évfordulók a fenntartható fejlődésért

Hírek, érdekességek a vegetárius hírességek életéről az ókortól napjainkig

HozzászólásSzerző: nawesh » 2005. jún. 16., csüt. 19:32

2005. június 17. péntek

301: A keresztény hitet államvallássá tette Trdat örmény király.
- + -
2001: A kereszténység felvételének 1700. évfordulóját az ENSZ az örmények napjának nyilvánította.
A történelem során perzsák, rómaiak, irániak, bizánciak, arabok és törökök viaskodtak Örményországért. Végül 1915 és 1922 között - gondos tervezés után s hidegvérrel történt végrehajtással - az ifjútörökök Törökország két és fél milliós örmény lakosságából másfél milliót kiirtottak. (Franz Werfel: A Musza Dag negyven napja c. regénye erről szól.) Holokausztjukat ott ma sem akarják hivatalosan elismerni.

Nawesh: Az örményekről olvastam, hogy mai országuk egyáltalán nem ott helyezkedik el, ahol évezredeken keresztül éltek.
- - - - -
1703: John Wesley angol teológus születése (+1791. márc. 2.). A methodista egyház alapítója. Az oxfordi egyetemen tanult, pap édesapjának segédkezett, s 1728-ban ő is anglikán pap lett. Eközben Oxfordban testvére, Charles "Szent Klub" néven közösséget szervezett, amelynek tagjai szabályozott életmódjuk - methodus vitae - miatt methodistáknak nevezték magukat. Oxfordba visszatérve John is csatlakozott a társasághoz. Ezután a klub tagjai másokat is megtérésre buzdítottak, ezért az anglikán klérus kitiltotta őket a templomokból. Ma kb. 43 millió a metodisták száma a világon.
- - - - -
1925: Nemzetközi megállapodás a mérgező gázok fegyverként való használatának beszüntetéséről.
- - - - -
1940: A Szovjetunió elfoglalta Litvániát, Lettországot és Észtországot.

Nawesh: Ez a balti államok tragédiája. Teljesen igazuk volt, hogy bojkottálták az idei Győzelem Napi ünnepségeket.
- - - - -
1953: Felkelés tört ki a Német Demokratikus Köztársaságban (NDK). A zavargások kiterjedtek az állam egész területére és rendszerellenes felkeléssé szélesedtek. A megmozdulást a szovjet megszálló erők június 19-re egész Kelet-Németországban leverték. A felkelés néhány állítólagos vezetőjét, köztük egy nyugat-berlini lakost, statáriális eljárás után agyonlőtték. Az NDK szerint a halottak száma 21, a sebesülteké 187 volt, a szabadságvesztésre ítéltek számát 1200-ra becsülték.
- - - - -
1967: Kína bejelentette, hogy felrobbantotta első hidrogénbombáját.
- - - - -
1993: A XIV. Dalai Láma, Tendzin Gyaco avatta fel a zalaszántói Világosvár-hegy tetején Európa legnagyobb buddhista ereklyeőrző szentélyét, az aranyozott ülő Buddhával ékesített, 30 méter magas hófehér sztupát. A boldogságot és a megvilágosodottságot jelképező szentély beton üregei Buddha csontjainak egy darabját, a tanításairól szóló 120 kötetet, egy feliratozott életfát és többféle termény mintáit őrzik.

Nawesh: hallottunk már arról, hogy a buddhisták hódító háborúkat indítanak? Legyen több sztupa!
- - - - -
1994: ENSZ egyezmény a sivatagosodás elleni küzdelemről a súlyos aszállyal és/vagy elsivatagosodással sújtott országokban, különös tekintettel Afrikára (Párizs).
Elsivatagosodás és aszály elleni világnap
- + -
"A víz példa az olyan javakra, amik hihetetlenül hasznosak, és még sincsen kereskedelmi értékük." – írta Adam Smith 1776-ban. Mára ez alapvetően megváltozott. Pl. Málta szigetét hajókkal odaszállított vízzel látják el már évtizedek óta.
"Ma a sótalanítás csak néhány, kivételes helyen gazdaságos. A világ népességének növekedésével azonban - kényszerítő módon - szinte akármilyen magas ár 'gazdaságos' lesz. A tiszta és elég víz problémája évtizedeken belül meghaladhatja minden más anyagi jellegű probléma fontosságát." (Gábor Dénes - 1970)
- - - - -
2005. június 18. szombat

1966: Megkezdte működését az első budapesti "házgyár". A paneltechnológia elterjesztésétől a lakáshiány megoldását várták.
(Nem lakáshiány volt, hanem urbanizáció: a mezőgazdaság gépesítése és kemizálása szerte az iparosodott világban 2-3 évtized alatt a lakosság harmadáról a huszadára csökkentette a mezőgazdaságban szükséges munkaerőt. A fölöslegessé vált falusi népességből ipari munkásság lett. Ezért volt lakáshiány a városokban, miközben a falvakban üresen pusztultak a házak.)

Nawesh: Tulajdonképpen, amit ma sem értek: csökken az ország lakossága, miközben gombamód szaporodnak a lakóparkok, épülnek a lakások. Befektetés? De kinek? Külföldiek jönnek ide, vagy mi, magyarok gondoljuk így biztonságban a pénzünket? Mi egyébként egy egy szobás garzonban (panel) lakunk. Még elégedetten…
- - - - -
1997: Daniel ortodox metropolita (Románia) levélben biztosította támogatásáról a Bocs Alapítvány gráci rendezvényét az alternatív szolgálat bevezetéséért egész Kelet-Európában.

Jógasátor a gyerekszigeten, harmadik hétvége:

http://www.joga.org/mo_programok/2005/2 ... index.html

- - - - - - - - - -
2005. június 19. vasárnap

1847: Magyar nevet kaptak Buda városának dűlői, hegyei, völgyei és forrásai. Az addig német nyelvű települési elnevezések magyarosításában, a régi magyar nevek feltámasztásában a legfőbb érdem Döbrentei Gábor íróé volt. Például a Kleine Schwabenbergből Istenhegy, az Adlerbergből Sashegy, az Urbainbergből Orbánhegy, a Brunnenthalból Kútvölgy lett.
- - - - -
1885: Megérkezett New Yorkba a Szabadság-szobor Franciaországból (Rouenból) a francia nép ajándékaként, 212 darabban. 1886-os felavatása óta az USA egyik jelképe lett.
- - - - -
1945: Daw Aung San Suu Kyi születése (Burma - Mianmar). 1988-95 háziőrizetben volt. Béke Nobel-díjat kapott 1991-ben a demokráciáért és emberi jogokért folytatott erőszakmentes küzdelméért.
- - - - -
1953: A New York állambeli Sing Sing börtönben kivégezték a Rosenberg házaspárt. Julius és Ethel Rosenberget 1950-ben tartóztatták le az atomtitok ellopásának és a Szovjetunió számára történt kiszolgáltatásának vádjával, majd 1951-ben a bíróság kémkedésért halálra ítélte őket. Két éven át sorozatosan tűztek ki kivégzési dátumokat, majd az utolsó pillanatban mindig elhalasztották az ítélet végrehajtását, hogy e lelki kínzással beismerő vallomás csikarjanak ki az elítéltekből. Végül az óriási nemzetközi tiltakozás ellenére kivégezték őket. Később bebizonyosodott a feleség ártatlansága, és hogy a férj jelentéktelen kém volt.
(A hidegháborús szovjetellenes légkört számos törvény és a McCarthy szenátor nevével fémjelzett hajsza alakította ki. A koreai háború kitörése után, 1950. szeptember 20-án az amerikai kongresszus elfogadta a McCarran-Wood féle belbiztonsági törvényt, megkezdődött a kommunista párt és más baloldali szervezetek tagjainak kötelező jegyzékbe foglalása és munkahelyükről való elbocsátása, külföldre utazásukat megtiltották. 1952. december 24-én hatályba lépett a bevándorlásról és honosításról szóló McCarran-Walter-törvény, amely 3 millió amerikai állampolgársággal nem rendelkező és 11 millió honosított személy jogait korlátozta.
A Joseph McCarthy szenátor nevével fémjelzett Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság vádjaival és nyilvános meghallgatásaival további antidemokratikus törvényeket kényszerített ki. Még Truman „lojalitásvizsgálati” parancsát is túlszárnyalta az 1953. április 27-én, már Eisenhower elnöksége alatt meghozott 10450. számú utasítás az összes állami alkalmazottak politikai hovatartozásának vizsgálatáról.)
- - - - -
1979: Passuth László író, esszéista, műfordító halála (szül. 1900. júl. 15.). A történelmi regény műfajának kiemelkedő képviselője. Műfordítói munkássága igen jelentős.
- - - - -
1991: 15 óra 1 perckor Viktor Silov altábornagy, a hazánkból kivonult déli hadseregcsoport parancsnoka személyében az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarország területét a Záhony-csapi határállomáson (a június 30-ára kitűzött határidő előtt).
2001 óta nemzeti emléknap.
- - - - -
2005. június 20. hétfő

1867: Jackson amerikai elnök kihirdette az Alaszka Oroszországtól 7,2 millió dollárért megvásárlásáról szóló március 30-i szerződést.
- - - - -
1927: Dargay Attila Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, kiváló művész születése. A Pannónia Filmstúdió tervezője, majd rendezője volt, 1951-től dolgozik a rajzfilmgyártásban. Sikeres sorozatai a Gusztáv, La Fontaine meséi, Pom-pom meséi; egész estés rajzfilmjei Lúdas Matyi, Vuk, Szaffi, Az erdő kapitánya (környezetvédelmi krimivígjáték rajzfilm :-)). Számos rövidfilmfesztivál nyertese.
- - - - -
1937: Átadták a forgalomnak a központi (budaörsi) polgári repülőteret. 1957-től a Mentőszolgálatot, a Vízügyi Hivatalt, a Repülőgépes Növényvédő Szolgálatot és a sportrepülést szolgálta ki. 1992. május 1-jétől belföldi menetrendszerű légi járatokat is indít és fogad.
- - - - -
1963: Aláírták Genfben a Szovjetunió és az USA elnökei közötti közvetlen vonalról, a "forró drótról" szóló megállapodást. Ezzel a Kreml-Fehér Ház összeköttetéssel lehetővé vált a közvetlen kapcsolat válságos helyzetben a két szuperhatalom elsőszámú vezetője számára. A vonalat 1963. augusztus 31-én kapcsolták be.
- - - - -
Menekültek világnapja
- - - - -
Apák napja (június 3. vasárnapja).
A nyugat-virginiai Fairmont templomában kezdeményezték 1908-ban, 1972-ben lett hivatalos ünnep az USA-ban, ma már számos országban ünneplik.
(Az apai szeretet az evolúció legújabbkori, ritka és sérülékeny gyümölcse, az élővilágban a hímek többnyire nem foglalkoznak utódaikkal.)
- - - - - - - - - -
2005. június 21. kedd

1788: Életbe lépett a ma is érvényben lévő legrégibb írott alaptörvény, az amerikai alkotmány, miután 9 állam már ratifikálta. Az Angliától elszakadt 12 volt észak-amerikai gyarmat konföderációját kimondó törvény széles körű jogokat biztosított az Unió tagállamainak, így akadályozva meg a túlzott központosító törekvéseket.
- - - - -
1890: Baktay Ervin író, orientalista, művészettörténész, egyetemi tanár születése (+1963. máj. 08.). 1956-ban egyike volt annak a 17 nem buddhista személynek, akit meghívtak a Buddha születésének 2500. évfordulója alkalmából rendezett kongresszusra Delhibe. Több mint 20 kötetben ismertette India irodalmát és művészetét, feldolgozta a Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum indiai anyagát, megírta Körösi Csoma Sándor életrajzát. A tudományos ismeretterjesztés legnagyobbjai közé tartozott.
- - - - -
1895: Átadták a forgalomnak az Északi-tengert és a Balti-tengert összekötő Észak-keleti csatornát. A rajta áthaladó hajóknak nem kell megkerülniük Dániát. A majdnem 100 kilométeres csatorna megépítését hosszú vita előzte meg és a végső döntést katonai megfontolások gyorsították meg.
(A nagy természet-átalakításokban, rombolásokban általában nem az ésszerűség játssza a főszerepet, hanem az erő-csoportok versengése, harca.)
- - - - -
1905: Jean-Paul Sartre francia író, filozófus, az egzisztencializmus vezéralakjának születése (+1980. ápr. 15). Kísérletet tett az egzisztencializmus, a marxizmus és freudizmus összekapcsolására. Szépíró munkásságában filozófiai nézetei kaptak irodalmi megformálást.
Irodalmi Nobel-díjat kapott 1964-ben, de visszautasította, mert pacifista meggyőződését nem tartotta összeegyeztethetőnek a díj adományozója tevékenységével (ui. Nobel főleg a dinamit feltalálásával és gyártásával szerezte vagyonát). Sartre az algériai háború idején is szembefordult a háborús közvéleménnyel. Aktív volt a nemzetközi békemozgalomban.
- - - - -
1908: óriási tüntetés a nők szavazati jogáért (Anglia).
- - - - -
1914: Bertha von Suttner osztrák írónő, békemozgalmár halála (szül. 1843. jún. 9.). Béke Nobel-díjat kapott 1905-ben. Die Waffen nieder c. önéletrajzi ihletésű regényét szerte Európában kiadták (magyarul 1905-ben: Le a fegyvert!), németül 33 kiadást ért meg. A Berni Állandó Nemzetközi Békeiroda elnöke. Nobel az ő hatására döntött úgy, hogy Béke Nobel-díj is legyen.
- - - - -
1920: Eberhard Arnold és felesége, Emmy feladták berlini lakásukat és egy Sannerz nevű pici német faluba költöztek barátaikkal. Az önkéntes egyszerűség, osztozás és erőszakmentesség életformájából, közel a természethez és Istenhez, született meg a Bruderhof közösség. A hitleri üldöztetés elől Lichtenstein-be, majd Angliába, majd (mivel ott ellenség németekként kezelték őket) Dél-Amerikába menekültek. Ma amerikai és angliai önálló kis falvakban élnek.
bruderhof.com
- - - - -
A Nap napja
Nyári napforduló 20.11-kor.
- - - - -
Mátravasút (Gyöngyös) napja (infó: 37-312453)
- - - - - - - - - -
adatok: www.bocs.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged


HozzászólásSzerző: nawesh » 2005. jún. 23., csüt. 1:46

2005. június 22. szerda

1527: Niccolo Machiavelli olasz politikus, író és történész halála (szül. 1469. máj. 3.). A Mandragóra az itáliai reneszánsz egyik legszellemesebb vígjátéka. A fejedelem című államtudományi munkája az uralkodók helyes és helytelen cselekedeteit, az államvezetés problémáit elemezte.
(Fölfedezte, hogy a harcokban nem az igazság győz, hanem amelyik fél gátlástalanabbul használja az erőszakot.)
- - - - -
1788: Bodor Péter székely ezermester, mechanikus születése (+1849. aug. 17.). Már kisgyermekkorában kitűnt faragó-és rajztehetségével. A főúri Zeyk család támogatásával gépészetet tanult Bécsben, majd tíz éven keresztül Európa országait járta. 1816-ban visszatért Marosvásárhelyre. Háza udvarán létrehozott egy a mai vidámparkhoz hasonló szórakozóhelyet. A Maroson fából, egyetlen vasszeg felhasználása nélkül felépített egy 8 méter széles és 63 méter hosszú hidat. 1820 és 1822 között készítette legismertebb munkáját, a Marosvásárhely piacterén felállított zenélő kutat, amelynek szerkezete a víz hajtóerejének hatására szebbnél szebb zenét adott. A kutat 1911-ben lebontották, de a mását 1936-ban felépítették Budapesten, a Margitszigeten. Az 1830-as évektől főként orgonákat készített falusi templomok számára.
- - - - -
1837: Megkezdődött a Nemzeti Múzeum építése. Tíz év alatt készült el.
- - - - -
1848: Munkásfelkelés robbant ki Párizsban, amely az első nagy munkás-tőkés összeütközés volt. A felkelés megtorlásakor 11 ezer embert öltek meg.
- - - - -
1849: A császári erők főparancsnoka osztrák mintára elrendelte a csendőrség felállítását Magyarországon. A kifejezetten az ellenállás lángjának elfojtására bevetett csendőrség katonai jellegű volt. A széles körű fegyverhasználati joggal felruházott szervezet kivált a vidék, a falu, a puszta "csendjét" biztosította.
- - - - -
1896: Sziklai Zsigmond építész Budapesten megkapta a legelső "fotográfiai mutatványos" engedélyt. Az Edison-mozgóképek vetítését június 13-án kezdte meg az Andrássy út egyik üzlethelyiségében. Az általa készített első magyar film a millenniumi ünnepségeket örökítette meg.

Nawesh: Milyen szép lenne, ha a film azóta is megmaradt volna az események dokumentálásánál és nem áldozta volna fel magát mammon oltárán a szennyben…
- - - - -
1898: Erich Maria Remarque német író születése (+1970. szept. 25.). Tizennyolc évesen került az I. világháború nyugati frontjára, ahol többször is megsebesült.
1929-ben jelent meg háborúellenes regénye, a Nyugaton a helyzet változatlan, s azon nyomban a XX. század egyik legnagyobb könyvsikerévé vált. A cím a hadijelentések száraz tárgyszerűségét idézi, a regény maga pedig egy objektív-szenvtelennek nevezhető híradás azoknak a katonáknak a mindennapjairól, akik számára megszűnt a múlt és nem létezhet a jövő, csak a lövészárok jelene, s vele a háború kegyetlen és értelmetlen szenvedései.
1931-től Svájcban élt. A nácik a katonai becsület meggyalázásával vádolták, majd 1938-ban német állampolgárságától is megfosztották.
Számos regényt írt, melyekben társadalmi hangulatkép formájában dolgozta fel a német köznapi történelemnek az I. világháborútól a II. világégés végéig terjedő időszakát. Ismert műve még az emigránsok sorsáról szóló A diadalív árnyékában.
- - - - -
1913: Weöres Sándor Baumgarten és Kossuth-díjas költő, író, műfordító születése (+1989. jan. 22.). Csodálatosan sokszínű költészetére hatással volt a Nyugat, Babits, Füst Milán, Hamvas Béla, valamint a szinte valamennyi területre és korszakra kiterjedt műfordítói munkássága. Több drámát és színművet is írt. Gyerekversei a magyar gyermekirodalom gyöngyszemei.
"Szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között; hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előttelévőre."

Nawesh- Weöres Sándor A teljesség felé c. művét Gryllus Dániel zenésítette meg. A zenei motívumokat India zenei kincséből, a bhajanokból és kírtanokból merítette és a lemezt Mesterünknek, Paramhans Swami MaheshwaranandaJinek ajánlotta….
- - - - -
1990: Ünnepélyes keretek között felszámolták a Checkpoint Charlie amerikai ellenőrző pontot Berlin Mitte és Kreuzberg kerületeinek határán.
- - - - -
1993: Pest megyében Tatárszentgyörgyön és környékén sáskajárás pusztított mintegy 500-1000 hektár területen.

Nawesh – Azért mi (még) csodálkozunk a sáskajáráson. Z afrikaiak talán már csak azon csodálkoznak, ha elmerad a sáskainvázióL
- - - - -
2001: Tűz ütött ki a Paksi Atomerőmű 2-es blokkjának egyik kábelcsatornában, amit a szórt-vizes oltórendszer gyorsan lokalizált és el is oltott.

