Milyen volt a kőkorszaki kenyér?

Természetes táplálkozás (mikor, meddig, mit, hányszor, hogyan, stb.)

Milyen volt a kőkorszaki kenyér?

HozzászólásSzerző: tami » 2011. feb. 28., hétf. 12:31

A Nature magazin legújabb számában közzétett tanulmány tanúsága szerint megdőlni látszik az a feltételezés, hogy a felső paleolitikum emberei elsősorban húsevők lettek volna. Egy izraeli ásatás nyomán ugyanis amerikai tudósok azt állítják, hogy már a kőkorszaki ember is javarászt kenyeret evett.

Az izraeli ásatáson feltárt leletekből a Smithsonian Tropical Research intézet tudósai arra következtetnek, hogy az emberiség fejlődésében kiemelt fontossággal bíró táplálkozási szokások radikális megváltozása mintegy 10 ezer évvel korábbra, azaz kb. 23 ezer évvel ezelőttre tehető. Eddig azt feltételezték, hogy a növényi táplálékra történő áttérés valamikor 12 ezer évvel ezelőtt történhetett meg, amikor az emberek kezdtek letelepülni és földet művelni.

A Nature tanulmánya kiemeli, hogy már a földműves életmód kezdete előtt is komoly jelentősége volt a különböző növényi eredetű táplálékoknak őseink étrendjében. Erre utalnak az izraeli Ohalo mellett feltárt felső paleolitikumból származó raktárak is, melyekben szép számmal találtak különböző növények megmunkálására alkalmas kőeszközöket találtak.

Kőkorszaki őseink növényevők voltak

Egy 21 cm hosszú és 16 cm magas kőlapon a régészek növényi maradványokat, egészen pontosan keményítőszemcséket fedeztek fel, melyek a növények energiatárolóiként ismertek. Ezeket a szemcséket elemezve jutottak arra a következtetésre a kutatók, hogy valaha olyan gabona- és vadfűfélék részeit képezhették, melyeket az emberek valamilyen formában feldolgozva fogyaszthattak.

A leletek jelentős részénél olyan vadárpa keményítőmagjait mutatták ki, amelyeket később, kb. 12 ezer évvel ezelőtt az első földművesek vetettek. Az árpa azért lehetett kedvezőbb az ősember számára, mivel nagyobb magja volt, mint a többi gabonafélének, így kevesebb munkával több táplálékhoz juthatott hozzá. Ez is azt mutatja, hogy a földből szerzett táplálékra nem 12 ezer éve, hanem kb. jó 23 ezer éve kedett áttérni az ember állítja Dolores Piperna a panamai kutatóintézet régésze.

Bővebben:klikk ide

Forrás: National Geographic Magazin
Avatar
tami
Grafomán
 
Hsz: 666
Csatlakozott: 2004. aug. 23., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged


Vissza: Táplálkozás

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 4 vendég