtette a vizet, a tüzet, a levegőt és a földet.” (Aitaréja Upanisád 1,2). „Először az éter nyilvánult meg, az éterből a levegő, a levegőből a tűz, a tűzből a víz, a vízből a föld, a földből a növények, a növényekből a táplálék, a táplálékból az élőlények teste.” (Taittirija Upanisád 2,1)
A sorrendet más Upanisádok is megerősítik, pl. a Cshándógja: „A levegőből lett a tűz” (6.2.3), a Brhadáranjaka: „A vízen levő hab megszilárdult, ebből lett a föld” (1.2.2), a Mundaka: „A Legfelsőbb Úr nyilvánította ki az életlevegőt, az elmét, az érzékeket, az étert, a levegőt, a tüzet, a vizet és a földet” (2.1.3). A Védánta Szútra megismétli: „A levegő az éterből lett, a tűz a levegőből, a víz a tűzből, a föld a vízből.” (2.3.8-12). A rendszert a Szánkhja filozófia dolgozza ki a legrészletesebben. Megalapítója Kapiladéva, egy korábbi világkorszakban. A filozófiai iskola sorsa nagyon változatosan alakult, néha teljesen eltűnt, mint egy búvópatak, és később másutt bukkant fel. Krsna újból elmondta, Kr. e 3105-ben, ezt számunkra a Bhagavad-gítá 2. fejezete őrizte meg. K e 1000 körül, amikor a Mahábhárata szerkesztése befejeződött, még intakt volt a rendszer; de K u 500 körül Ísvarakrsna teljesen átalakította materialista-ateista tanítássá.
Vjászadéva kb. K u 900-ban fejezte be a Srímad Bhágavatam leírását, ennek 3. énekében visszatér Kapiladéva eredeti tanításához, és megerősíti, hogy
„A mahat-tattvából nyilvánult meg a hamis ego, az anyagi természet három kötőereje, az öt anyagi elem, a tudat, a 11 érzék és az anyagi test.” (SB 3.32.29)
Hogy témánknál maradjunk, Kapiladéva ezt mondja a vízről:
„A tűz és a látás kölcsönhatása következtében létrejön az íz finom eleme (tanmátra). Az ízből létrejön a víz és a nyelv, ami az ízt érzékeli.
Annak következtében, hogy a víz kölcsönhatásba lép az íz érzékelésével, létrejön az illat finom eleme. Aztán megnyilvánul a föld és a szaglóérzék, ami által tapasztalhatjuk a föld sokféle illatát.” (SB 3.26.41,44)
Mindezekből talán azt a legnehezebb megérteni, hogyan keletkezik a víz a tűzből. A Mahábhárata egyik története meg is fordítja a sorrendet. Elmondja, hogy Indra megölte a félistenek és az emberek ellenségét, Vrtrát. Mindenki örül, csak Indra nem volt boldog, mert Vrtra bráhmana származású volt. A büntetéstől való félelmében elmenekült egy távoli szigetre, és elrejtőzött egy lótuszvirág szárában.
A félistenek azonban nem maradhattak király nélkül. Brhaszpati, a papjuk utasítást adott a tűz urának, Agninak, hogy keresse meg Indrát. Agni a gondolatnál is sebesebben bejárta világokat, aztán visszatért Brhaszpatihoz.
- Tisztelt uram, nem találtam meg a királyt. Már csak a vizeket kellene átkutatni. Én azonban nem léphetek be a vizekbe. Ha megteszem, azonnal elpusztulok. A tűz a vizekből keletkezett, mindenütt nagyon hatalmas lehet, kivéve a saját szülőhelyét.
Brhaszpati elismeri, hogy Agni a vízből született, mert ő adja az esőt, amelyben megjelennek a villámok; de aztán elmond néhány mantrát. Ezután a tűz már félelem nélkül behatolhat a vízbe, és meg is találja Indrát (Udjoga 15-16).
A tűz és a víz ellentmondásos kapcsolatáról más helyeken is beszél a Mahábhárata (pl. Adi 180-182), amikor elmondja, hogy egy Aurva nevű jógi úgy szabadult meg haragja tüzétől, hogy behajította az óceánba. Ezzel a tűz nemcsak a saját elemébe tért vissza, hanem a thalészi értelemben vett őselvhez, amely szerint „ebben a világban mindennek alapja a víz.” A tűz azonnal kiszárította az egész óceánt. Nem is telt meg a száraz meder vízzel mindaddig, amíg a szent Gangesz folyó le nem ereszkedett ebbe a világba.