Nawesh – meg akarják hosszabbítania Paks működését vagy húsz évvel. Mivel 2010-benlejárna az (eredetileg tervezett) élettartama. Évekig azt hallottuk, hogy a paksi a legolcsóbb és legtisztább elektromos áram. Igaz is lenne, ha nem maradnának kiégett, de sugárzó fűtőelemek, ha nem kellene majd egyszer évszázadokig ketyegő bombaként elhagyni az egészet. 2004-ben, amikor a kettes blokkban probléma lett, napi 50 millió Ft-os veszteséggel üzemelt az erőmű (vagyis kb. napi 50 millió Ft-tal drágábban kellett importálni az áramot?) Az élettartam meghosszabbítása kb. 170 milliárd Ft. Biztos, hogy ez a legolcsóbb áram?
- - - - - - - - - -

2005. június 23.csütörtök
1524: A lutheri reformációval indult német forradalom harmadik szakaszaként elindult a német parasztháború. A parasztság Stühlingen grófságban seregekbe tömörült és rombolni kezdte a nemesi székhelyeket. A parasztseregek csak részleges győzelmeket értek el, 1525 május-júniusban a fejedelmek serege leverte őket, vezetőjüket, Thomas Münzert kivégezték.
- - - - -
1874: Megindult a fogaskerekű vasút a Városmajortól a Svábhegyig. A 2,8 km hosszú pálya a harmadik ilyen vasút volt a világon. A vonalat 1890-ben a Széchenyi-hegyig meghosszabbították, majd 1929-ben villamosították.
- - - - -
1942: Egyházi jóváhagyást (Nihil obstat, Imprimatur) kapott a Római Katolikus Tábori Püspökség által kiadott Seregek Ura, a katolikus honvédek ima-, énekes- és oktatókönyve.
"Kedves Honvéd hívem! Tábori Püspökatyád szól hozzád...
Ennek a világháborúnak az a célja, hogy ezeréves szentföldünket, véren szerzett és folytonos harcokkal fönntartott édes Hazánkat megvédjük, vele együtt egész Európát megoltalmazzuk, Szentséges vallásunkat és Egyházunkat megmentsük a vörös veszedelemtől ... attól a gonosz, alattomos, kegyetlen és irgalmatlan vörös hatalomtól, amely itt Európában mindent, de legelsősorban édes Hazánkat akarja elpusztítani és rabigába hajtani!
Ebben a Szent-háborúban a mi győzelmünket és a vörös hatalom megsemmisítését akarja, kívánja és szolgálja minden igaz magyar, minden igaz európai ember, minden hívő lélek az egész világon - sőt a nemzetek megdicsőült fiai, köztük a Magyar Szentek serege, Nagyasszonyunk, Szűz Mária és maga az egy igaz élő Isten is."
- - - - -
1948: Berlini válság. A szovjet hatóságok lezárták a Berlin és Nyugat-Németország közti utakat. A nyugati hatalmak június 26-án légihidat nyitottak a nyugati városrész ellátására. A két szektorban külön közigazgatás alakult.
- - - - -
1961: Hatályba lépett az Antarktisz-szerződés, melyet 1959-ben 12 ország írt alá, köztük a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország. Az Antarktiszon tilos katonai támaszpontokat építeni, fegyverkísérleteket végezni, hadgyakorlatokat folytatni, radioaktív hulladékot tárolni. Hazánk 1984-ben csatlakozott az egyezményhez.
- - - - -
1979: Egyezmény a vándorló vadon élő állatfajok védelméről (Bonn). Hatályba lépés 1983. nov. 1. Magyar megerősítés 1983. júl. 12.
- - - - - - - - - -
2005. június 24. péntek

1887: Karinthy Frigyes író, műfordító, kritikus, humorista születése (+1938. aug. 29.). Legismertebbek Így írtok ti címen irodalmi paródiái, valamint diákkori emlékeinek gyűjteménye, a Tanár úr kérem. 19 évesen már rendszeresen közölték írásait, köztük a Margitka álmát, amely Swift modorában, egy igásló sorsán keresztül vallott a goromba és közönyös társadalomról. A Nyugat írócsoportjához csatlakozott. A magyar nyelv bűvésze volt, szójátékai az anagramma, az intarzia, az eszperente, a kecskerím és még sok más. Műfordítóként Goethe, Wedekind, Heine, Milne (Micimackó) műveit tolmácsolta. 1930 után agydaganat támadta meg, Stockholmban Olivecrona, a híres svéd sebész operálta meg. Ebből született sajátos riportkötete, az Utazás a koponyám körül.
- + -
"Úgy használnak engem, mint a krumplit először Európában - virágomat és gyümölcsömet (humor és vicc) tépik, a gyökérgumót (filozófiámat) eldobják." (Karinthy Frigyes)
- - - - -
1979: Örkény István Kossuth- és József Attila-díjas író halála (szül. 1912. ápr. 05.). Egyperces novelláival új műfajt teremtett.
- - - - -
1997: A II. Európai Ökumenikus találkozó Grazban, tízezer résztvevővel, Kiengesztelődés főtémával.
- - - - - - - - - -
2005. június 25. szombat

Nawesh - A negyedik Gyereksziget hétvége.

Mesterünk, Mahamandaleshwar Sri Paramhans Swami MaheshwaranandaJi Magyarországra érkezik.

1872: Németországban állami ellenőrzés alá vonták az egyházi elemi iskolákat és kiutasították a jezsuitákat az országból.

Nawesh – Miért féltek az uralkodók Jézus katonáitól? Mert nagy volt a tudásuk! És mert nem egy földi királyt ismertek el feljebbvalójuknak…
- - - - -
1903: George Arthur/Eric Blair Orwell angol író, kritikus, újságíró születése (+1950. jan. 21.). Akárcsak Kipling, Indiában született, ahol apja gyarmati tisztviselő volt. A burmai brit rendőrség tagja lett, de a gyarmati politikától megundorodva visszatért Angliába, ahol tanítóként és bolti eladóként dolgozott.
1945-ben jelent meg politikai szatírája, az Animal Farm (Állatfarm). Szerencséjére a Nyugat antikommunizmusa ezt fölkapta, így világhíru lett az 1949-ben írt, a világ minden birodalmát és bármilyen színu diktatúráját leleplezo sci-fije is, a Nineteen Eighty-four (1984).
- + -
„Azért írok, mert előttem van valami hazugság, amit le akarok leplezni, valami tény, amire föl akarom hívni a figyelmet.”
"Mindenki egyenlő, de vannak, akik egyenlőbbek."
- - - - -
1938: Megnyitotta Horthy Miklós kormányzó a Szent István-évet. Ebben az időszakban a Bethlen István vezette konzervatív-liberális, az ország függetlenségét elsősorban Németországtól féltő erők jelszava az alkotmány és a magyar szuverenitás védelme volt. Ezt a Szent István-tradícióval kívánták megszilárdítani, amelyben a katolikus egyház teljes támogatását élvezték. Ennek keretén belül került sor erre az ünnepségre, ahol felvonult az egész hivatalos Magyarország. Szent István emlékét törvénycikkben is megörökítették.
- - - - -
1942: A szövetséges hatalmak ezer bombázóval lerombolták Brémát.
- - - - -
1950: Kirobbant a koreai háború. Máig sincs békeszerződés, csak az 1953-ban megkötött fegyverszüneti megállapodás van érvényben.
- - - - -
1995: 3 hét alatt több mint félmillió aláírást gyűjtöttek a 7 milliós, nagyrészt katolikus Ausztriában az ún. Egyház-népszavazásban.
Az aláírásgyűjtő íveken szerepelt sürgető kívánalmak:
nős emberek és nők pappá szentelése (nők egyenlő részvétele a döntéshozásban),
pozitív hozzáállás és kevesebb beleszólás a szexualitás terén (inkább nagyobb hangsúly az igazságosság, béke és a teremtés megőrzése témáira),
több irgalom, kevesebb szigor a bajból újrakezdők felé,
testvéribb egyház (a püspökválasztásba való beleszólásig menően).
A sokkal kevésbé katolikus Németországban másfélmillió katolikus aláírás gyűlt össze. bocs.hu
- - - - -
1996: A Moszkvai Területi Bíróság döntése: a katonaság-megtagadók jogosan ragaszkodnak a civil szolgálathoz.
- - - - -
1997: Jacques-Yves Cousteau francia oceanográfus halála (szül. 1910. jún. 11.). Calypso nevű hajóján 1952-től számos tudományos expedíciót vezetett a világtengereken, s az általa kifejlesztett víz alatti filmezési eljárással a kutatás mellett filmeket is forgatott. Az 1960-as évektől figyelme egyre inkább a környezetvédelem felé fordult, már akkor felemelte a szavát a tengerek tisztaságáért, amikor az ökológia még a gyermekkorát élte. Legnagyobb érdeme a tudományos életben oly gyakran lenézett népszerűsítő tevékenység volt: minden ismeretét azonnal közkinccsé tette.
- - - - -
Barlangok világnapja
- - - - - - - - - -
2005. június 26.vasárnap

1092: Külföldi krónikák szerint nagy földrengés (becsülhetően Richter-skála 5,6-os erősségű) volt Magyarországon. "Települések dőltek romba", "...hegy omlott a Dunába, s az medrét megváltoztatta, más felé hegy emelkedett, nagy tó keletkezett."

Nawesh – tehát mi sem vagyunk védve?

- - - - -
1937: Edward (VIII., volt brit uralkodó) Franciaországban feleségül vett egy elvált asszonyt, az amerikai Wallis Warfield Simpsont. Hogy ezt megtehesse, a trónjáról 1936 decemberében lemondott.
- - - - -
1941: Máig ismeretlen felségjelzésű gépek bombázták Kassát, Munkácsot és Rahót. Ezután Horthy és Bárdossy László, magyar miniszterelnök engedett a magyar katonai körök és a német hadvezetés egyre nagyobb nyomásának és Magyarország bekapcsolódott a második világháborúba, hadat üzent a Szovjetuniónak.
- - - - -
1945: Az ENSZ alapokmányát két hónap tanácskozás után elfogadták San Franciscóban, június 26-án 50 állam képviselője írta alá (1945. október 24-én lépett hatályba). A közgyűlés mellett felállították a Biztonsági Tanácsot.

Nawesh –Eltelt hatvan év. Már régen vége a II. Világháborúnak. Vége? S a Biztonsági Tanács vétójoggal rendelkező hatalmai foggal-körömmel ragaszkodnak kiváltságaikhoz.Igaz, a „demokratikus” Kínát már évtizedekkel ezelőtt felváltotta a kommunista Kína, amely ellenzi Japán BT tagságát. A Szovjetúnió felbomlott, s ha már Oroszország Bt tag lett, talán Ukrajna is lehetett volna? Franciaország csak kibic volt már hatvan éve is. Németország a cunami után nagyobb humanitárius segélyt nyújtott, mint az USA! S miért nem állandó tag a lassan legnépesebb ország, India, amely ráadásul sokkal demokratikusabb, mint Kína! Latin-Amerika és Afrika pedig nem is reménykedhet? Már nem olyan a világ, mint hatvan éve!
- - - - -
1992: Oromhegyesen (Vajdaság, Szerbia) a katonaság-megtagadók és polgári engedetlenséget szervezők kikiáltották a Zitzer Szellemi Köztársaságot (ld. máj. 7.).
Első elnöke Almási Vilmos (később 4 hónapot töltött börtönben katonaság-megtagadásért).
- - - - -
Drogterjesztés elleni nap (ENSZ 1987-es határozata alapján)
Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia: 1094 Budapest, Balázs Béla u. 21. Tel: 215-0734, 456-0435. bluepoint@mail.matav.hu www.kekpont.hu
Sziget Droginformációs alapítvány: 1074 Budapest, Kertész u. 32. Tel: 322-5572.
- - - - -
A kínzások áldozatainak napja

2005. június 27. hétfő

1192: Szentté avatták I. László, magyar királyt Váradon Gergely bíboros, pápai követ jelenlétében. A sírját Dénes kézműves nyitotta fel, akit ezért III. Béla felszabadított a szolgaságból.

Nawesh – agyon jó film a Sacra Corona!
- - - - -
1693: Londonban megjelent az első nőknek szánt újság, a Ladies Mercury.
- - - - -
1878: Megszületett az Osztrák-Magyar Bank létesítéséről és szabadalmáról szóló törvénycikk. Az intézmény vezetésében magyarok is helyet kaptak, de csak a "részleges paritás", tehát nem az egyenlőség alapján. A bank Magyarországot kétnyelvű bankjegyekkel látta el: a pénzek egyik oldala német, a másik magyar volt. Önálló magyar jegybank felállítását a kiegyezést követően is hiába követelték a magyarok.
- - - - -
1880: Helen Keller, vak és süketnéma angol írónő születése (+1968. jún. 1.). Filozófiából doktorált a cambridge-i egyetemen. Könyvei félszáz nyelven jelentek meg. Megkapta a francia becsületrendet.
- - - - -
1905: Az orosz fekete-tengeri hadiflotta Patyomkin-cirkálóján fegyveres felkelés robbant ki az 1905-1907-es polgári demokratikus forradalom idején. A közvetlen ok az volt, hogy a matrózoknak romlott húst adtak, valójában a megmozdulás a forradalom része volt. A felkelés elbukott, s a matrózok júl. 8-án a romániai Constantában átadták a hajót az ottani hatóságoknak, akik visszaszolgáltatták azt Oroszországnak.
- - - - -
1941: Bárdossy László miniszterelnök a képviselőházban a június 26-i (sokak által provokációnak tekintett) kassai bombázásra hivatkozva bejelentette, hogy Magyarország "hadban állónak tekinti magát a Szovjetunióval szemben". Már ezt megelőzően, hajnalban a magyar légierő szovjet városokat és katonai célpontokat támadott. A magyar csapatok június 28-án átlépték a szovjet határt. Így Magyarország "belelépett a ..." II. világháborúba.
- - - - -
1954: A svájci világbajnokságon (a németek elleni első meccsen harcképtelenné tett Puskás nélkül felálló) magyar aranycsapat 4:2-re legyőzte a brazilokat.
(Ez már nem váltott ki olyan össznemzeti önemésztő bánatot Brazíliában, mint amikor 4 évvel korábban hazai pályán, 200 ezer győzelemre készülő honfitársuk előtt bukták el a világbajnoki döntőt Uruguay ellen. Akkor több szurkoló mindjárt ott helyben, a nem sokkal korábban épült, ma is a világ legnagyobbjának mondott Rio de Janeiró-i Maracana stadion lelátóiról a mélybe vetette magát, de még napok sőt hetek múltán is történtek öngyilkosságok.)
- - - - -
1988: Több mint 30 ezren tüntettek a budapesti Hősök terén Ceausescu román diktátor falurombolási terve ellen. Falvak százait akarta templomaikkal, temetőikkel együtt eltüntetni, hogy azután lakóikat városi lakótelepek panelházaiba zsúfolja össze.
A bukaresti sajtó és a román vezetés "irredenta megmozdulásként" és a "román belügyekbe való beavatkozásként" bélyegezte meg a demonstrációt. Bukarestben hamarosan közölték: "Románia azonnali hatállyal megszüntetettnek tekinti a kolozsvári magyar főkonzulátus működését".
(Az urbanizáció szerte az iparosodó világban hasonló hatással volt, diktatúra nélkül is.
A román diktátor harmincmilliós Romániáról álmodott, tiltott minden fogamzásgátlást és családtervezést. Eredményként elszaporodtak a zsúfolt államigondozott nyomortanyák. Népesedési verseny, fegyverkezési verseny, gazdasági-természetkizsigerelési verseny, a harmonikus, nem-versenyző falusi-törzsi-benszülött kultúrák lerombolása...)
- - - - -
2000: Az IPPNW (Nemzetközi Orvosszövetség az atomfegyverek ellen, vö. márc. 29.) 14. világkongresszusa (400 résztvevő) Párizsban fellépett az új amerikai fegyverkezési tervek ellen.
Az atomfegyverek teljes betiltása és megsemmisítése már nem lehet kérdés, csak az, mikorra valósul meg.
Bemutatták, milyen hatással lenne egyetlen atombomba (háború, baleset vagy terrorizmus miatt bekövetkezhető) robbanása Párizsra: 5 millióan (Hirosima ötvenszerese!) azonnal meghalnának és további milliók válnának nyomorékká.
- - - - - - - - - -
2005. június 28, kedd

1712: Jean-Jacques Rousseau francia író, filozófus, pedagógus, zeneszerző születése (+1778. júl. 2.). Világirodalmi jelentőségű szépirodalmi műveket alkotott. A pedagógia első teoretikusai közé tartozott. A társadalmi egyenlőtlenség okát a magántulajdonban látta, de a kistulajdon örökössé tételét kívánta; ezzel a francia forradalom jakobinus szárnyára gyakorolt hatást. Államelméletében a társadalmi szerződés híve volt.
"Vissza a természethez!"

Nawesh – Rousseau vegetárius volt. Mondása ma még aktuálisabb lenne, mint valaha!!!
- - - - -
1763: Bár a Kárpát-medence "gyengén földrengéses" terület, 455-től 1918-ig 815 nagyobb földmozgásról készült feljegyzés. Köztük a legsúlyosabb e napon elsősorban Komáromot érintette, de az egész országban érezték. Komáromban valamennyi ház megrongálódott, több száz összedőlt. 63 halott, 102 sebesült volt. A katasztrófát Jókai Mór Az elátkozott család című regényében említi.
- - - - -
1812: Napóleon seregével átkelt a Nyemenen, 4 nap alatt elérte Vilnát és bevonult a városba. Az orosz hadsereg nem bocsátkozott harcba, megkezdte a visszavonulást.
(Napóleon egymilliós seregének katonailag nem volt ellenfele. A környezeti válság - éhség és hideg - verte meg.)
- - - - -
1914: Szarajevóban egy szerb diák lelőtte az osztrák trónörököst és feleségét.
- + -
"A telegráf előtti, lassúléptű időszakban felnőtt szerb diplomaták nem tudtak megfelelni a Monarchia ultimátumának, hogy 48 órán belül adjanak magyarázatot a lövésre. A háború kitör." (Időökológia - ld. bocs.hu)
"Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam" – mondta imazsámolyáról fölkelve az agg Ferenc József és elindította az első világháborút. A végére a Monarchiából semmi nem maradt.
Ugyanazért a császárért, aki a magyar szabadságharcot leverte és megtorolta, aki az aradi vértanúkat kivégeztette, öregkorában dalolva mentek a könnyen felejtő magyarok háborúba.
"Mire az őszi levelek lehullanak..." - mondták. Aztán tartott öt évig és teljes kivérzésig.
- + -
1919: Pontosan öt évvel később írta alá Németország a békeszerződést Versailles-ben. Elzász és Lotharingia visszakerült Franciaországhoz. A Saar-vidéken átmenetileg francia közigazgatást vezettek be a Népszövetség égisze alatt. A szerződés megtiltotta Ausztria csatlakozását Németországhoz és ez utóbbi elvesztette gyarmatait. A békefeltételek Németországot, mint a háború előidézésében bűnös hatalmat jóvátétel fizetésére is kötelezték.
- - - - -
Csömödéri Erdei Vasút napja (infó: 92-579033).
- - - - - - - - - -
2005. június 29. szerda

