Szia, Borka!
Óó, hát ez a történet a szívem csücske.
Tudni kell rólam, hogy tényleg hatalmas csoki faló voltam, egyszerűen nem tudtam megállni egy bizonyos mennyiségnél, amíg volt belőle, én ettem. És hát valljuk be, hogy ez nem a legegészségesebb dolog...
Aztán elhatároztam, hogy egy ideig nem eszem csokit (épp nem volt otthon semennyi), és határozottan kértem családtagjaimat, hogy ne vegyenek csokoládét egy darabig. Az első két hétben kb. éreztem még a hiányát, aztán semmi.
Az már rég baj, ha az ember nem tud lemondani valamiről, mert azt jelenti, hogy függ tőle. A legtöbb csokoládé egy hatalmas glükózszirup fröccs a szervezetednek, amitől csak még többet, és többet akarsz... Ezt persze sok minden másról is el lehet mondani (Hozzátenném még, hogy az emberek döntő többsége azért kötődik az édes ízhez, mert az anyatej ízét eleveníti fel bennük, így tudat alatt valahol arra vágyunk, hogy visszatérjünk abba a régi, régi állapotba - figyeld csak meg, sok ember akkor eszik csokit / édes dolgokat, ha feszült, ha szomorú, stb)
Annyit mondhatok, hogy valamiről csak úgy lehet lemondani, ha a kezdeti szakaszban nincs körülötted, így nem eshetsz kísértésbe. Másképp nem megy. Az első néhány hét után meg már nem emlékezik rá annyira a szervezeted, megacélosodott az akaraterőd, és már nem olyan magas a vércukorszinted sem.
Ez a legjobb tipp, amit csak adhatok. ^^