Egereken végzett előzetes kísérletek szerint a kisebb mennyiségû ételfogyasztás, illetve az egészségesebb élelmiszer-választás fontos szerepet játszhat a belek és a vastagbél rákjának elkerülésében.
A Maryland-i Bethesda-ban található US National Cancer Institute (Amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet) kutatói szerint azoknál a rákra hajlamos egereknél, amelyeket vagy kalóriában szegény étrendre, vagy olíva olajban, gyümölcsökben és zöldségekben gazdag étrendre fogtak, szemben a szokásos étrendet követő egerekkel, 60%-kal volt kisebb az esélye annak, hogy a rákot megelőző polipok alakuljanak ki a vastagbélben.
Dr. Volker Mai, vezető kutató szerint az eredmények azt sugallják, hogy azoknak, akik meg szeretnék elõzni a bél-, illetve a vastagbél-rákot, „kerülniük kell a túl sok étel fogyasztását, és egészségesebb étrendet kell követniük, amely zsírsavakban, gyümölcsökben és zöldségekben gazdag.”
Számos tanulmány támogatja azt a nézetet, miszerint pusztán a napi kalóriamennyiség csökkentése hosszabb és egészségesebb életet eredményezhet. Ezen kívül minden élelmezéstudományi kutató egyetért azzal, hogy a gyümölcsökben, zöldségekben és egészséges olajokban gazdag étrend temérdek betegséggel szemben veszi fel a harcot.
A kísérletben, Mai csapata olyan egereket használt, amelyeket olyan génnel tenyésztettek, hogy rendkívül hajlamossá váljanak a bélrákra. A kutatók öt különböző étrendet állítottak fel. Az egerek vagy a szokásos élelmet kapták, vagy a szokásos étrendhez enyhe testmozgás is járult, vagy zsírban gazdag étrendet követtek, vagy egy kalóriában szegényet (40%-kal kevesebb a szokásosnál), vagy egy olyan étrendet, amely olíva olajban, gyümölcsökben és zöldségekben volt gazdag.
A kísérletek végeztével a kutatók megszámolták a polipok számát – kis, a rák kialakulását megelőző daganatok – az összes egér belében. A szokásos étrendet követõ egerekkel összehasonlítva az olíva olajon, gyümölcsön és zöldségen élõ egerek 40%-kal kevesebb polippal rendelkeztek a belekben és a vastagbélben, míg a kalória-szegény diétát követő egerek 60%-os csökkenést mutattak a polipok kialakulásának tekintetében.
A szokásos étrend testmozgással történõ kombinációja is csökkentette a polipok kialakulását, de csak csekély mértékben, tették hozzá a kutatók. A mérleg másik oldalán, a zsírban gazdag ételekkel etetett egerek esetén fordult elő a polip a legnagyobb számban.
Forrás: Annual Experimental Biology 2002 Conference
naturalhealingtoday.com
Dátum: 2005. január 07. péntek, 08:00 Küldte: tami