1456: III. Callixtus pápa a Nándorfehérvár elleni török támadás kivédésére irányuló könyörgésként elrendelte a déli harangozást.
(Az a közhiedelem, miszerint a július 22-i nándorfehérvári diadal emlékére rendelte el a pápa a déli harangozást, azért terjedt el, mert Európa városaiba szinte egyszerre érkezett meg a győzelem híre és a korábbi pápai felszólítás.)
- - - - -
1854: Kossuth Zsuzsanna halála New Yorkban (szül. 1817. febr. 19.). Kossuth Lajos húga. 1849 áprilisában a tábori kórházak főápolónőjévé nevezték ki. A világosi fegyverletétel után elfogták és bár felmentették, gyakran zaklatták a hatóságok. 1851-ben Brüsszelbe vándorolt ki, 1853-ban Amerikába települt át.
- - - - -
1875: V. Ferdinánd magyar és cseh király, Habsburg-házi osztrák császár halála Prágában (szül. 1793. ápr. 19.). 1830-ban koronázták magyar királlyá, 1835. március 2-án lépett trónra, de helyette az államügyeket Metternich kancellár irányította. 1848-ban szentesítette az áprilisi törvényeket, ezért (hogy a törvények legitimitását kétségbe vonják) 1848. december 2-án gyengeelméjűség miatt lemondatták, a trónon unokaöccse, I. Ferenc József követte.
(Lemondatták, mert lazított a hatalom szorításán. Vajon Ferenc Jóska, aki véresen megtorolta a szabadságharcot, aki kirobbantotta az első világháborút és elvesztette a birodalmat, nem volt gyengeelméjűbb?)
- - - - -
1900: Antoine de Saint-Exupéry francia író születése (+1944. júl. 31.). Hivatásos pilótaként egzotikus útvonalakat tárt fel. Regényeinek (A déli futárgép, Éjszakai repülés) főtémája a repülés szépsége és a nehézségek leküzdése. Legismertebb műve A kis herceg című varázslatos szépségű meséje.
- + -
"Egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké." (Antoine de Saint-Exupéry: A bajtársak)
- - - - -
1988: A Kelet-Nyugat Párbeszéd Hálózat Kör közérdek? bejelentésben javasolta az Országgy?lésnek az alternatív katonai szolgálat bevezetését (megjelent a Beszélő c. szamizdatban).
- - - - -
1990: ICOM (Nemzetközi Katonaság-megtagadó Találkozó) Bécs mellett egy tanyán. Először vett részt magyar katonaság-megtagadó (Simonyi Gyula).
- + -
Szent-Györgyi Albert a sorozásról és katonai kiképzésről:
"... És ha felnő, nemes tettekre készen,
szervezett mészárlásra taníttatom,
legszebb éveit erkölcsi iszapba fojtva.
Uram, mentsd meg gyermekeinket.
Mentsd meg értelmüket, hogy
romlottságunk ne rontsa meg őket..."
(Psalmus Humanus)
- - - - -
1994: Egyezmény az együttműködésről a Duna védelmére és fenntartható használatára (Szófia).
- - - - -
2002: Hét osztrák katolikus nőt szentelt pappá Romulo Antonio Braschi püspök. Aug. 5-én Róma emiatt kiközösítette őket.
- - - - - - - - - -
2005. június 30. csütörtök

1648: Szemjon Ivanovics Gyezsnyev orosz kozák elsőként hajózott át a Bering-szoroson (amely nevét második felfedezőjéről, az itt 1728-ban áthajózó Vitus Bering dán sarkkutatóról kapta). Gyezsnyevről van elnevezve a szoros nyugati foka, Ázsia legkeletibb pontja. A legkeskenyebb részén 92 kilométer széles Bering-szoros Ázsiát és Amerikát (Alaszkát) választja el.
- - - - -
1853: Teleki Blanka grófnőt tíz év várfogságra ítélték az osztrákok, magyar szellemű leánynevelés vádjával.
- - - - -
1894: Megnyitották az azóta London jelképévé vált Tower-hidat.
- - - - -
1908: A szibériai Köves-Tunguszka folyó mentén tisztázatlan eredetű, szokatlan méretű kozmikus esemény pusztított, hatalmas tölcsér alakú nyomot hagyva a tajgában. A legújabb kutatások szerint kisebb, alig 100-150 méter átmérőjű kozmikus test robbant fel a Föld légkörében, és ez a meteorit tarolta le az erdőt.
- - - - -
1934: "Hosszú kések éjszakája", júl. 30-ra virradóan Hitler leszámolt a náci párton belüli ellenzékével és megszüntette az SA-t.
- - - - -
1954: A svájci focivilágbajnokságon a magyar aranycsapat 4:2-re megverte a kétszeres világbajnok Uruguay-t. A FIFA 2000-ben a XX. század tíz legjobb meccse közé sorolta ezt a találkozót.
A Dél-Amerika Svájcaként is emlegetett, (például az 1953-ig tartó koreai háború hadiszállításainak is köszönhetően) virágzó gazdaságú Uruguay hanyatlását sokan ettől a vereségtől számították. Pedig a hagyományosan élőállat-, bőr- és gyapjúexportból élő országot az induló kőolaj- és műanyagkorszak szorította perifériára. A növekvő infláció és munkanélküliség 1958-tól jobboldali hatalomátvételbe, majd terrorba torkollott. Az ellene küzdő Tupamaros gerillamozgalom egyik vezetője, a csak 1984-ben helyreállt demokratikus viszonyokban már parlamenti képviselővé vált José Pepe Mújica a hatvanas évek közepén így buzdította harcosait: „Minden a svájci vereséggel kezdődött és a forradalommal ér majd véget.”
- - - - -
1959: A Kossuth Rádióban megkezdték a Szabó család című családregénysorozat sugárzását.
- - - - -
1971: A Szaljut-1 űrállomás első legénységének mindhárom tagját holtan találták a landolás után, a légnyomáskiegyenlítő szelep hibájából.
- - - - -
1997: 156 éves brit uralom után Hongkong visszatért Kínához. Különleges Közigazgatási Körzet,, az “egy ország két rendszer” elv jegyében nagyfokú önállóságot élvez. Van külön zászlaja, címere, és csupán a védelmi és külpolitikai kérdésekben döntenek Pekingben.
- - - - - - - - - -
adatok: www.bocs.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

HozzászólásSzerző: nawesh » 2005. jún. 23., csüt. 23:44

2005. július 1.
1832: Elindult a mai Vörösmarty térről a Városligetbe az első "társaskocsi", az omnibusz őse.
- - - - -
1867: Kanada egységes állammá alakult (a brit birodalom önkormányzattal rendelkező szövetségi állama lett). 1931 óta a Nemzetközösség független tagja.
- - - - -
1944: Bretton Woods-ban (USA) a győzelem küszöbén álló nyugati nagyhatalmak és szövetségeseik, összesen 44 állam képviselői átalakították a gazdasági világrendet, létrehozták a Világbankot és a Nemzetközi Valutaalapot.

Nawesh – Talán ez a világ egyik legnagyobb csapása…
- - - - -
1957: Nemzetközi Geofizikai Év kezdődött. Az emberiség addigi legnagyobb szabású közös tudományos vállalkozása keretében 1958. végéig világszerte kétezer különféle észlelőállomás létesült és a felbocsátott meteorológiai kutatórakéták száma meghaladta a tízezret.
- - - - -
1959: Egyéves virrasztás kezdődött a biológiai háború kialakulása miatt (USA).
- - - - -
1961: Diana Francis Spencer (Lady Di) születése (+1997. aug. 31.). Walesi hercegnő, Vilmos (William) és Henrik (Harry) angol királyi hercegek édesanyja. Több jó ügy közt támogatta pl. az aknabetiltás mozgalmat.
- - - - -
1966: Franciaország kilépett a NATO katonai szervezetéből.
- - - - -
1968: Az atomfegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló részleges atomsorompó-egyezmény aláírása Londonban, Moszkvában és Washingtonban.
Az ENSZ-közgyűlés 22. ülésszaka 1968. június 12-én hagyta jóvá.
Részleges, mert a földalatti atomkísérletekre csupán akkor terjedt ki, ha azok az országhatárokon túl terjedő sugárszennyeződést okozhattak.
2003-ig a szerződéshez 187 állam csatlakozott, köztük Magyarország 1969. május 27-én.
- - - - -
1991: A Varsói Szerződés feloszlatása Prágában.
Az európai szocialista országok ún. védelmi katonai-politikai szervezete, a Varsói Szerződés 1955. május 14-én jött létre. A szervezetből Albánia 1968-ban kilépett. 1990-ben, a két német állam egyesülésével az NDK tagsága megszűnt. 1991. február 25-én a szervezet budapesti ülésén aláírták a VSZ katonai szervezetének 1991. április 1-i megszűnéséről szóló dokumentumot.
- - - - -
1999: A koszovói Petrics faluban, az olasz KFOR egységek jelenléte ellenére, albán szélsőségesek kifosztották, majd később felrobbantották a szerb-ortodox Szentháromság-templomot.
Nem egyedi eset, 2002 nyaráig már 107 keresztény templomot romboltak le a muzulmán albánok. (Először megbecstelenítik, céllövészetre használják az ikonokat, freskókat, nyilvános illemhelynek a templomot, aztán felgyújtják, szétrobbantják s elhordják.) A muzulmán tálibok Buddha-szobrok elleni hadjáratához hasonlóan itt a keresztény történelmi és kulturális emlékek eltüntetésén dolgoznak a mohamedánok.
A szerbek az 1389. július 15-i vesztes koszovói csata után fél évezredig éltek török megszállás alatt (több mint háromszor annyi idő, mint a magyarországi török uralom). Koszovóból a beköltöző muzulmán albánok e századok alatt szorították ki az őslakos, de másodrendű állampolgár keresztény szerbeket.
- - - - -
1999: Új alkotmányozási korszak kezdődött Nagy-Britanniában: Európa egyik leginkább központosított állama hatalmi jogköreinek lebontásával az Angliával uniót alkotó Skócia és Wales önálló törvényhozására szállt át a két térség életének irányítása.
- - - - -
2002: Amerikai harci gépek bombaterhüket tévedésből egy afgán lakodalomra szórták le. 120 halott.
- - - - -
Építészeti világnap
- - - - -
Állatszállítás-ellenes világnap

Nawesh – Mai holokauszt, szerencsétlen állatok milliói összezsúfolva, szenvedve, étlen-szomjan az ember ínye kedvéért…
- - - - - - - - - -
http://www.fauna.hu/hu/about/farm/kamion.html


2005. július 2.

1778: Jean-Jacques Rousseau francia író, filozófus, pedagógus, zeneszerző halála (szül. 1712. jún. 28.). A felvilágosodás élharcosa, 1744-ben Párizsban barátságba került Diderot-val és a Nagy Francia Enciklopédia munkatársaival.
- + -
"Az erény szó erőt jelent. Nincs erény harc nélkül, győzelem nélkül.
Az erény nem egyszerűen abban áll, hogy igazak vagyunk,
hanem hogy eközben lebírjuk szenvedélyeinket, uralkodunk szívünk fölött."

Nawesh – Rousseau vegetárius!!!
- - - - -
1844: A Himnusz ősbemutatóját tartották a Nemzeti Színházban. A szerző, Erkel Ferenc vezényletével ekkor hangzott el először Kölcsey megzenésített műve.
- - - - -
1877: Hermann Hesse német író, költő születése (+1962. aug. 9.). Háborúellenes magatartása miatt elhagyni kényszerült hazáját, Svájcban telepedett le. Irodalmi Nobel-díjat kapott 1946-ban.
Több művében az indiai és a kínai gondolkodásmódot igyekezett egybekapcsolni az európai kultúra világképével. Üveggyöngyök című regényét Thomas Mann goethei kifejezéssel élve, összemérhetetlennek nevezte. A pusztai farkas című regénye az amerikai hippi-mozgalom szellemi ősének bizonyult, még rock-együttes is alakult Steppenwolf néven.
- - - - -
1929: Az 1874-ben indult fogaskerekű vasúton környezeti okok miatt a gőzüzemet felváltotta a villamos üzem.
- - - - -
1957: Először jelentkezett a képernyőn "A Televízió Képes Híradója".
(A hírszolgálatokra leselkedő óriási veszély, hogy áldozatai a piacnak:
- a médiatulajdonosok, gazdagok és hatalmasok szemével láttatják a világot,
- mint minden termékgyártó, a lehető legolcsóbban termelnek eladható bóvlit,
- észre sem veszik hogy agymosóport termelnek, mert maguk is agymosottak,
- éveken át mindennap képesek ugyanazzal a gipszkásával eltömni az emberek agyát, mintha a világon csak egy-két helyen történne valami …)
- - - - -
1961: Ernest Hemingway amerikai író véget vetett életének (szül. 1898. júl. 21.). Pulitzer-díj 1953, irodalmi Nobel-díj 1954. A Búcsú a fegyverektől (A Farewell to Arms, 1929) a háború értelmetlenségét gyönyörű szerelmi történetben ábrázolja.
(A Kilimandzsáró hava nemsokára már csak regényének címeként marad fenn, a valóságban rohamosan tűnik el a globális fölmelegedés miatt.)
- - - - -
1985: Megindult a trolibusz közlekedés Debrecenben.
- - - - - - - - - -
2005. július 3.

1799: A Nagyszentmiklósi kincs megtalálása. A Bánátban, Torontál vármegyében, Nagyszentmiklóson egy szőlősgazda árokásás közben aranyból készült korsókat, csészéket, tálkákat, poharakat talált. Helyi kereskedők és egy bécsi görög gyapjúkereskedő közvetítésével jutottak Pestre, ahol Boráros János városbírónál összegyűlt a kincs 23 darabja. 1799. október 1-jén Ferenc császár intézkedése nyomán az aranyedények a bécsi császári és királyi Régiségtárba kerültek.
A kinccsel tudósok és amatőrök kétszáz éve foglalkoznak. Az egyik felfogás szerint a kincs 8. századi és az avar művészet terméke.
- - - - -
1866: Königgrätznél az osztrákok megsemmisítő vereséget szenvedtek a poroszoktól, akik június 14-én indítottak háborút Ausztria és szövetségesei ellen a Németország feletti uralomért.

- - - - -
1872: Balázsfalván (Blaj) az erdélyi románok értekezlete emlékiratot intézett a kormányhoz a románok nemzeti kívánságairól: a román nyelv hivatalos használatának elismerése; Erdély új felosztása a három nemzeti elem szerint; új választási törvény, amely kizárja a feudális eredetű választási előjogokat.
- - - - -
1883: Franz Kafka prágai születésű német nyelvű író születése (+1924. jún. 03.). Abszurd, szuggesztív, egyben álomszerű műveinek hősei rendszerint elbuknak az elidegenedett világban. Életében csak kisebb munkái jelentek meg. Munkáinak többsége, köztük három regénye(A per, A kastély, Amerika), kéziratban maradt; halála után Max Brod, Kafka szándéka ellenére adta ki őket. Életműve (különösen a II. világháború utáni évtizedekben) rendkívüli hatást váltott ki.

Nawesh – Úgy tudom, Kaffka is vegetárius volt!
- - - - -
1981: Az AIDS feltűnése a médiában: A The New York Times egy rövid hírben a "homoszexuálisokat sújtó ritka rákról" tudósított.
- - - - -
1988: A Perzsa-öböl fölött az amerikai haditengerészet Vincennes nevű romboló cirkálója véletlenül lelőtte az Iran Air iráni légitársaság Airbus A-300 típusú utasszállító repülőgépét. Mind a 290 utas meghalt.
(I. George Bush, aki éppen nyakig volt a választási kampányban, újságírói kérdésre így kommentálta az eseményt: "Soha nem fogok mentegetőzni az Egyesült Államok nevében. Nem érdekelnek a tények.")
- - - - - - - - - -
2005. július 4.
- - - - -
1934: Marie Curie-Sklodowska lengyel-francia vegyész és fizikus halála (szül. 1867. nov. 7.). Férjével, Pierre Curie-vel felfedezte a polóniumot és rádiumot. 1903-ban a radioaktivitás felismeréséért Henri Antoine Becquerel-rel fizikai Nobel-díjat, 1910-ben a tiszta rádium előállításáért kémiai Nobel-díjat kapott.
(Hősies erőfeszítések – s gyümölcse inkább átok, mint áldás.)
- - - - -
1954: Bernben Németország labdarúgó válogatottja a svájci világbajnokság döntőjében 3:2 arányban legyőzte a magyar csapatot (noha a csoportmérkőzéseken a magyarok 8:3-ra megverték a németeket), az évek óta veretlen Aranycsapat "csak" második lett.
A vereség miatti elkeseredés a kommunizmus alatt először (!) utcai tömegtüntetéshez vezetett Budapesten.
Korabeli filmfelvételek szerint a magyarok les miatt meg nem adott gólja valószínűleg érvényes volt.
- - - - -
1996: A CPTI (Conscience and Peace Tax International - Lelkiismeret és Békeadó) nemzetközi mozgalmat (amely 1971-ben az USÁ-ban indult) Belgiumban törvényesnek ismerték el, így később az ENSZ-nél konzultatív státuszt kapott.
peacetax.com, bocs.hu/war-h.htm
- - - - -
1997: Leszállt a Marson 500 millió km-es űrutazás végén a Pathfinder (Nyomkereső) amerikai űrszonda, amely 1996 decemberében indult útnak és magával vitte a Sojourner (Jövevény) robotot, amely a víz és az élet nyomait kereste, a légkört és a kőzeteket vizsgálta, az elemzés adatait a Földre küldte.
- - - - - - - - - -
2005. július 5.

1806: Teleki Blanka pedagógus, író születése (+1862. okt. 23. Párizs). A magyar nőnevelés másik nagy alakjának, Brunszvik Teréznek unokahúga volt. 1846-ban az első magyar tannyelvű lánynevelő intézetet alapította Pesten.
A szabadságharcban pénzzel és élelemmel segítette a sebesülteket. Világos után menekülteket rejtegetett és külföldi forradalmi körökkel levelezett. Ezért 10 évi börtönre ítélték, amelyből 5 évet letöltött. Ezután külföldön élt, ahol a menekültek ügyeivel foglalkozott.
- - - - -
1848: Az első népképviseleti országgyűlést, a kétkamarás magyar parlamentet (az alsótábla (képviselőház) és a felsőtábla (főrendiház) együttes ülését) nyitotta meg István nádor Pesten. A képviselőház a Vigadó épületében, a főrendiház pedig a Nemzeti Múzeum dísztermében ült össze.
- - - - -
1857: Klara Zetkin német tanítónő, feminista, békemozgalmár születése (+1933. jún. 20.). 1915-ben Bernben megszervezte az első nőkonferenciát az I. világháború ellen. 1910. márc. 8-án az ő javaslatára nyilvánította a nemzetközi szocialista nőmozgalom II. kongresszusa Koppenhágában a kongresszus nyitónapját Nemzetközi Nőnappá.
- - - - -
1861: A törvénytelen fogvatartás paragrafust 4 évre hatályon kívül helyezték az USÁ-ban. 18 ezer "felforgatót" és békeaktivistát tartóztattak le.
- - - - -
1865: Londonban megalapították az Üdvhadsereget.
- - - - -
2000: A csehországi keresztény egyházak nyilvánosan bocsánatot kértek a németek és a magyarok 2. világháború utáni kollektív kitelepítéséért a Cirill és Metód szláv hittérítők ünnepén Velehrad-ban megrendezett hagyományos nemzeti búcsú alkalmával.
- - - - -
Cirill és Metód napja
A szláv írásbeliség megteremtői, görög hittérítő szerzetesek. Cirill a IX. században megalkotta a glagolita ábécét, lefordított egy evangéliumokból készült válogatást szláv dialektusra. Halála után bátyja, Metód folytatta a szláv liturgikus nyelv terjesztését és védelmét.
A Cseh Köztársaságban nemzeti, a Szlovák Köztársaságban állami ünnep.
- - - - - - - - - -
2005. július 6.
1415: Husz János (Jan Hus, szül. 1370/1371) cseh reformátort, a huszita mozgalom teológusát 1413-ban írt híres műve (Az egyházról) miatt eretnekség vádjával máglyán megégették a konstanzi zsinaton, noha Zsigmond császár bántatlanságot ígért neki. A cseh nép nemzeti hőse.
- - - - -
1535: Morus Tamás angol filozófus, író kivégzése Londonban (szül. 1478. febr. 7.). 1529-től VIII. Henrik kancellárja volt. Szembeszegült a királlyal az angol egyház különválása ügyében. Az ügyvédek védőszentje.
- + -
Fő műve az "Utópia", melyben egy tökéletes állam képét rajzolta meg, ahol szabadság és igazság uralkodik. Kancellárként szakember volt egy ország működése tárgyában. Számításai szerint ha nincs túlnépesedés, luxusfogyasztás és háború, elég lenne napi 3-6 órát dolgozni a boldog élethez.
- + -
"A háború: merőben vadállati dolog, de a vadállatok nem űzik olyan alakban és olyan buzgalommal, mint az emberek." (Morus)
- - - - -
1854: Az USÁ-ban megalapították a Republikánus Pártot, amely (akkor még) szembefordult a rabszolgasággal.
- - - - -
1935: Tenzin Gyatso buddhista főpap, a tibeti állam száműzött vezetője, a 14. Dalai Láma születése. 1940. február 22-én iktatták be. A kommunisták 1949-es kínai hatalomra kerülése után a Kínai Vörös Hadsereg 1951-ben elfoglalta Tibetet. Az 1959-es sikertelen felkelés után Indiába menekült, s igyekszik életben tartani a tibeti kultúrát és vallást. Béke Nobel Díjat kapott 1989-ben.
- - - - -
1959: Az Erőszakmentes Akció Bizottság demonstrációja az első rakétakilövő állás építése ellen az USÁ-ban.
- - - - - - - - - -
2005. július 7.

1207: Árpádházi Szent Erzsébet hercegnő születése (+1231. nov. 17.). II. András magyar király és Gertrúd lánya. Szívügye volt a szegények támogatása. Férje, Lajos thüringiai herceg halála után három gyermekével mostoha sorsra jutott.
Ünnepe november 19. (temetésének napja). 1235-ben avatták szentté. A ferences harmadrend, a ciszterciek, az Erzsébet-apácák, pékek, koldusok, özvegyek, árvák, ártatlanul üldözöttek, csipkeverők és fátyolkészítők védőszentje.
- - - - -
1894: Mihály Dénes mérnök születése (+1953. aug. 29.). 1919-ben mutatta be Telehor nevű készülékét, a mai televízió előfutárát. Továbbfejlesztett találmányával 1929. március 8-án a berlin-witzlebeni rádióállomáson keresztül, először a világon mozgó televíziós közvetítést adott.
- - - - -
1997: 600 tiltakozó vette körül az épülő Temelin (Csehország) atomreaktort.
- - - - -
2003: A Meteorológiai Világszervezet (WMO) rendkívüli bejelentést tett: valóban instabillá vált a földi klíma.
- - - - - - - - - -
2005. július 8.

1497: Vasco da Gama portugál hajós elindult Lisszabonból, hogy megkeresse az India felé vezető tengeri átjárót.
- - - - -
1621: Jean de La Fontaine francia író születése (+1695. ápr. 13.). Írt elégiákat, színműveket, de népszerűségét állatmeséinek (fabuláinak) köszönheti. A mesékbe szőve éles iróniával bírálta kora társadalmi erkölcseit, az emberi gyarlóságokat.
(Az ember sok szerepet fölvenni képes lény, ezért az emberiség önmagában szinte megduplázza, leképezi a teljes élővilágot. Az állatmesék nem csupán allegóriák, hanem a valóságot mutatják be: az emberek különböző csoportjainak, szubkulturáinak különböző megélhetési, védekezési, szaporodási, rejtőzési, megtévesztési, környezetalakítási stb. stratégiái vannak.)
- - - - -
1892: Richard Aldington angol költő, író születése (+1962. júl. 27.). "Az ezredes lánya" című regénye az I. világháborúról szóló egyik legkiemelkedőbb angol antimilitarista alkotás. Híres az "Arábiai Lawrence" és az "Egy hős halála" című könyve is. Több kötetnyi verse jelent meg.
- - - - -
1905: Kócsagtoll-gyűjtő orvvadászok a floridai Everglades tónál megölték Guy Bradleyt, az amerikai madárvilág védelmének úttörőjét.
- - - - -
1985: Helsinki Egyezmény (az emberi jogok betartásáról).
Nyomában civil Helsinki megfigyelő csoportok alakultak a szocialista országokban.
- - - - -
1994: Németországban első ízben törvénybe iktatták az ipar termékfelelősségét a hulladékok vonatkozásában.
- - - - -
1996: A Világbíróság Akció (World Court Project, WCP) sikere: a Hágai Nemzetközi Bíróság lényegében betiltotta (a vegyi és biológiai fegyverek után) az atomfegyvereket.
"Az atomfegyverekkel való fenyegetés vagy azok használata ellentétes a fegyveres konfliktusok esetén alkalmazható nemzetközi törvényekkel".
Az atomfegyverek betiltásának követelése szinte egyidős a létrehozásukkal.
Már 1950-ben a szocialista blokk Béke Világtanácsa (World Peace Council) félmilliárd aláírásra hivatkozott. De amikor a Szovjetúnió is atomhatalom lett, ez érdekes módon feledésbe merült.
Japán békeszervezetek 1955-ben 32 millió aláírást gyűjtöttek.
A svéd népszavazásokon 1957 júniusban még csak 36 % ellenezte, hogy Svédországnak atomfegyvere legyen (40 % támogatta), 1969 őszén már 69 % ellenezte (és csak 17 % támogatta).
Az orvosok (ld. márc. 29.), az END (ld. ápr. 28.), a jogászok (ld. ápr. 9.) szerveződése vezettek a Világbíróság Akcióhoz, melynek partnere a magyar nyelvterületen a Bocs Alapítvány volt.
- - - - -
2005. július 9.

552: Az örmény időszámítás kezdete.
- - - - -
1552: Elesett Szondy György, aki Drégely kicsiny várát mindössze 150 emberével védte Hádim Ali budai pasa tízezres serege ellen. Arany János balladája, a Szondy két apródja örökítette meg hősiességüket.
- - - - -
1917: Először vetettek be mustárgázt (a németek, a nyugati fronton). Sok áldozatot szedett, mivel az angolok számára ismeretlen anyagot eleinte a szaga és hatása alapján nem tudták kimutatni. Akik mérgezést szenvedtek, azokon csak tizenkét óra elteltével jelentkeztek a tünetek: bőrhólyagosodás, vakság és tüdőkárosodás.
(Később már repülőgépről szórták és több hadszíntéren is bevetették: Oroszországban 1919-ben; Marokkóban a franciák 1923-ban és 1926-ban; 1930-ban Líbiában az olaszok; Kínában, a Hszincsiang Ujgur autonóm területen 1934-ben a japánok; és végül 1935 és 1940 között az olaszok Etiópiában.)
- - - - -
1951: Nagy-Britannia, Franciaország és az USA bejelentette, hogy megszűnt a hadiállapot köztük és Németország között.
- - - - -
1967: A Világkonferencia Vietnamról (Stockholm, 430 küldött 63 országból) elítélte az USA beavatkozását (noha a legerősebb küldöttség az amerikai volt).
Ennek ellenére 1968-ban már több mint félmillió amerikai katona harcolt Vietnamban.
- - - - -
1979: Népszavazás erősítette meg a világ első atom-mentes alkotmányát (Belau, Mikronézia)
- - - - -
1997: Észak-Koreában új időszámítást és naptárt vezettek be. Az ún. Dzsucse-naptár 1912-től, Kim Ir Szen születésének évétől kezdődik.
(Vajon mikor fog végződni?)
- - - - - - - - - -
2005. július 10.

1509: Jean Calvin (Kálvin János) francia származású svájci vallásreformátor születése (+1564. máj. 27.). A lutheri reformáció hatására önálló vallási rendszert alakított ki.
- - - - -
1514: Lőrinc pap, aki Bihar megyéből kiterjesztette a Dózsa-parasztháborút Erdélyre, vereséget szenvedett Kolozsvárnál. Elfogták és eretnekként megégették.
- - - - -
1559: II. Henrik (francia király 1547-59) egy lovagi tornán halálos balesetet szenvedett. A szerencsétlenség a bajvívás végleges betiltását eredményezte.
(Nostredamus pontosan megjósolta előre a király halálának módját, ezért az esemény után a király megátkozásának vádjával perbe fogta az inkvizíció, de megúszta, sőt 1564-ben IX. Károly (uralkodott 1560-1574) udvari orvosa lett.)
- - - - -
1856: Nicola Tesla horvát származású, Amerikában élt elektrotechnikus és feltaláló születése (+1943. jan. 7.). A többfázisú elektromotor és a Tesla-transzformátor feltalálója. Róla nevezték el a mágneses indukció mértékegységét.
(Edison egyenáramú rendszerével szemben az ő váltóáramú hálózata terjedt el a világon.)

Nawesh – ha jól tudom, Tesla is vegetárius volt!
- - - - -
1869: Kandó Kálmán gépészmérnök, akadémikus születése (+1931. jan. 13.). A villamosvasúti vontatás úttörője.
- - - - -
1947: A Szovjetunió és a kommunista párt nyomására a Minisztertanács a kisgazdapárti miniszterek ellenében úgy döntött, hogy Magyarország más kelet-európai országokhoz hasonlóan távol marad a Marshall-tervet (a háború utáni európai újjáépítés bő 10 milliárd dolláros amerikai segélyét) elindító, július 12-én kezdődő párizsi értekezlettől.

Nawesh – Inkább mai áron 2 ezer milliárd $-nyi jóvátételt fizettünk ki a Szovjetúniónak.
- - - - -
1962: Felbocsátották az amerikai Telstar-1 híradástechnikai mesterséges holdat. Ez volt az első nem kísérleti jellegű mesterséges hold.
- - - - -
1976: Tömeges dioxinmérgezés egy vegyigyár miatt az olaszországi Sevesóban.
- - - - -
1985: A francia titkosszolgálat emberei az új-zélandi Auckland kikötőjében felrobbantották a Greenpeace környezetvédő mozgalom hajóját, a Rainbow Warriort (Szivárvány-harcos). A robbanásban meghalt Fernando Pereira, a Greenpeace fényképésze. A hajó utasai a francia atomrobbantási kísérletek színhelyére kívántak utazni, hogy tiltakozzanak a robbantások ellen.
- - - - -
2002: Az 1976 és 1983 közötti katonai diktatúra idején elkövetett bűnök miatt az argentin igazságszolgáltatás elrendelte mintegy 30 egykori magas rangú tiszt, köztük az egykori diktátor, Leopoldo Galtieri és Carlos Suárez tábornok letartóztatását.
(Közel két évtized kellett hozzá.)
- - - - -
2002: Az orosz parlament felsőháza megváltoztatta a földtörvényt, így 1917 óta először újra magántulajdonba kerülhet termőföld.
- - - - - - - - - -
2005.július 11.

1533: Véglegessé vált az egyházszakadás Angliában: VII. Kelemen pápa kiátkozta VIII Henrik angol királyt, aki a pápa tilalma ellenére elvált Aragóniai Katalintól, és feleségül vette Boleyn Annát. Eme konfliktus nyomán jött létre később az anglikán egyház.
(A királyoknak szeretőjük mindig lehetett elég - Henriknek a fiú utód hiányzott. Miután 6 feleségtől se lett, a lány-utód, Erzsébet tette protestáns világhatalommá Angliát.)
- - - - -
1776: Portsmouth kikötőjéből harmadik, utolsó útjára indult az angol James Cook kapitány, hogy Resolution nevű hajójával átjárót keressen a Csendes-óceánról Amerika északi partjai mentén.
(A túlnépesedett Európa kirajzott, elfoglalta más embercsoportok és élőlények életterét, és szolgáivá tette vagy kiirtotta őket.)
- - - - -
1987: Az ember-faj populációjának létszáma elérte az ötmilliárdot.
- + -
1993: India elnöke "kis család - boldog család" feliratú érmét bocsátott ki.
- + -
Népesedési világnap
Az ENSZ annak emlékére nyilvánította július 11-ét Népesedési Világnappá, hogy a Föld emberi népessége 1987-ben ezen a napon érte el az ötmilliárdot. Célja, hogy felhívja a világ - főként a harmadik világbeli országok - figyelmét a túlnépesedésre. A hatmilliárd eléréséhez már csak 12 év kellett (1999. okt. 12.).
Korábban az ENSZ 1974-et világnépesedési évnek nyilvánította.
- + -
Félő, hogy az emberi népesség robbanásszerű növekedését a környezeti korlátok, a járványok, a vízhiány és a termőföldek csökkenése fogják lelassítani (Malthus után: a népesedési kihívás 19 dimenziója - Worldwatch Institute).
- + -
A Vatikán is (először XXIII. János pápa , majd a II. Vatikáni zsinat, VI. Pál és az 1971-es Püspöki Szinódus) többször felhívta a figyelmet a gyors népességnövekedés súlyos problémájára.
(Ennek ellenére hivatalosan minden mesterséges fogamzásgátlást tilt a Vatikán, miközben a gazdag országokban a katolikus házaspárok, sőt a papok nagy része is egyszerűen figyelmen kívül hagyja ezt a tiltást. Sajnos a szegény országokban sokkal nagyobb hatással van, és ott más vallások híveinek nincs szabadságuk semmibevenni a káros, téves törvényeskedéseket. Bezzeg a megerőszakolás veszélyének kitett apácák számára már hivatalosan is engedélyezték a pirulát.)
- + -
"Kultúrátokban nincs jelentős erőfeszítés a globális népességszabályozás megvalósítására.
Soha nem is lesz, amíg egy olyan történetet adtok elő, mely szerint az istenek az emberért teremtették a világot, hogy úgy használja azt, ahogy neki tetszik.
Kultúra Anya megnövelt tápláléktermelést fog követelni mára, és mindig későbbre fogja ígérni a népességszabályozást.
Márpedig az élelemtermelés növelése a megnövekedett népesség táplálása érdekében a népesség további növekedését eredményezi." (Izmael)
- + -
A bocs.hu weboldal Interaktív/Szavazások menüpontjában több népesedéssel kapcsolatos kérdésben is lehet véleményt nyilvánítani.
- - - - -
adatok: www.bocs.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

HozzászólásSzerző: nawesh » 2005. júl. 12., kedd 15:56

2005. július 12.kedd

Debreceni Vidámparki Kisvasút napja (infó: 52-413515).
- - - - - - - - - -
Nawesh: Mennyi érték van ezekben az erdei kisvasutakban. És mennyire mostohán bánunk velük. 9 éve nagy élmény volt számomra a Pálháza-i kisvasúton utazni…

2005. július 13. szerda

i.e. 100: Julius Ceasar római diktátor, hadvezér, történetíró születése (+i.e. 44. márc. 15.). A köztársaságpártiak Brutus és Cassius vezetésével összeesküvést szőttek ellene, és meggyilkolták.
- - - - -
1608: III. Ferdinánd Habsburg-házi magyar király születése (+1657. ápr. 2.).1637. február 15-én lépett trónra. Szívesebben foglalkozott a művészetekkel, mint a politikával. Az 1645-ös linzi békében elismerte a magyar rendek jogait és a protestánsok szabad vallásgyakorlását. A 30 éves háborút lezáró 1648-as vesztfáliai békében lemondott a német államok feletti hegemóniáról.
- - - - -
1762: James Bradley angol csillagász halála (szül. 1693. márc.). Az oxfordi egyetem professzora, Halley utóda a greenwichi obszervatórium igazgatói posztján. Papi pályára lépett, amelytől aztán megvált. 1728-ban felfedezte a fénysugarak aberrációját (mozgó megfigyelőhelyről nézve látszólagos eltérését, amelynek következménye a csillagok látszólagos mozgása az égen - valójában a Földnek a Nap körüli, illetve saját tengelye körüli forgása) és 1748-ban a Föld forgástengelyének nutációját (a Nap, a Hold és a csillagok együttes hatására történő, kis mértékű ingadozását).
- - - - -
1863: Sorozás elleni lázongások New Yorkban.
- - - - -
1878: Összeült és egy hónapig tartott az orosz-török háborút lezáró berlini kongresszus. A végén az európai nagyhatalmak szerződése több állam - például Szerbia és Montenegro - függetlenségét is elismerte, míg más országok idegen uralom alá kerültek. Anglia ekkor kapta meg Ciprust, Oroszország pedig Besszarábiát és Örményországot. Az Osztrák-Magyar Monarchia szabad kezet kapott Bosznia és Hercegovina megszállására.

Nawesh – Amelytől egyenes út vezetett Az első világégésig….
- - - - -
1894: Iszaak Emmanuilovics Babel orosz író, újságíró, műfordító születése (+1941. márc. 17. ?). Vallásos zsidó családban nőtt fel. Novellái főleg a polgárháborúban játszódtak, amelyben Bugyonnij seregének tagjaként részt vett. Híres regénye a Lovashadsereg. A sztálinizmus áldozata lett.
- + -
„Mindenki azt állítja, hogy az igazságért háborúzik, és mindenki rabol.”
- - - - -
1944: Rubik Ernő építészmérnök, a „bűvös kocka” megalkotójának születése. Játéka minden idők legsikeresebb magyar találmánya, meghódította az egész világot, világbajnokságot is rendeztek belőle.
- - - - -
1988: Romániában megkezdődött az erőszakos urbanizálást és az aprófalvak felszámolását célul kitűző, világszerte tiltakozást kiváltó ún. településrendezési terv végrehajtása.

Nawesh: Emlékszem, gyermekként olyan „logikusnak” tűnt: az infrastruktúra nélküli falvakból modern városokba költöztetni az embereket. Csak éppen a lelküket akarták kitépni. Kultúra nélkül nincs élet…Nincs egészséges élet…
- - - - -
Vasutasnap
Magyarországon 1951-től augusztus, majd 1961-től július második vasárnapján ünnepelik kormányhatározat alapján.

Nawesh: Szégyen a mai vasút helyzete. Míg franciahonban a TGV oly gyorsan száguld, hogy Magyarországot egy órán belül keresztül-kasul átszelné, míg Japánban a vonatok pár perces késésénél már szeppukut követ ela mozdonyvezető, addig nálunk drága, koszos, büdös, lassú és nem az utazási igényekhez van igazítvaL
- - - - - - - - - -

2005. július 14. csütörtök
+ - - - +
1764: Megjelent Pozsonyban az első német nyelvű napilap, a Pressburger Zeitung, amely a magyarországi sajtó történetének leghosszabb életű újságjaként 1919-ig állt fenn.
- - - - -
1789: A párizsiak bevették a Bastille várbörtönt. A forradalom első napja.

Nawesh: Mielőtt teljesen elájulnánk a „nagy” francia forradalomtól, meg kell jegyeznünk, hogy csak öt rab raboskodott a hatalmas börtönben.


1790: A népet képviselő nemzeti gárda 14 ezer tagja a párizsi Mars-mezőn hűséget esküdött a nemzetnek, a törvénynek és a királynak. Cserébe XVI. Lajos megfogadta, hogy tiszteletben tartja az alkotmányt. A szövetség ünnepe.
1880-tól a franciák függetlenségi napja. (Ekkortól nemzeti himnusz az 1792 áprilisában komponált Marseillaise is.)

Nawesh : És a szövetség hamarosan fel is lett rúgva. Ez a szövetsége sorsa….
- - - - -
1849: Kossuth Lajos kormányzóelnök és Nicolae Balcescu, a Havasalföldi Forradalmi Bizottság tagja, a román fölkelők vezetője aláírta a magyar-román megbékélési tervezetet. Eszerint a román felkelők két héten belül leteszik a fegyvert és felesküsznek "Magyarhon függetlenségére". A magyar kormány elismeri a román nemzetet, s túl az április 14-én felajánlottakon, biztosítja a román többségű megyék kétnyelvűségét, a román nemzeti ortodox egyház megszervezését, az évenkénti nemzeti gyűlést; az erdélyi majorsági jobbágyokat mentesíti a feudális kötelezettségek alól.
- - - - -
1882: Partot értek az Északi-sarki Jan Mayen-szigeten az első nemzetközi sarkkutató expedíció osztrák és magyar tagjai.
- - - - -
1956: Elkészült a Tisza és a Berettyó közötti 110 kilométer hosszú Keleti Főcsatorna. Százezer hektár föld öntözése és 4 ezer hektár tógazdaság létesítése vált lehetővé. A csatorna 1974-től Debrecen és környéke ipari- és öntözővíz-ellátásában is szerepet játszik.
- - - - - - - - - -
- Nawesh: A XXI. Század háborúi a vízért fognak zajlani. Magyarországnak a folyói külföldön erednek!!!

2005. július 15. péntek

1846: Átadták a forgalomnak Magyarország első vasútvonalát (Pest és Vác közt).
Nawesh: A vasútépítők mai utódai inkább a vonalfelszámolásban jeleskednek!
- - - - -
1900: Passuth László író, műfordító születése (+1979. jún. 19.). 1945-60 közt a Magyar PEN Klub főtitkára. 1948-ban kizárta az Írószövetség, s 1956-ig cikkei csak álnéven jelentek meg. Történelmi regényei közül kiemelkedik az Esőisten siratja Mexikót.
(Amerika leigázásának egyik vonaláról szól, a cím önmagáért beszél.)
- - - - -
2005. július 16. szombat

1054: IX. Leó pápa követe, Umbe bíboros Bizáncban a Hagia Szophia-templom oltárára helyezte a Kerulláriosz Mihály pátriárkát kiközösítő bullát. A kereszténység ezzel szakadt keleti és nyugati egyházra, Konstantinápoly és Róma központtal.

Nawesh: Ha katolikus vagyok, mit gondoljak az ortodoxokról? Vajon ők is üdvözülhetnek? Annak ellenére, hogy máshogy imádják Jézust? Vajon egy ortodox szemében elfogadható vagyok katolikus Mária-kultuszommal? A hinduizmus toleránsabb: Mindegy, hogy Shívához, Krishnához, vag yDurgához imádkozol. Attól a másik ember, ha „más” istenhez imádozik, nem kárhozik el!!!
- - - - -
1738: Taucher Ferenc jezsuita csillagász születése (+1820. okt. 20.). A budai csillagvizsgáló vezetője volt, az elsők között végzett rendszeres meteorológiai méréseket Magyarországon.
(Hogy ma legyenek régi adataink és felismerhessük a globális klímamegbolondulást ...)
- - - - -
1784: A mai értelemben vett első népszámlálás Magyarországon. "Számláltassék meg a lakosság a Habsburg-birodalom magyarországi területén." (II. József rendelete) A lakosság száma akkor, a történelmi Magyarország területén, azaz Horvátország nélkül, 8 millió volt.
(Másfél évszázad sem telt el és már a mai, 70 %-kal kisebb ország területén volt kb. 8 millió a népesség, újabb fél évszázaddal később már 10 és fél millió, a II. világháború pusztulása ellenére. Az uralkodók mindig is büszkén számolgatták-szaporítgatták pénzüket, seregüket, alattvalóikat.)
- - - - -
1843: Fodor József akadémikus születése (+1901. márc. 19.). Európa első iskolaegészségügyi törvényének szellemi atyja, az Országos Közegészségügyi Egyesület létrehozója, Cambridge egyetem díszdoktora.
- - - - -
1918: II. Miklós cárt és családját kivégezték a bolsevikok Oroszországban.
- - - - -
1945: Az új-mexikói sivatagban az USA végrehajtotta a világ első kísérleti atomrobbantását. Egy labdánál nem nagyobb fémgömbből 19 ezer tonna TNT robbanóanyaggal egyenértékű energia szabadult fel. A robbanószerkezetet tartó acéltoronyból hírmondó sem maradt, 700 méteres körzetben üveggé olvadt a sivatag homokja.
(3 hét múlva már százezer ember olvadt szét a földön Hirosimában.)

Nawesh: Az USA a világ egyetlen országa (a modern korban), amely atomháborút folytatott. Méghogy a demokrácia bajnokai???
- - - - -
1985: Heinrich Böll Nobel-díjas (1972) német író, újságíró (szül. 1917. dec. 21.). Híres háborúellenes regényei a Biliárd fél tízkor, a Csoportkép hölggyel, a Gondviselő ostromzár és a Katharina Blum elvesztett tisztessége.
"Olyan országot keresek magamnak, ahol békességben olvashatok a buszon azt, amit akarok."

Nawesh – Magyarország akkor nem ezek közé az országok közé tartozik!
- - - - -
1991: Az ICOM (Nemzetközi katonaság-megtagadó találkozó) Budapesten. A fő témák: hadsereg nélküli Európa, nők és megtagadás, béketeremtés módszertan, Észak-Dél igazságtalanság, Öbölháború, nacionalizmus, sorozás.
- - - - - - - - - -
2005. július 17. vasárnap

1399: Szent Hedvig lengyel királynő halála (szül. 1371.). Nagy Lajos magyar és lengyel király legfiatalabb lánya. 1386-ban feleségül ment Jagelló Ulászlóhoz, Litvánia fejedelméhez. Hedvig sokat tett a lengyel és a litván fejlődésért. Templomokat, kórházakat, iskolákat alapított, nevéhez fűződik a krakkói egyetem fejlesztése is.
- - - - -
1899: Az első nemzetközi békekonferencia létrehozta az Állandó Nemzetközi Döntőbíróságot, Hága.
- - - - -
1945: Elkezdődött a potsdami konferencia, Truman, Sztálin és Churchill részvételével. A II. világháború európai eseményeit lezáró tanácskozás Churchilltől a "Terminál-akció" fedőnevet kapta.
(Pedig az igazi Terminátor-szörny még csak ezután sújtott le. A győztes szövetségesek potsdami barátságos mosolya igazából már új ellenségek egymás elleni vicsorgása volt. Hitler birodalma már több mint két hónapja összeomlott, a háborúnak rég vége, Japán is békét kért, hiszen csapatait már nem is tudta mozgatni, az óceánt a szövetségesek uralták, de még próbált tárgyalni, nem teljesen feltétel nélkül megadni magát.
Miért kellett három hét múlva (Hirosima, aug. 6.) százezer ártatlan polgári személynek, nőknek, gyermekeknek lángtengerben elégniük? S három nappal később (Nagaszaki, aug. 9.) másik százezernek? Amerika megmutatta a Szovjetuniónak, ki az úr a győztesek közt? Hogy mi a háborús bűncselekmény, meg az emberiség elleni bűntett, az attól függ, ki követi el? Nem csoda, hogy az így kezdődött békét évtizedekig hidegháborúnak hívták.
Vajon most a hidegháború, a kétpólusú világrend utáni békét minek fogják hívni utódaink, ha túlélik?)
- - - - -
1947: Raoul Wallenberg (szül. 1912. aug. 4.) halála a hivatalos szovjet verzió szerint egy moszkvai börtönben. Svéd építész, diplomata, 1944 júliusában a svéd követség titkáraként Budapesten több mint tízezer magyar zsidót mentett meg. 1945. január 17-én nyomtalanul eltűnt Magyarországról. A szovjet hatóságok kémkedéssel vádolták és bebörtönözték.
- - - - - - - - - -
2005. július 18. hétfő

64: Kigyulladt Róma cirkusza, a tűz továbbterjedt és hat napig lángolt a város: tizennégy kerületéből mindössze négy maradt épen. A történész Tacitus, aki szemtanúként írta le a pusztulást, följegyezte a szóbeszédet, hogy maga Nero császár gyújtatta fel Rómát, hogy ihletet nyerjen Trója égéséről szóló művéhez és saját dicsőségére új várost alapíthasson.
A császár, hogy a mendemondákat cáfolja, a keresztényekre fogta a gyújtogatást és irtózatos kegyetlenséggel pusztította őket; vadállatok bőrébe varrva, kutyákkal tépette szét vagy keresztre feszíttetve, lobogó fáklyaként égettette el a hitvallókat a Vatikán déli lejtőjén.
(Néró 54-ben, 16 évesen lett császár, s hamarosan megölette anyját és feleségét, 65-ben pedig nevelőjét, a filozófus Senecát is. 68-ban viszont maga követett el öngyilkosságot, miután a szenátus az állam ellenségének nyilvánította.)
- - - - -
1918: Nelson Mandela születése. 1964-től 1990-ig börtönben volt. Béke Nobel Díj (Fredrik Willem De Klerkkel közösen) 1993-ban a dél-afrikai apartheid rendszer megszüntetéséért. 1998-ban, 80 éves születésnapján harmadszor is megnősült.
- - - - -
1936: A demokráciával elégedetlen spanyol hadseregvezetés katonai puccsot hajtott végre Marokkóban és Navarrában, majd július 19-én partra szálltak Dél-Spanyolországban. Ezzel megkezdődött az 1939 márciusáig tartó polgárháború.
- - - - -
1939: Paul Schneider fasizmus ellen prédikáló lelkészt meggyilkolták, Buchenwald, Németország.
- - - - -
1946: Rajk László kommunista belügyminiszter kezdeményezésére mintegy 1800 magyarországi egyesületet (központi és helyi szervezetet) oszlattak fel, ezek közül mintegy 1500 volt katolikus valláserkölcsi alapú. A szervezetek vagyonát átadták a kommunista-szociáldemokrata szervezeteknek, a vezetők közül az ismertebbeket letartóztatták, internálták vagy emigrációba kényszerítették.
- - - - -
1988: Irak és Irán tűzszünetet kötött, véget ér a nyolc éves, 1980. szeptember 22-én kirobbant, egymillió áldozatot követelő háború.
- - - - - - - - - -
2005. július 19. kedd

1879: Móra Ferenc író, újságíró, könyvtár- és múzeumigazgató születése (+1934. febr. 08.). 1905-1922 közt több mint ezer írása jelent meg az Én Újságom című gyermeklapban, s ezek az ifjúsági irodalom klasszikusává tették. Regényei a Rab ember fiai, Kincskereső kisködmön, Aranykoporsó. Több írását is filmre vitték (pl. Hannibál tanár úr).
- - - - - - - - - -
2005. július 20. szerda

1304: Francesco Petrarca itáliai humanista költő születése (+1374. júl. 19., hetvenedik születésnapja előestéjén). Közvetlen hangú, őszinte érzéseket éneklő szerelmi költészete évszázadokig ihlető hatással volt. A lírában a szonettforma tökéletesítője volt.
- - - - -
1590: Befejezték a Vizsolyi Biblia, a XVI. századi magyar nyelv páratlan dokumentumának nyomtatását. Károlyi Gáspár tudós reformátor és névtelen gönci társai elsőként fordították le a teljes Bibliát, amelyet Vizsolyban nyomtattak ki nyolcszáz példányban, Károlyi Gáspár 1590. Szent Jakab havában kelt ajánlásával.
- - - - -
1944: Magas rangú német tisztek merényletet kíséreltek meg Adolf Hitler ellen, sikertelenül. Claus von Stauffenberget még aznap kivégezték. Berlinben emlékművük van.
- - - - -
1969: Először lépett ember a holdra. Az Apolló-11 űrhajó Sas űrkompján Neil Armstrong parancsnok és Edwin Aldrin pilóta magyar idő szerint este 21.17 órakor a Nyugalom tengerének térségében szállt le, első emberként Neil Armstrong lépett a Holdra. A két űrhajós összesen két és negyed órát töltött a Holdon.

Nawesh:A nagy emberi fejlődés során odáig jutottunk, hogy már 30 éve képtelenek vagyunk (pénz!) újra leszállni a Holdra. De így legalább égi kísérőnk kapot még egy kis haladékot, mielőtt kizsákmányolnánk… Bár egyes tudósok szerint nem is jártunka Holdon, csak egy nagy átejtés részesei vagyunk. S több milliárd ember most sem tudja, hogy járt már ember a Holdon. Vajon könnyebb, egészségesebb, boldogabb lenne az életük, ha megtudnák? Nem hiszem… Hamarabb lesz kínai bolt a Holdon, minthogy újra a csillagos-sávos lobogó álljon a hold porába szúrva…
- - - - -
1976: A Viking I. űrszonda 11 hónapos útja végén leszállt a Marson, és képeket sugárzott a bolygóról.
- - - - -
2005. július 21. csütörtök

Gurupurnima! A Guru napja. A spiritualitás ünnepe…

www.joga.hu


1542: III. Pál pápa átszervezte a Szent Inkvizíció intézményét és átnevezte "Szent Officium"-nak.
- - - - -
1853: A Central Park létrehozása New Yorkban. A törvényhozás vett meg egy 800x4000 m2-es területet Manhattan jobbára lakatlan részén közpark céljára, mert a kevés parkot a gazdagok elkerítették, hiszen a megelőző két évtized alatt 60 ezerről félmilliósra dagadt a város lakossága (főleg az éhínség elől kivándorolt írek miatt).
A sziklás és ingoványos területre tízmillió szekérnyi termőföldet hoztak New Yerseyből. Csak közel negyed évszázad múlva, 1876-ban nyitották meg teljesen a közönség előtt. Frederick Law Olmsted, aki ezután a szintén manhattani Riverside Parkot, a washingtoni Capitolium körüli zöldövezetet is építette, kétszer is idegösszeomlást kapott és 1903-ban egy idegklinikán halt meg.
A XX. század első harmadában a parkot tönkretette a közlekedés a körbeépítés, a szemét és a vandalizmus. 1934-ben helyreállították. 1960 után újra tönkrement, 1979-86 között 35 gyilkosság történt a parkban. Jelenleg különös gonddal vigyázzák, 6 tó, 26 ezer fa, 275-féle madár él benne.
- + -
(A korábbi lakosság jogosan védte a a parkjait a bevándorlóktól? A római birodalom a népvándorlástól? Az avarok és a Nyugat a honfoglaló magyaroktól? Az indiánok az őket “fölfedező” fehérektől?
Miért is éheztek az írek otthon, miért ontotta Ázsia a nomád népeket, Európa meg a fehér nyomorgókat? A szüntelen túlnépesedés…)
- - - - -
1904: Befejeződött a transz-szibériai vasútvonal építése. 1891-ben kezdődött el, a Bajkál-tóhoz vezető szárnya 1917-re készült el. Jelenleg a Moszkvától Vlagyivosztokig vezető 9311 kilométer hosszú utazás hét napot vesz igénybe.
- - - - -
1937: A lángszóró magyar feltalálójának halála. Az égő folyadékot kilövelő fegyvert már az I. világháborúban alkalmazták. 1920-ban háborús bűnösként bíróság elé akarták állítani, de külföldre ment. Később újra szükség lett rá, hazajött és laboratóriumot rendezett be haditechnikai találmányai kidolgozására.
- - - - -
1952: Robin Williams amerikai filmszínész születése. Hook, Jumanji, Csodás álmok jőnek, Patch Adams, A kétszáz éves ember, Hazudós Jakab, Mesterséges értelem, Good Will Hunting, Jó reggelt Vietnam!, Garp szerint a világ, A halászkirály legendája, Apák napja, Apa csak egy van, Jack, Játékszerek, Holt költők társasága.
- - - - -
1967: Albert John Luthuli dél-afrikai politikus és író halála (szül. 1898. Rhodesia). Egy zulu törzs főnöke volt, az Afrikai Nemzeti Kongresszus párt tagja, 1952-től elnöke. A párt betiltásakor, 1960-ban letartóztatták. Ugyanebben az évben Béke Nobel-díjat kapott.
- - - - - - - - - -
adatok: www.bocs.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

HozzászólásSzerző: nawesh » 2005. júl. 23., szomb. 0:19

2005. július 22. péntek

- - - - -
1972: Diószegi Vilmos néprajzkutató, orientalista halála (szül. 1923. máj. 2.). A magyarság honfoglalás előtti pogány hitvilágát, a magyar néphit történeti rétegeit kutatta. Ázsiában, Szibériában és Mongóliában tanulmányozta a samanizmust, saját gyűjtéseiből és az európai és ázsiai múzeumok, könyvtárak anyagaiból Budapesten létrehozta a világhírű Sámánhit-Archívumot. Foglalkozott a magyarországi nemzetiségiek néphitével is.
- - - - -

1999: Kínában betiltották a Falunkung vallási csoportot azzal a váddal, hogy "valótlanságokat és babonákat terjeszt, zavart kelt, s veszélyezteti a társadalom egyensúlyát". A csoportnak állítólag 80 millió követője van.
- - - - -
Nawesh. Tavaly a Sport Szigeten láttam őket. Tai Chi gyakorlatokat végeztek. A kommunista Kína fél a spiritualitástól. India ezért lesz erősebb….

2005. július 23. szombat

1659: Megjelent Hollandiában Tieleman Jansz van Braght Mártírok tükre c. kétkötetes, 1290 oldalas műve, az erőszakmentes mártírokról Jézustól saját koráig.
- - - - -
1967: Detroitban, az USA ötödik legnagyobb városában példátlan méretű néger zendülés kezdődött. Július 24-én a városban elrendelték a szükségállapotot. A több napig tartó faji zavargásoknak összesen 39 halálos áldozata volt.
- - - - -
1976: A WOW (Women's Ordination Worldwide, Nők fölszentelése) megalakulása. Nemzetközi mozgalom a nők részvételéért a katolikus vezetésben.

Nawesh: Talán kevesebb lenne az erőszak a világban, ha a nőkre bíznánk a vezetését? Talán a vallásaink is toleránsabbak lennének?
- - - - -
1979: A Kiskunsági Nemzeti Park kétharmadát Bioszféra rezervátumnak nyilvánították.
- - - - - - - - - -
2005. július 24. vasárnap

1845: Törökszentmiklóson megalakult a 299 ezer magyar hold érdekeltségi területű Tisza Szabályozási Egylet. A Közép-Tisza vidéki térségben ezzel megkezdődött a folyó szabályozása.
(Hogy minél több termőföldet nyerjenek, a tervek közül a folyónak a legszűkebb teret hagyó Vasvári Pálét fogadták el, s a földesurak a kivitelezéskor még annál is beljebb tették a gátakat...)

Nawesh- Igaz, közben a folyóink forrásvidéke külföldre került és a gátlástalan tarvágások miatt rövid idő alatt rengeteg víz zúdul le a folyóinkon. A szabályozás miatt kicsiny az ártér, így gyakoriak az árvizek. Ráadásul a Duna-Tisza köze sivatagosodik.
- - - - -
2002: II. János Pál pápa meglátogatta a torontoi katolikus ifjúsági világtalálkozót.
Ez alkalomból készült felmérések szerint a kanadai katolikusok 82 %-a támogatja a nős papságot, 80 %-a a nők pappá szentelését, 73 %-uk szerint engedni kellene az elváltak új templomi házasságkötését, 68 %-uk szerint az egyháznak nem szabadna elleneznie a fogamzásgátlást. Sokan rajonganak a pápáért, de ezekben a kérdésekben nem értenek egyet vele.
www.we-are-church.org/youth
- - - - - - - - - -
2005. július 25.

1936: Egy nevét megörökíteni akaró őrült felrobbantotta a Bécsből Budapest felé tartó vonat alatt a biatorbágyi vasúti hidat. A 22 áldozatot követelő tragédiát összefüggésbe hozták a kommunistákkal s ennek ürügyén a kormány bevezette a statáriumot, vagyis a rögtönítélő bíróságot.
- - - - -
1946: Az USA atombombát robbantott a Bikini szigeteknél. Ez volt az első víz alatti kísérleti atomrobbantás.
- - - - -
1968: Még az általa összeállított tudósbizottság nagy többséggel meghozott döntését is elvetve VI. Pál pápa a Humanae vitae kezdetű körlevelében megerősítette minden "mesterséges" születésszabályozás vatikáni tiltását.
(Az ökológiai lábnyom számítások szerint az emberiség épp ekkortájt érte el a 100 %-ot a Föld megterhelésében. A katolikus egyházvezetés újabb Galilei-esetként ismét semmibevette a tudományos gondolkodást. Azonban az emberiség túlnépesedésének korszakában ennek sokkal súlyosabb földi következményei vannak, mint annakidején a vitának, hogy az űrben mi kering mi körül.
A Humanae Vitae érvelését alkalmazva természetellenes és erkölcsileg megengedhetetlen egy virág illatát élvezni, ha orrunk nem érinti meg a porzót is és a bibét is és nem visz át virágport egyikről a másikra – hiszen az illat ’természetes’ funkciója rovarok stb. odavonzása a megporzás érdekében, mint ahogy a szex funkciója a spermiumoknak a petesejt közelébe juttatása.)
- - - - -
1998: 275 napi fogság után kiszabadult a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat két munkatársa, akiket 1997. okt. 23-án Groznijban elraboltak.
- - - - - - - - - -
- adatok: www.bocs.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

HozzászólásSzerző: nawesh » 2005. júl. 25., hétf. 20:59

2005.07.26. kedd

1829: Auguste Marie Francois Beernaert belga politikus születése (+1912. okt. 6.). Hágai Döntőbíróság, Interparlamentáris Únió. Béke Nobel díjat kapott 1909-ben.
- - - - -
1856: George Bernard Shaw ír származású Nobel-díjas angol drámaíró, kritikus születése (+1950. nov. 2.). Élénken érdeklődött a társadalmi problémák iránt. 1898-ban nősült meg, és felesége jelentős vagyona lehetővé tette számára, hogy csak az írásnak éljen. Az 1910-es években már elismert és sikeres drámaíró, a szatírikus vígjátékok mestere, a díjakat és kitüntetéseket azonban sorra visszautasította, a lordi címet csakúgy, mint a Becsületrendet.

Nawesh – vegetárius!!! G. B. Shaw életéből ismerünk egy anekdótát: Egyszer súlyosan megbetegedett. Az orvosok azt mondták, ha nem eszik tojást és húst, meg fog halni. De ő szigorú vegetárius volt. Megtagadta az orvosok utasításait, akik azonban ragaszkodtak álláspontjukhoz, és kijelentették, nem vállalnak felelősséget az életéért. Ekkor G. B. Shaw szólította személyes titkárát. Az orvosok jelenlétében lediktálta utolsó kívánságát:
"Ezúttal ünnepélyesen kijelentem végső akaratomat. Mihelyt nem vagyok foglya fizikai testemnek, a következő gyászmenet kövesse koporsóm a temetőbe vezető úton: először madarak, másodszor bárányok, juhok, tehenek és a többi állat ebből a fajból, harmadszor élő halak akváriumban. Minden gyászoló viselje a feliratot: "Az Úr legyen irgalmas jótevőnkhöz, G. B. Shaw-hoz, aki életét áldozta, hogy megmentse a miénket!""
Forrás: http://hiresvegi.uw.hu/

http://www.ganga.hu/?page=cikkek&ct=1&cikkid=9

- - - - -
1883: Eberhard Arnold német lelkész születése (+1935. nov. 22.) A Bruderhof (az egyik történelmi békeegyház) alapítója.
Erőszakmentes keresztények, a fasizmus elől Dél-Amerikába menekültek (Anglia, mint németeket, nem fogadta be őket), ma az USÁ-ban és Angliában saját falvaikban, vagyonközösségben élnek. Több könyvük magyarul is megjelent. bocs.hu
- - - - -
1894: Aldous Leonard Huxley angol biológus, író születése (+1963. nov. 22.). Darwin fejlődéselméletét támogatta, világnézete az úgynevezett "modern pozitivizmus", eszményei a természetes jóság, a biológiai egyensúly, az egyéni élet meditációja és a humánum. Leghíresebb könyve a Szép új világ, s nagyon jelentős esszéírói tevékenysége.
- - - - -
1942: A holland katolikus püspöki kar (kilenc más keresztény felekezettel együtt) tiltakozását a zsidóüldözés ellen a német megszállás ellenére a templomokban felolvasták. Megtorlásul a fasiszták deportáltak és gázkamrába küldtek 113 katolikus zsidó hívőt és szerzetest, köztük a karmelita Edith Stein-t.
- - - - -
Kemencei Erdei Múzeumvasút napja (infó: 20-3885743).

Adatok: www.bocs.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

HozzászólásSzerző: nawesh » 2005. júl. 26., kedd 17:11

2005. július 27. szerda

1365: IV. Rudolf osztrák herceg halála (szül. 1339. nov. 1.). II. Albert fia, 1358-ban vette át elhunyt apjának örökét. Rafináltan, harcok nélkül kivonta magát és országát a német-római császár uralma alól azzal, hogy kancelláriáját hamisító műhellyé alakította át és olyan hamis okleveleket csináltatott, amelyekben a legkülönbözőbb császárok és királyok - Julius Caesar, Nero, IV. Henrik stb. - a legkülönbözőbb kiváltságokkal ruházták fel az osztrák herceget.
- - - - -
1679: Alexander Mack születése (+1735. jan. 31.). A Brethren (az egyik történelmi békeegyház) alapítója. Erőszakmentes keresztények, az európai üldözések elől Pennsylvániába menekültek.
- - - - -
1775: Brunszvik Teréz grófnő, pedagógiai író születése (+1861. szept. 17.). A kisdedóvás és a nőnevelés úttörője. 1828. június 1-jén Budán megnyitotta az első magyar óvodát, az Angyalkertet. Beethoven számára ő jelentette a 'halhatatlan kedvest'.
- - - - -
1953: Fegyverszüneti szerződést írtak alá a koreai háborúban szemben álló felek. (Azóta is ez van csak érvényben, nincs békeszerződés.) A háborúban 400 ezer déli, 800 ezer északi és kínai katona, 2,5 millió koreai polgári személy, valamint több tízezer amerikai katona vesztette életét.
(A katonák elvileg védik a népet - gyakorlatilag pusztítják.)
- - - - -
1986: Hazánkba érkezett a nyugat-európai kezdeményezésű Erdőkaraván, amellyel a légszennyezés ellen tiltakoztak.
- - - - -
2002: Légiparádé közben lezuhant és a nézők közé csapódott egy Szu-27-es vadászgép a nyugat-ukrajnai Lvovban. Több tucat ember meghalt és nyolcvan megsebesült.
(Szimbolikus eset. A fegyverek és harci gépek egyre selejtesebbek: a XX. Század elején a háborúkban még csak 20 % körül volt a civil áldozatok száma, a század végére már 90 % fölött. A katonák rendszeresen a polgári lakosságot találják el egymás helyett. Lehet, hogy egy erőszakos emberfaj így próbálja kiirtani a civilizáltabb emberfajt? A robosztusabb neandervölgyinek nem sikerült kiirtania az intelligensebb homo sapiens sapienst, ő maga szívódott fel.)
- - - - - - - - - -
adatok: www.bocs.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

HozzászólásSzerző: nawesh » 2005. júl. 27., szer. 16:43

2005. július 28. csütörtök

1914: Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának.
("Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam" - mondta imazsámolyáról fölkelve a szenilis öreg Ferenc József, 1848 leverője és véres megtorlója, s kirobbantotta a világháborút, amelyben el is vesztette sokszáz éves birodalmát.)
- - - - -
1929: 42 állam írta alá a Genfi konvenciót, a hadifoglyokkal való bánásmódról szóló megállapodást.
- - - - - - - - - -

2005. július 29. péntek

1876: Kadic Ottokár geológus, paleontológus születése. A magyar ősemberkutatás megindítója, a szervezett tudományos barlangkutatás megalapítója. Feltérképezte a lillafüredi István-barlangot és a Szemlő-hegyi barlangot.
- - - - -
2005. július 30. szombat

1909: Cyril Northcote Parkinson angol történész, publicista születése (+1993. márc. 9.). A bürokráciát kipellengérező, humoros és ugyanakkor ésszerű, szociológiai és közgazdasági témájú ún. "Parkinson törvények" névadója. Számos nyelven számtalan példányban kavart nagy vitákat.
"Egy munka mindig kitölti az elvégzésére rendelkezésre álló időt, bármilyen sok is legyen az."
"A bizottságok létszámának növekedése egyben hatékonyságuk csökkenése."
"Minél elképzelhetetlenebbül nagy egy pénzösszeg, annál felületesebben döntenek róla."
"Amikor egy intézmény megépíti a tökéletes tervrajzú új székházát, akkor már javában hanyatlik."
- - - - - - - - - -

adatok: www.bocs.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

HozzászólásSzerző: nawesh » 2005. júl. 30., szomb. 22:48

2005. július 31. vasárnap


1556: Loyolai Szt. Ignác baszk katolikus teológus halála (szül. 1491). A jezsuiták (Jézus-társaság) alapítója, 1540-ben kapták meg a pápai jóváhagyást. 1609-ben boldoggá, 1622-ben szentté avatták.
- - - - -
1849: Petőfi Sándor költő, politikus halála (szül. 1823. jan. 1.). 1848-ban a márciusi ifjak vezéregyénisége volt. A magyar irodalom meghatározó alakja, versei csaknem minden ismert nyelven megjelentek, költészete a világirodalom részévé vált. A segesvári ütközetben tűnt el, amikor Bem honvédei vereséget szenvedtek a túlerőben lévő cári seregtől.

Nawesh: Valóban meghalt Segesvárnál?
- - - - -
1991: Moszkvában Mihail Gorbacsov szovjet és George Bush amerikai elnök aláírta a hadászati támadó fegyverek csökkentéséről szóló, ún. START-szerződést.
- - - - -
1992: A Duna-Majna-Rajna csatorna utolsó szakaszának elárasztásával összekapcsolták az európai földrészt közrefogó Északi- és Fekete-tengert.
- - - - - - - - - -
adatok: www.bocs.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

HozzászólásSzerző: nawesh » 2005. júl. 31., vas. 22:40

2005. augusztus 1. hétfő


1291: Rütli mezején a svájci férfiak esküt tettek, hogy erőszak nélkül bár, de szembeszállnak a Habsburgokkal. (A folytatás az 1307. nov. 7-én kirobbant, közel száz évig tartó szabadságharc lett.)
- - - - -
1866: Megindult Pesten az első lóvasút az akkori Szénpiac (ma: Kálvin tér) és az Ország út (Váci út) - Újpest útvonalon.
- - - - -
1936: A XI. nyári olimpia kezdete Berlinben. A feketebőrű amerikai atléta, Jesse Owens 4 aranyérmet nyert.
(Hitler és fajelmészei tajtékzottak.)
- - - - -
1941: Utoljára jelent meg a Nyugat című irodalmi folyóirat, mert Babits halálakor a nevére szóló lapengedély megszűnt. Utódaként 1941 októberében indult meg a Magyar Csillag Illyés Gyula szerkesztésében.
Az 1908. jan. elsején indult, egyharmad évszázadot élt lap címlapján Beck Ö. Fülöp Mikes-plakettjét viselte, címe a tájékozódás irányát, a világirodalmi mértéket jelezte. Létét jórészt Hatvany Lajos támogatásának köszönhette. Szerkesztői Ignotus, Fenyő Miksa, Osvát Ernő, Ady Endre, Babits Mihály, Gellért Oszkár, Móricz Zsigmond, Schöpflin Aladár és Illyés Gyula voltak. Első korszakát (1908-19) Hatvany és Osvát ellentéte jellemezte, majd az 1919-24 közötti időszakban a magyar folyóiratok közt a legszínvonalasabb és legerősebb, az akkori jobboldallal leginkább szembenálló volt. Az 1925-29 közötti éveket visszahúzódás, kiegyezés jellemezte a kor liberális, konzervatív erőivel. 1930-33-ban, Osvát halála után Móricz Zsigmond irányzata a riportot, a nyers valóságot hozta be a lapba, míg Babits a színvonalra, az európaiságra figyelt. 1933-41 között már egyre inkább a humanizmus, antifasizmus jellemezte a lapot.
- - - - -
1946: A forint kibocsátása Magyarországon vetett véget a világtörténelem legnagyobb inflációjának.
(Vannak országok, ahol a pénzeken tájak, állatok, növények, művészek láthatók. Korábban a magyar bankókon is volt szoptató anya, fogatot hajtó csikós, költő, zeneszerző. A mai magyar papírpénzeken csakis hatalmasok arcképei, ráadásul mind férfiak. Persze a hatalmasok pár év alatt általában eltűnnek a forgalomból, erre utal a magyar bankók sorsa is a hamarosan bekövetkező euró-korszakban.)
- - - - -
A szoptatás, az anyatejes táplálás világnapja
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1993-ban nyilvánította augusztus 1-jét az Anyatej Világnapjává, egyben a Szoptatás Világnapjává, az azt követő napokat pedig Anyatejes Világhétté.
- + -
A tápszer reklámok jóltáplált, egészséges babaképei megtévesztették az anyákat és a szoptatás a szegényebb országokban is visszaesett, pedig az írástudatlanság, fertőzött víz stb. miatt a tápszerekkel sok a gond.
A világon évente több millió csecsemő hal meg, illetve válik nyomorékká azért, mert nem jut anyatejhez. Ennek ellenére a legtöbb országban egyre kevesebb nő szoptatja gyermekét. Ezért is indította el az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az UNICEF átfogó programját a csecsemők egészséges táplálására.
Az anyatej ellenállóbbá teszi a csecsemőt a fertőzésekkel és allergiával szemben, a bőrérintkezés nagyon fontos az idegrendszer és psziché fejlődéséhez.
A nemzetközi babaétel akció (International Baby Food Action Network, IBFAN) 1998-ban Alternatív Nobel-díjat (ld. dec. 9.) kapott az anyák szoptatási joga kampányért.

- - - - -
Lugnasad ünnepe az ősi keltáknál. Ha egy pár e napon kelt egybe, fogadalmuk csak egy évre kötötte őket, s annak elmúltával a próbaházasok, addigi tapasztalataik alapján szabadon dönthettek a végleges igen vagy nem kérdésében.
- - - - - - - - - -
2005. augusztus 2. kedd

1931: Albert Einstein arra buzdította a világ tudósait, hogy tagadják meg a háborúért folytatott munkát.
1939: Albert Einstein, akit Hitler atombomba-fejlesztésével riogattak, aláírt egy Rooseveltnek, az USA elnökének írt levelet, amely felhívta a figyelmet az atomenergia felszabadításának lehetőségére. A levélnek szerepe volt az amerikai atomenergia-kutatás fejlesztésének meggyorsításában, és az első amerikai atombomba elkészítésében.
(Hitlert, majd Japánt is végül atombomba nélkül győzték le. Az atombomba ledobása már a hidegháború kezdete volt, csupán erődemonstráció a Szovjetúnió felé.)
- - - - -
1976: Kiszely Károly 22 éves esztergályos, civil római katolikus teológus hallgató, megtagadta a katonáskodást.
Aug 6-án 33 hónap börtönre ítélték, amit végig letöltött (kedvezményt a katonaság-megtagadók nem kaptak, mert nem bánták meg tettüket).
- - - - -
Kovászna-Kommandói Erdei Vasút (Románia) napja. Infó: (20) 5134733
- - - - - - - - - -
2005. AUGUSZTUS 3. SZERDA

1863: Gárdonyi Géza (Ziegler Géza) író, költő, akadémikus születése (+1922. okt. 30.). Az én falum című novellagyűjteményében a magyar paraszti életet írta meg, írói nyelvezetét a népköltészet tanulmányozása nyomán alakította ki. Történelmi regényei: A láthatatlan ember, az Isten rabjai és különösen az Egri csillagok tették nevét halhatatlanná. Regényeit több nyelvre lefordították. A bor című színműve hatalmas sikert aratott a Nemzeti Színházban. A különc viselkedésű "egri remetét" a számára oly kedves egri várban temették el, egykori háza ma emlékmúzeum.
- - - - -
1903: Békésy Miklós Kossuth-díjas gyógynövény-nemesítő születése. Felismerte a rozson található anyarozs gyógyszeripari jelentőségét, kidolgozta az ún. egyszem-analízist, és a világon elsőként megoldotta az anyarozs üzemi termelését.
- - - - -
1914: Leplombált vagonokban kitoloncolták Németországból a Konstanzban aug. 1-én kezdődött találkozó 11 más országból érkezett küldöttségeit, akik ott megalakították a Világszövetséget a nemzetközi barátság elősegítésére az egyházak által.
A háború alatt az egyes országokban kifejlődő Kiengesztelődés szövetségek 1919 októberben (Bilthoven, Hollandia) hozzák létre a Kiengesztelődés Nemzetközi Szövetségét (International Fellowship of Reconciliation, IFOR) minden vallás békecsoportjai számára.
Az IFOR tagjai közül máig hatan kaptak Béke Nobel-díjat (vö. jan. 8., 10., 14., 15., aug 14., és 1980-ban Adolfo Perez Esquival argentin tag).
A 60-as években eroszakmentesség tréningeket tartottak egész Latin-Amerikában, ahol ennek eredményeképpen megszületett a Servicio Paz y Justicia (Serpaj), a latin-amerikai mozgalom az igazságosságért és békéért. 1993-tól egyik gazdája a Balkán Békecsoportnak.
Amikor a boszniai NATO akciót IFOR-nak (Implementing FORce) nevezték el, az igazi IFOR széleskörű tiltakozó kampányt folytatott, melynek eredményeként egyrészt sokkal ismertebb lett, másrészt a NATO akciót átnevezték SFOR-nak.
www.ifor.org
- - - - -
Beregszászi Kisvasút (Kárpátalja) napja. Infó: +380 (31) 4117213
- - - - - - - - - -
adatok: www.bocs.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

HozzászólásSzerző: nawesh » 2005. aug. 3., szer. 15:54

2005. augusztus 4. csütörtök


1941: Babits Mihály költő, író, irodalomtörténész, műfordító (szül. 1883. nov. 26.) halála. A Nyugat szerkesztője.
- + -
Zengve s lámpákkal, mint a szinpadok
láza s tragikus szárnyakon suhan
tünte felé a rövid nyári éj.
Óh éjszaka, aki naponta meghalsz,
taníts meghalni! Mennyit ültem e

hegy fölött, a hajnalok karzatán
s tünődtem, milyen a halál? de egy
csillagot sem értem még rajt, mikor
a semmi mögé elbútt! sem a percet
mikor elhallgat a tücskök zenéje.

Minden úgy tűnt el, lopvást, mint az álom...
(Babits Mihály: A nap nem emlékszik a csillagokra)
- - - - -
1998: A Jangce folyó Hupej tartományban átszakított egy gátat, s a víz magával sodort egy katonaszázadot. A júliusban kezdődött árvíz augusztus végére már háromezernél is több ember halálát okozta Kínában.
- - - - - - - - - -
- 2005. augusztus 5. péntek

1963: A légköri kísérleti atombomba-robbantásokat leállító részleges atomcsend-egyezmény aláírása Moszkvában (Szovjetúnió, Nagy-Britannia, USA).
(Példátlan sietséggel hozták össze a Starfish (tengeri csillag) kódjelű másfél megatonnás, 400 km magasságban felrobbantott kísérleti atombomba rendkívüli mellékhatásai miatt: óriási területen fél napra lehetetlenné vált a rádiózás, a robbantástól több mint ezer km-re fekvő Hawaii szigetein összeomlott a közvilágítás, megbénultak az elektronikus berendezések.)
- - - - -
1978: Az amerikai Love Canal lakóparkból evakuálták a lakosságot, mert egykori veszélyeshulladék-lerakó területére épült és több mint négyszáz fajta vegyi anyag szabadult fel a talajból a heves esőzés hatására.
- - - - -
2003: Nemzeti katasztrófahelyzetet hirdetett ki a portugál kormány az erdőtüzek miatt. A júl. 20-án fellobbant erdőtüzeket a rendkívüli szárazság miatt több mint egy hónapig nem tudták eloltani. 18 ember meghalt, 300 ezer hektár erdő, 44 ezer hektár mezőgazdasági terület leégett, 45 ezer ember veszítette el javait, állását.

Nawesh: Meg kell nézni az Ibériai-félsziget műholdképét: kopár tájak, sivatagosodó félsziget, ahol egyre nagyobb problémát okoz a vízhiány. Pár évtized (?) és holdbéli táj lesz az egész. S az ott élő 40-50 millió ember vajon hova fog menni?

Adatok: www.bocs.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

HozzászólásSzerző: nawesh » 2005. aug. 18., csüt. 15:54

2005. augusztus 13. szombat

1521: Hernando Cortez spanyol konkvisztádor bevette és lerombolta Tenochtitlánt, a meghódított azték birodalom fővárosát, amelynek helyén épült Mexikóváros, az új gyarmatbirodalom fővárosa.
(Kb. annyian laknak Mexikóvárosban, ahány magyar él a Földön. A gyerekek a rajzaikon szürke vagy fekete eget festenek, sose jutnak ki a városszörnyből, a levegőszennyezés miatt nem is tudják, hogy az ég kék.)
- - - - -
1865: Semmelweis Ignác Fülöp orvos halála (szül. 1818. júl. 1.). A sebészi aszeptikus elv előfutára, ő vezette be a klóros vízzel történő kézmosást, fertőtlenítést.
- - - - -
1946: Herbert George Wells angol író, újságíró halála (szül. 1866. szept. 21.). Regényei Az időgép, A láthatatlan ember, Világok háborúja, Dr. Moreau szigete. 1880-1883 között rőfös-segéd Windsorban és Southsea-ben: utált munkáját 1905-ös Kipps című regényében írta le. Egy évig magániskolában tanított, majd ösztöndíjjal a Royal College of Science hallgatójaként a híres tudós, Thomas Henry Huxley tanítványa lett. 1887-től biológiát oktatott, ilyen tárgyú tankönyvet is írt. 1903 után egy ideig tagja a Fabiánusok Társaságának, itt szívta magába a reformista, evolucionista szocializmus eszméit, melyek évtizedeken át inspirálták. Sokat utazott, járt Oroszországban és az Egyesült Államokban is.

Nawesh: Wells vegetárius volt. A Világok harca c. művéből a szintén vegetárius Spilberg készített egy (sokak szerint) borzalmas filmet. Hahaó növényevő művészek! Színvonal-színvonal!!!!
- - - - -
1961: A Berlini Fal felállítása. 1989. nov. 9-én omlott le.
1958-ban Hruscsov megkísérelte, hogy a nyugati hatalmakat eltávolítsa Nyugat-Berlinből. Amikor ez meghiúsult, 1961 nyarán jóváhagyta, hogy felépítsék a falat. Nyugat-Berlint 185 kilométer hosszú fallal vették körül, amelyből 46 kilométer a városon belül húzódott.
A falat később folyamatosan "modernizálták": tulajdonképpen két, 3,5-4 méter magas betonfalat építettek, amelyek között megfigyelőtornyok, bunkerek, jelzőkészülékek, kutyák, különböző akadályrendszerek nehezítették a menekülést.
A fal fennállása alatt 192 menekülőt lőttek le, mintegy ötezer főnek sikerült átjutnia, s körülbelül ugyanennyit fogtak el menekülés közben.
- - - - -
1987: Magyarországon bevezették az általános forgalmi adót (ÁFA) és a személyi jövedelemadót (SZJA).

Nawesh: És így megvalósult az általános és sokoldalú adózás. Ha keresel 100 Ft-ot, abból minimum 20 Ft az adó. Marad 80 Ft. Ám bármit vásárolsz, azon ott van az ÁFA, amely ráadásul sokkal magasabb, mint a hőn ÁHÍTOTT nyugaton alkalmazott Áfa.
- - - - -
2004: A Charley hurrikán végigsöpört Floridán. Tizenhatan meghaltak, ötvenezren hajléktalanná váltak, húsz milliárd dollár kár keletkezett.
- - - - -
2004: A Református Egyházak 24. világtalálkozójának zárónapján Ghana fővárosában (Accra) a kapitalista ideológiát bálványimádásnak es bűnnek nyilvánították.
- - - - - - - - - -
Nawesh: Pedig a kapitalizmus térnyerése nagymértékben köszönhető a puritán kizárólag a Biblián alapuló szigorú valláserkölcsnek, amely egyre jobban előtérbe helyezte az emberi individualizmust…


2005. augusztus 14. vasárnap

1976: Betty Williams (szül. 1943. máj. 22.) és Mairead Corrigan (szül. 1944. jan. 27., IFOR tag) megalapították a Békés emberek közösségét (Community of Peace People) szülővárosukban, Belfastban (Észak-Írország). Béke Nobel-díjat kaptak közösen 1976-ban.
- - - - -
1993: A Vatikán létrehozta a Kárpátaljai Római Katolikus Kormányzóságot. 1995. dec. 9-én segédpüspöke, 1997. okt. 7-én pedig vezetője lett Majnek Antal ferences. 2002. márc. 27-én a kormányzóság Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyévé vált, Majnek Antal pedig megyéspüspökké.
A II. világháború után a Kárpátaljai Egyházmegye 55 plébániája Romániába, 40 a Szovjetúnióba, 13 Csehszlovákiába, 27 Magyarországra került. A kárpátaljai rész papjaiból 19-en Szibériába, a Gulágra kerültek, a többi 48-ból 8 élte meg 1989-et.
- - - - - - - - - -
2005. augusztus 15. hétfő

1038: I. István (Szt. István) Árpád-házi fejedelem halála (szül. 969.). Az első magyar király, államalapító. Géza fejedelem és Sarolt fia atyja halála után, 997-ben vette át a hatalmat, 1000-ben koronázták. 1083-ban szentté avatták. Három lányunokájának egyike, Margit skót királynő, Skócia védőszentje lett.
- - - - -
1914: A Panama-csatorna, az Atlanti- és a Csendes-óceán közötti vízi út átadása. 1881-ben kezdték építeni, de az e célra alakult részvénytársaság 1888-ban csődbe jutott. (Azóta hívják panamázásnak a szélhámoskodást.)
1903-ban az USA kapta meg a terület használati jogát s építette meg a 82 km-es csatornát. A teljes csatornaövezet 2000. január 1-jétől kizárólag Panama birtoka.
- - - - -
1969: A New York állambeli Woodstock közelében félmillió fiatal és számos világsztár, együttes gyűlt össze négy napos zenei fesztiválra.

Nawesh: Mi meg a Szigeten „nyomtuk” nagyon király volt…
- - - - - - - - -
2005. augusztus 16.

1815: Don Bosco (Giovanni Bosco) olasz pap, szociálpedagógus születése (+1888. jan. 31.). 1846-ban Torinóban gyermekfalut hozott létre az árva gyermekek felnevelésére, majd 1857-ben megalapította a Szalézi Szent Ferencről elnevezett szaleziánus rendet. A kongregáció célja a szegény, elhagyott, árva gyerekek felnevelése volt. Rendje nagyon hamar felvirágzott, halálakor már 150 háza működött, amelyekben közel 300 ezer gyermeket neveltek föl. 1934-ben XI Pius pápa szentté avatta. A szalézi rend hazánkban is működött, illetve 1989 őszétől ismét működhet.
- - - - -
1933: Véget ért az 1933. augusztus 2-16. között Gödöllőn megrendezett IV. Jamboree, a cserkészmozgalom világtalálkozója, amelyen 47 országból 15 ezer cserkész, velük 20 ezer magyar társuk vett részt.
(Az Angliából indult cserkészmozgalom a XX. század elején terjedt el világszerte. Magyarországon 1912 körül bontakozott ki.)
- - - - -
2005. augusztus 17. szerda


1896: Az első följegyzett halálos gázolás. Londonban a Crystal Palace-nál Bridget Driscoll 44 éves kétgyermekes anyát halálra gázolta a 12 km/h sebességre képes, bemutató utazásokat végző autó.
A XX. században becslések szerint 25 millió ember halt meg közlekedési balesetben, többségük a század vége felé. 2002-ben 1.18 millió halálos áldozat (ami az előrejelzések szerint 2020-ra megduplázódhat) és közel félszáz millió sérült volt a közlekedési balesetekben. Az USÁ-ban a 35 évnél fiatalabbak közt a leggyakoribb halálozási ok.
Noha az autók 80 %-a a gazdag országokban fut, a halálos balesetek 80 %-a a szegény országokban történik, ahol az áldozatok fele gyalogos (az USÁ-ban csak 15 %). A szegény országokban keveset költenek közlekedésbiztonságra, mert a balesetek okozta anyagi kár csak a GDP 1 %-a (65 milliárd dollár), míg a gazdag országokban a GDP 2 %-a (453 milliárd dollár, ennek fele az USÁ-ban).
- - - - -

1929: Benedek Elek író, újságíró halála (szül. 1859. szept. 30.). A magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Megindította az első irodalmi értékű gyermeklapot, az Én Újságomat. Ifjúsági könyvsorozatának címe Kis Könyvtár.

- - - - -
1935: Németországban feloszlatták a szabadkömüves páholyokat, javaikat elkobozták.
- - - - -
1977: Kilenc nap alatt a Murmanszkból elindult Arktyika szovjet atomjégtörő elérte az Északi-sarkot. Ezzel a tengerhajózás történetében elsőként törte át a sarki medence jégpáncélját, és jutott el a Föld legészakibb pontjára.
(Azóta már nyílt vízen is el lehetett jutni az Északi sarkra, ami az éghajlatváltozás sok riasztó jelének egyike.)
- - - - -
2003: Amerikai katonák lelőtték a Reuters hírügynökség operatőrét, aki éppen a Bagdad melletti Abu Garib börtönnél elkövetett aknatámadásról készített felvételeket. A vezérkari szóvivő szerint tévedés történt, a katonák a kamerát vállról indítható rakétának nézték.
A 43 éves Mazen Dana az iraki háború 17-ik újságíró áldozata volt. Izraeli katonák 2000 májusában és októberében megsebesítették, 2002. április 30-án pedig letartóztatták felvétel készítés közben. 2001. nov. 14-én Nemzetközi Sajtószabadság díjat kapott Washingtonban.
- - - - - - - - - -
2005. augusztus 18. csütörtök


1868: Pierre Janssan felfedezte a héliumot - a Földön akkor még ismeretlen elemet - a Nap színképében, valamint elkészítette az első napszínkép-atlaszt.
- - - - -
1948: Belgrádban Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország, Románia, a Szovjetunió és Ukrajna képviselői aláírták az új Duna-egyezményt, amely a parti államok képviselőiből álló egységes Duna Bizottságot létesített. Ausztria 1960 óta tagja a szervezetnek, amelynek székhelye 1953 óta Budapest. 1998-ban csatlakozott Németország, Horvátország és a Moldovai Köztársaság.
- - - - -
1983: A budapesti Városligetben bemutatták a Szörényi Levente - Bródy János István, a király című rockoperáját, amelynek szövegkönyve Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján készült.
(A suttogások szerint Kádár azért engedélyezte, mert párhuzamokat érzett benne saját ‘56-os szerepével.)
- - - - -
2000: Kigyulladt egy földgázkút a Békés megyei Pusztaszőlős közelében. A baleset akkor következett be, amikor a karbantartó munkások szűrőt cseréltek, s a kút, a fúrószál kiemelése közben belobbant. A gázkitörést többszöri sikertelen próbálkozás után csak majdnem három hónap múlva, 2000. november 16-án sikerült elfojtani.

Adatok: www.bocs.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

HozzászólásSzerző: nawesh » 2005. aug. 19., pén. 15:43

2005. augusztus 19.

298: Szent Marcellus százados, keresztény katonaság-megtagadó kivégzése Tangierben.
"Elvetettem fegyvereimet, mivel egy keresztény, aki Krisztusért, az ő Uráért küzd, nem lehet katona e világ brutalitása szerint!"
- - - - -
1692: A Massachusetts állambeli Salem városában a boszorkányhisztéria tetőpontján kivégezték a boszorkánysággal vádolt papot és öt nőt. A boszorkányperről, amelyben összesen 19 embert akasztottak fel, Arthur Miller írt világsikerű drámát.
- - - - -
1848: A New York-i Herald című újság tudósítása egy kaliforniai aranylelőhelyről váltotta ki a legendás aranylázat. Tízezrek keltek útra a gyors meggazdagodás reményében a Sacramento folyó környékére.
- - - - -
1883: Gabrielle ‘Coco’ Chanel francia divattervező születése (+1971. jan. 10.). A divatvilág klasszikus egyénisége, az egyszerűség új ideálját fejlesztette ki az öltözködésben. "Az igazi elegancia az akadálytalan mozgás lehetősége". Az 1920-as évek végén párizsi üzemének kétezer alkalmazottja volt. A Chanel-kosztümöt minden idők egyik legelegánsabb öltözékének tartják.
“Megvetem az ostoba mértéktelenséget. Nem lehet úgy éjszakázni, hogy utána értelmes nappalok következzenek. Néhány élelmiszer és az alkohol tönkreteszi a testünket. Ezért mindenből kevesebbet fogyasszunk, mint amennyihez kedvünk van. Fontos a jó alvás, 7-8 órán át, nyitott ablaknál. Ébredjünk korán, dolgozzunk keményen! A munka foglalkoztatja a szellemet, a szellem pedig gondoskodik a test karbantartásáról.”
- - - - -
1950: A Széchenyi-hegy és Hűvösvölgy között felavatták az Úttörővasút teljes, 11,2 kilométeres pályáját. Az építkezést 1948-ban kezdték el, s az első szakaszon három hónap múlva megindult a forgalom. A kisvasút 1990. március 31-től Gyermekvasút néven működik.
- - - - -
1968: a Szovjetunió és szövetségesei (köztük a magyar hadsereg) lerohanták Csehszlovákiát. Az ország erőszakmentesen ellenállt.
- - - - -
1970: Elkészült a magyar főváros egyik nevezetessége, a Libegő. Az építkezés 1969-ben kezdődött el, a főváros legmagasabb pontja, a János-hegy közelébe 102 darab, kétüléses függőszék szállítja az utasokat, 260 méter szintkülönbséget győzve le.
- - - - -
1989: Sopronban és Fertőrákoson a Páneurópai Piknik során a megnyitott határon át több száz keletnémet menekült Ausztriába, a határőrök hallgatólagos beleegyezésével.
- - - - -
1994: Linus Pauling amerikai kémikus halála (szül. 1901. febr. 28.). Kémiai Nobel-díj 1954 (bonyolult vegyületek szerkezetének meghatározásáért a kvantummechanika alapján), Béke Nobel-díj 1962 (No More War! - Soha többé háborút! c. könyvéért). Megszervezte az amerikai tudósok tiltakozását az atomfegyver ellen. IPB vezetőségi tag volt.
- - - - - - - - - -
adatok: www.bocs.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

HozzászólásSzerző: nawesh » 2005. aug. 23., kedd 5:29

2005. augusztus 20.szombat

1619: Az első afrikai rabszolgák áthurcolása Észak-Amerikába.
- - - - -
1963: Az ICDP (International Confederation for Disarmament and Peace, nemzetközi szövetség a leszerelésért és békéért) megalakulása.
Hangsúly a politikai akciókon és a tömeges tiltakozáson. 1983 szept. 10-én beleolvadt az IPB-be (ld. dec. 1.).
- - - - -
1968: Vértes László ősrégész, barlangkutató halála. 1963-ban Vértesszőlősön az ősi karsztforrások által évezredek alatt lerakott mésztufarétegekbe ágyazva közel félmillió éves előemberi települést tárt fel. 1965-ben itt találta meg a vértesszőlősi előember tarkócsontjának maradványait, valamint egy lábnyomos felületet.
- - - - -
1989: Elefántcsont-csempészek meggyilkolták George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét, aki folytatta a természetvédelmi munkát azután is, hogy 1980. jan. 4-én szőrmecsempészek meggyilkolták Kenyában feleségét, az afrikai macskaféle nagyragadozók kutatóját és védelmük megszervezőjét.
- - - - -
Tiszakécskei Gyermekvasút napja. Infó: (76) 442131.

Mecsekvasút (Pécs) napja. Infó: (72) 312788.
- - - - - - - -

2005. augusztus 21. vasárnap

1567: Szalézi Szt. Ferenc francia püspök, vallási író születése (+1622. dec. 28.). Előbb ügyvéd volt, majd 1593-ban pappá szentelték, 1602-ben pedig genfi püspök lett. 1610-ben ő alapította az ún. salesita apácarendet. A türelmes keresztény humanista megtestesítője volt, segítette a szegényeket, az Isten és az ember közötti kölcsönös bizalmat hirdette. Nagy műveltségű ember volt, könyveit is rendkívüli műgonddal írta. Ő az újságírók, szerkesztők, írók és a katolikus sajtó védőszentje.
- - - - -
1940: Lev Trockij (eredeti neve Lev Davidovics, szül. 1879) orosz forradalmárt meggyilkolták (valószínűleg Sztálin megbízásából) száműzetésében, Mexikóban. Kelet-szibériai száműzetése után vette fel a Trockij nevet, hajdani börtönőrét hívták így.
- - - - -
1942: Kivégezték Franz Reinischt, aki szerzetespapként tagadta meg a katonai esküt.
1942. ápr. 20-án - éppen a "Führer születésnapján" – elöljárója a rendből való kizárással fenyegette meg: "Abban a pillanatban, amikor ezt a tervét ténylegesen megvalósítja, Ön a kötelességem és hatalmam szerint, a 210. pont alapján minden további nélkül a közösségből el van bocsátva és Öntől a közösségi ruha meg van vonva."
Ma a Schönstatt mozgalom és a Palottiner rend a boldoggá avatását sürgeti.
Cesare Orsenigo, a pápai nuncius Hitlernél, 1940-ben a Himmelspforten kolostorban ezt mondta a Harmadik Birodalom katolikus katonaság-megtagadóiról: "Ok a saját butaságuk mártírjai."
- - - - -
1945: Truman amerikai elnök megszüntette a Lend-Lease programot, amelynek során az USA kb. 50 milliárd dollár támogatást adott az amerikai szövetségeseknek a II. világháború alatt.
- - - - -
1959: Hawaii lett az USA 50. állama.
- - - - -
1993: Elveszett egy NASA űrszonda, amely a Marsot kutatta. A küldetés 980 millió dollárba került.
- - - - -
1957: A szovjet R-7 rakéta kísérleti útján 8000 km-t tett meg, ezzel az USA közvetlenül elérhetővé vált a szovjet atomfegyverek számára.
Elkezdődött fegyverkezési verseny új szakasza, a ballisztikus rakétákkal a Föld bármely pontja elérhetővé vált igen rövid idő alatt, bármilyen természeti, éghajlati és időjárási viszonyok között tetszés szerinti katonai és gazdasági objektum, igazgatási és vezetési pont megbízhatóan megsemmisíthetővé vált a rakéták több ezer vagy több millió tonna hagyományos robbanóanyag pusztító erejét megtestesítő nukleáris és termonukleáris robbanótölteteivel.
Az új évezred elején az időközben létrejött rakétakorlátozási és csökkentési megállapodások ellenére óriási rakétaarzenál áll rendelkezésre atomfegyverek céba juttatására. A szuperhatalmi atom- és rakétaelrettentési monopólium szétzilálálódása, az interkontinentális ballisztikus rakétákat hadrendbe állító újabb és újabb államok megjelenése egyre nagyobb veszélyeket teremt.
- - - - -
1991: Oroszországban vérontás nélkül oldódott meg egy államcsínykísérlet.
- - - - - - - - - -
2005. augusztus 22. hétfő

1777: A magyar közoktatás önálló fejlődését biztosítandó Mária Terézia kiadta a Ratio Educationis (Az oktatás rendszere) rendeletet.
- - - - -
1785: A magyar jobbágy e naptól a földesúr engedélye nélkül házasodhatott és költözhetett. Tanulhatott mesterséget és szabadon rendelkezhetett javaival.
II. József e napon írta alá Bécsben a jobbágyrendeletet, amely a Magyarországon még érvényben lévő örökös jobbágyság megszüntetését, a jobbágyság életviszonyainak javítását, a mezőgazdaság kapitalista fejlődését célozta.
A halálos ágyán reformintézkedéseinek többségét visszavonni kényszerült uralkodó ezt a rendeletét nem vonta vissza.
- - - - -
1831: Kazinczy Ferenc író, költő, irodalomszervező, akadémikus halála (szül. 1759. okt. 27.). A nyelvújítás vezéralakja.

- - - - -
1886: A katolikus vallásúaknak tilos más vallásúakkal házasságra lépni - szögezte le ismételten XIII. Leó pápa a Budavár visszafoglalásának 200. évfordulója alkalmából kibocsátott "Quod multum diu..." kezdetű enciklikájában.
- - - - -
1895: Gróf Almásy László Ede Afrika-felfedező születése (+1951. márc. 22.). Legjelentősebb felfedezései a Líbia, Egyiptom és Szudán határán fekvő Uweinat-hegység sziklafestményei. 1935-ben megtalálta az Egyiptom déli határvidékén, a Nílus szigetén élő, a XVI. században a törökök által elhurcolt magyarok leszármazottait, a magyarabokat. Életéről készült Az angol beteg című amerikai film, amely 1997-ben kilenc Oscar-díjat kapott.
- - - - -
1902: Először utazott automobilon Theodore Roosevelt, mint amerikai elnök.
- - - - -
1911: Ellopták Leonardo da Vinci 'Mona Lisa' c. festményét a párizsi Louvre Múzeumból. Évekkel később Olaszországban találták meg.
- - - - -
1932: Megkezdte adását a BBC (British Broadcasting Corporation), az első tv-csatorna Angliában.
- - - - -
1945: Strömpl Gábor geográfus, térképész, barlangkutató halála. Ő hozta létre a magyar barlangok nyilvántartását.
- - - - -
1988: Ülősztrájkot tartottak a budapesti román nagykövetség előtt a falurombolás elleni tiltakozásul.
(A Ceausescu-diktatúra a falurombolási terv szerint 8000 román, magyar, német és szerb falut akart a földdel egyenlővé tenni, lakóikat pedig "agrár-ipari központokba" telepíteni.)
(Az urbanizáció folyamata diktatúra, terv és nemzetiségi elnyomás nélkül is szerte a világon hasonló 'eredményekkel' járt és jár.)
- - - - -
1991: Kötéllel a nyakában, több tízezres tömeg általános üdvrivalgása közepette leemelték a talapzatáról a vörös terror jelképét, a Cseka (VCSK, az ellenforradalom és szabotázs elleni rendkívüli bizottság) megteremtőjének, Feliksz Dzerzsinszkijnek (szül. 1877. szept. 11.) a szobrát Moszkvában.
- - - - -
2003: A már rászerelt két műholddal együtt felrobbant a VLS-3 saját fejlesztésű műhold-hordozó rakéta Brazíliában az Alcántara űrközpontban, amikor a tervezett felbocsátás előtt három nappal az átvizsgálás során tévedésben begyújtották a négy hajtómű egyikét. Legalább 19-en meghaltak és számosan megsebesültek.
Az első két VLS rakéta is csődöt mondott a fellövés után, 1997 ill. 1999 decemberében.
- - - - - - - - - -
2005. augusztus 23. kedd

1849: Szemere Bertalan miniszterelnök többedmagával Orsovánál elásta a magyar koronát és a koronázási ékszereket rejtő ládát. A császári hatóságok, miután megszerezték a leírást, 1853. szeptember 8-án akadtak a kincsekre, amelyeket előbb Bécsbe, majd Budára szállítottak.

Nawesh: Szemere miniszter kései leszármazottja bizony-bizony méltatlan hírse –neves őséhez és csak rombol-rombol a közoltatásban…

- - - - -
1858: Reguly Antal nyelvész halála (szül. 1819. júl. 11.). A finnugor nyelvek és a nyelvrokonság kutatója. 1843-47 között bejárta az Ural környékét, élt a vogul, osztják, cseremisz, mordvin rokon népek között, közben feltérképezte az északi Ural-vidéket. Az utazással járó nehézségek megviselték egészségét, hazatérve már nem tudta összegyűjtött jegyzeteit feldolgozni. Hatalmas gyűjteménye a magyarságkutatók és nyelvtörténészek számára igen hasznos anyagként szolgál.
1990-ben az Északi-Urál hegység 1703 méter magas csúcsát róla nevezték el.
- - - - -
1927: Gyilkosság hamis vádjával - a világméretű tiltakozás ellenére - az USÁ-ban, Bostonban kivégezték Nicola Sacco és Bartolomeo Vanzetti olasz származású amerikai munkásokat, anarchistákat, akiket "radikális politikai tevékenység" vádjával 1920-ban tartóztattak le.
- - - - -
1943: A Püski Sándor vezette Magyar Élet könyvbarátainak társasága és a Soli Deo Gloria Szövetség történelmi jelentőségű, egy hetes ifjúsági találkozót rendezett Balatonszárszón. A mintegy 600 résztvevő előtt többek között Németh László, Féja Géza, Kodolányi János, Erdei Ferenc, Veres Péter író, Karácsony Sándor, László Gyula és Szent-Györgyi Albert profeszszor, Nagy Ferenc és Kovács Béla kisgazdapárti politikus tartottak előadást. A találkozón megvitatták Magyarország bel- és külpolitikai helyzetét, és vázolták a háború utáni fejlődés lehetőségeit.
- - - - -
1944: Romániában az antifasiszta erők - I. Mihály király támogatásával - népfelkelést szerveztek, és megdöntötték a fasiszta Antonescu tábornok uralmát. 1944. augusztus 25-én Románia hadat üzent Németországnak.
- - - - -
1948: Az Egyházak Világtanácsa (WCC, World Council of Churches) megalakulása Amszterdamban.
Ma 337 tagegyházában 400 millió keresztény él. A római katolikus egyház megfigyelői státuszban vesz részt. www.wcc-coe.org
A XX. század elején indult el a ma ökumenikus mozgalomnak nevezett irányzat, amelynek fő célja a reformáció idején szétszakadt egyház egységesítése, egyrészt a hit tanítása, az istentisztelet és a papi szolgálat kérdéseiben, másrészt a társadalmi tevékenységben. Például jelentős szerepet játszott az apartheid elleni küzdelemben, és jelenleg is folyik a JPIC (Justice, Peace and Integrity of Creation, Igazságosság, béke és a Teremtés megőrzése) folyamat és az Overcoming Violence (az erőszak leküzdése) program.
- - - - -
1951: A Mennonita Egyház általános konferenciája nyilatkozata: "Keresztény hit és elkötelezettség a béke és ellent-nem-állás mellett."
- - - - -
1990: Örményország és Türkmenisztán önálló, független állammá vált, kiszakadva a Szovjetúnióból.
- - - - -
adatok: www.bocs.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

HozzászólásSzerző: nawesh » 2005. aug. 25., csüt. 22:40

2005. augusztus 24.

79: A Vezúv kitörése eltemette Pompeji, Herkulanum és Stabiae városokat.
- - - - -
1227: Dzsingisz kán (Temüdzsin) mongol uralkodó és birodalomalapító halála (szül. 1155 ?). Létrehozta a Mongol Birodalmat, s mivel a törzsek egyesítésével a belső háborúk - mint a vagyonszerzés egyik módja - megszűntek, a mongol tatárok rablóhadjárataikkal a környező népek ellen fordultak. Birodalma, mely halálakor Európától a Csendes óceánig ért, hamar szétesett. Tatár csoportok maradtak szerte a meghódított területeken és olvadtak be vagy éltek tovább kisebbségként.
(Unokája, Batu kán pusztította el a volgai magyarokat és 1941-ben Muhinál IV. Béla király seregét is.

A túlszaporodó pásztornépek állandóan ütköztek állataiknak új és új legelőt kereső vándorlásaik során Ázsia sztyeppéin, így Ázsia ontotta magából a rabló seregeket. A népvándorlás hullámai pár évszázad alatt összetörték a Római Birodalmat is.
Az újonnan jött népek kénytelenek voltak letelepedni, áttérni egy a természetből több eltartóképességet kizsaroló földműves életformára.
A magyarok e folyamat részeként menekültek a besenyők elől, ütköztek bele a nyugati birodalmakba, nyomták le az avarokat, olvasztották be a kunokat, szenvedték el a tatárokat.)
- - - - -
1572: Szent-Bertalan éjszakáján Medici Katalin, IX. Károly francia király anyja, hatalmát féltve vérfürdőt szervezett Párizsban a protestánsok (hugenották) kiirtására. Az 1572. augusztus 23-ról 24-re virradó éjszakán kétezer embert gyilkoltak le, elsőként Coligny tengernagyot, a hugenották vezérét. Az öldöklés vidéken folytatódott, az áldozatok teljes száma 5 és 10 ezer (más források szerint 30 és 90 ezer) között volt.
- - - - -
1759: William Wilberforce angol mozgalmár születése (+1833. júl. 29.). A rabszolgafelszabadítás élharcosa, hatására 1807. március 25-én törvényerőre emelkedett a rabszolgakereskedés eltörlése a brit gyarmat Nyugat-Indiákon. A rabszolgaság teljes megszüntetéséről szóló törvény 1833-ban, egy hónappal halála után lépett életbe Angliában.
- - - - -
1770: Thomas Chatterton angol költő halála (szül. 1752. nov. 29.). Tizenévesen saját verseiről azt állította, hogy egy (általa kitalált) régi költő, Thomas Rowley írta őket, így akarta azokat elfogadtatni. Csalása ugyan hamar kiderült, de az "ősi versekről" is, hogy remekművek. Ezt azonban az ifjú már nem érte meg; tizennyolc évesen öngyilkos lett.
- - - - -
1842: A pest-budai Lánchíd alapkövének letétele. Kossuth javaslatára 1899-ben Széchenyiről nevezték el, mert ő volt az építés motorja. 1848. július 18-án, amikor az utolsó beemelendő elemet tartó csigasor vonólánca leszakadt, magával ragadta a munkahídon álló Széchenyit is, aki szerencsére jó úszó volt és megmenekült. A kész hídon azonban soha nem mehetett át, mert az avatáskor (1849. november 20.) már a döblingi gyógyintézetben volt.
A félig kész útpályán 1849. január 1-jén haladt át az első kocsi: Bónis Sámuel országos biztos kocsija a koronát menekítette Windischgrätz közeledő csapatai elől Debrecenbe. Pár nappal később hetvenezer osztrák katona és 270 ágyú kelt át a hídon, amelyet 1849 májusában, Buda ostromakor Hentzi tábornok fel is akart robbantani, de ez szerencsére nem sikerült. A kész híd felavatásakor első emberként a véreskezű Haynau haladt át rajta 'ünnepélyesen'.
- - - - -
1867: Megnyitották a Brenner vasútvonalat az osztrák-olasz határon, a Keleti-Alpok egyik legforgalmasabb átjáróján, 1372 méter magasságban.
- - - - -
1903: Budapesten tűz pusztította el a Párizsi Nagy Áruházat és három szomszédos házat. A tűzvésznek tizenkét halálos áldozata és számos sebesültje volt.
- - - - -
1943: Simone Weil francia filozófusnő halála (szül. 1909. febr. 3.). Vidéken filozófiát tanított és közben fizikai munkásként is dolgozott, hogy megismerje a munkások életét. Harcolt a spanyol polgárháborúban. A németek elől Amerikába menekült, majd Londonban dolgozott a Szabad Franciaország Mozgalomban. A háborús nélkülözések közepette sem vette igénybe a neki járó kedvezményeket. Legyengült szervezete csak 34 évig bírta, s már nem érhette meg szülőhazájának felszabadulását.
A katolikus misztika óriásának tartják, bár soha sem vette fel a keresztséget, s tagadta annak dogmáit. A "lemondás szentje" írásaiban azt vallotta, hogy "a katolikus hit az elnyomottak hite és mindenki katolikus keresztény, aki elnyomott". Írásai csak halála után jelentek meg.
- - - - -
1954: Egy USA törvény betiltotta a kommunista tevékenységet.
- - - - -
1968: Dél-Amerika és Ausztrália között, Fugataufa atoll közelében Franciaország felrobbantotta első hidrogénbombáját.
- - - - -
2005. augusztus 25.

1918: Leonard Bernstein, világhírű amerikai karmester és zeneszerző születése (+1990. okt. 14.). Kiválóan népszerűsítette a zenét tévés sorozatában, könyveiben. Legismertebb alkotása a West Side Story című musical.
(Tüdőrákban halt meg, idősebb korában már napi száz cigarettát szívott.)
- - - - -
1997: Halász Endre nyugalmazott plébánosnak életútja személyes elismeréseként. Köztársasági Arany Emlékérmet adományozott Göncz Árpád államfő a Parlament Nándorfehérvári termében.
- - - - -
Kalazanci Szt. József ünnepe. 1556-1648 között élt spanyol származású katolikus pap, a piarista rend alapítója. 1597-ben iskolát alapított Rómában az utcagyerekek számára. Itt nemcsak vallásra neveltek, de írást, olvasást és számtant is tanítottak. Az iskolák más országokban is elterjedtek. A paptanítók társulatát V. Pál pápa kongregáció rangra, XV. Gergely 1621-ben szerzetesrendi rangra emelte. Józsefet 1748-ban boldoggá, 1767-ben szentté avatták.
- - - - - - - - - -
2005. augusztus 26.
Nawesh: 15 évvel ezelőtt lettem/lehettem Mahamandaleshwar Sri Paramhans Swami MaheshwaranandaJi tanítványa. http://www.joga.hu/swamiji/index.html

Köszönet érte….

Kr.e. 55: A római seregek Julius Caesar vezénylete alatt első ízben támadták meg Britanniát.
(Egyre több népet igáztak le, ezért szaporítani kellett az elnyomók, a római polgárság létszámát - feltalálták hát a népesedési verseny politikai ösztönzését.)
- - - - -
1346: A százéves háborúban az észak-franciaországi Crécy közelében az angolok megsemmisítő vereséget mértek a franciákra; elesett a francia nemesi lovasság színe-virága. Ez volt a történelem első olyan csatája, melyben komoly szerephez jutott a tüzérség.
(A kínaiak már sokkal korábban ismerték a puskaport, de csak tüzijátékra használták.
Az erőszak gépesítése - mint Hitler tankjai a lengyel lovasságot, vagy az amerikai atombomba a japán katonák otthonhagyott családját - még a látszatát is elsöpörte a háború ethoszának, teológiájának, filozófiájának. Maradt a csupasz brutalitás.)
- - - - -
1920: A nők választójogot kaptak az USA minden államában.
- - - - -
2002: Megnyílt (és szept. 4-ig tartott) a Föld-csúcstalálkozó a dél-afrikai Johannesburgban. A végén a résztvevők elfogadták a "Johannesburgi Nyilatkozat a Fenntartható Fejlődésről" elnevezésű dokumentumot.


2005. augusztus 27.

i. e. 551: Kung Fu-ce, latinosítva Konfucius kínai filozófus születése (+ i.e. 479). Kung a családneve volt, a Fu-ce pedig - amit húszéves korában ragasztottak nevéhez - bölcset jelent.
- - - - -
1783: Párizsban felszállt Jacques-Alexandre César Charles francia fizikus hidrogéngázzal töltött, selyemmel és gumival bevont 3,5 méter átmérőjű 27 köbméteres léggömbje. Kísérletével a Montgolfier-fivérek 1783. június 5-i személyzet nélküli léggömbrepülésének sikerét folytatta. A világon az első hidrogénballon 42 perces repülés után Párizstól 22 km-re, Gonesse falu közelében ért földet, a környékbeliek nem kis meglepetésére. Alig merték megközelíteni az égből alászállt "szörnyet", majd nekirontottak és vasvillákkal szétverték a földre szállt "ördögöt".
- - - - -
1846: Megkezdődött a Tisza szabályozása Vásárhelyi Pál vízimérnök, majd korai halála után Pietro Paleocapa lombard-velencei mérnök, valamint Széchenyi István tervei alapján. A munkák később félbeszakadtak, majd 1850-ben császári rendelet intézkedett a folytatásról. Akkortól, közel 30 éven át már Herrich Károly mérnök vezette a munkálatokat. A szabályozás során, 1890-ig a kanyargós Tisza 112 leglomhább nagy kanyarját vágták át a folyó alföldi, 1212 kilométer hosszú szakaszán, s így 452 kilométerrel rövidült meg a meder.
(A felső részen megcsinálták, a víz nem terült szét, hanem lerohant, erre lett Szegeden nagy árvíz. A föld utáni mohóságban túl szűkre szabták a medret, a helyi földesurak meg még a terveknél is beljebb építtették a gátat.)
- - - - -
1910: Kalkuttai Teréz anya (Agnes Gonxha Bojaxhiu) születése (+1997. szept. 5.). Albán származású, Indiában élt apáca, misszionárius. Béke Nobel-díjat kapott 1979-ben a szegények, haldoklók, betegek és árvák közötti emberbaráti tevékenységéért.
- - - - -
1912: Megjelent az első Tarzan könyv (Edgar Rice Burroughs: Tarzan of the apes).
(Az őserdei vad törzsek és az eltorzult fehér civilizáció közt próbált egy nemes, természetes embereszményt találni.)
- - - - -
1928: "A nemzetek közti ellentéteket csakis békés eszközökkel szabad rendezni" mondta ki a Briand-Kellogg-paktum, amit 15 ország ír alá Párizsban.
Összesen 63 ország - köztük Magyarország is - csatlakozott.
A szerződés a megszegése esetére nem tartalmazott szankciókat.
- - - - -
1932: Háborúellenes kongresszust tartottak Amszterdamban aug. 27-29-én Romain Rolland és Henri Barbusse francia író kezdeményezésére, amelyhez csatlakozott Albert Einstein, Heinrich Mann, Makszim Gorkij és Károlyi Mihály is. A kongresszus egyhangúlag elfogadott kiadványa megbélyegezte az uralkodó osztályok fegyverkezési versenyét és agresszív politikáját.
- - - - -

1955: Budapesten megnyílt az első önkiszolgáló bolt (a Bem József utca és a Mártírok útja sarkán).

Nawesh: Majd jöttek a szupermarketek és a hipermarketek. Mi lesz a következő lépés: gigamarket?
- - - - -
2002: Megkezdődött a chilei-perui határon 25 éve létesített aknazár hatástalanítása.

Adatok: www.bocs.hu
Nawesh"A világbéke a Te kezedben van" - Swami MaheshwaranandaJiJóga a mindennapi életben rendszer - Magyarországi Központ:www.joga.huJóga a Mindennapi Életben Egyesület - Szeged: www.yoga.szeged.hu
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

ElőzőKövetkező

Vissza: Vegetáriánus évfordulók

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég

cron