Ételosztás, vagy valami más?

A Civil Rádió vegetáriánus műsorának találkahelye.

Ételosztás, vagy valami más?

HozzászólásSzerző: Boldogsag » 2014. feb. 17., hétf. 5:12

( válasz E-nek)

Én tisztelem a Te tevékenységed, mert vallási szempontból fontos dolgot végzel. Segíteni másokon a képességeink és lehetőségeink szerint – értékes törekvése az emberi életnek. De valamit meg kell értened. Én valami mást csinálok. Bár tény, megfogalmazásaimban sok esetben én is az „ételosztás” szót és kifejezést használom, de én még sem ételt osztok.

Az étel a testnek fenntartására szükségeltetik, de számomra a test táplálása másodlagos. Szent meggyőződésem, hogy a test nem azonos a mi önvalónkkal, hanem csak eszköze annak a tiszta valóságnak, amit léleknek hívnak. A lélek érdekei meg nem azonosak a test érdekeivel. A test az anyagi létezés terméke, abban él és játssza el szerepét, a lélek meg a lelki létezés tartozéka – lényegesebben magasabb rendűbb a testnél. Az anyagi test az változó, a lélek meg örök. Az anyagi test a születés pillanatától fogva a halál hatalma alatt áll. Próbálkozhatnak bárkik, bármiféle egészséges életvitellel és étkezési szokással, egyet nem fognak soha elkerülni – az elmúlást.

Kérlek, véletlenül se értsd félre, nem az egészséges táplálkozás és életvitel ellen szólnék, mert az nagyon fontos. Ez érdekében tevékenykedem és is. De nálam van valami plusz is a dologban, amit Te nem igazán értesz még.

Én nem ételt osztok, hanem prasadamot.
Prasadam azt jelenti – lelki étel. Olyan étel, ami bár anyagi elemek alapanyagaiból keletkezett Isten gondviselése és teremtése által, mégis lelki étel. Lelki étel meg azt jelenti, Isten kegye. Isten szeretete az ételben.
Egy példával szeretném megértetni ennek lényegét.
Ha egy vasdarabot a tűzbe helyezel, akkor az a vasdarab átveszi a tűz tulajdonságait, bár alaphelyzetében megmarad vas elemnek. Sosem válik a tűzzé, de képességeit átveszi. Ha ilyen vasdarabot megérintesz, megéget. Hiszen előtte kapcsolata volt a tűz elemmel. Ilyen az étel és Isten kapcsolata is. Ha az ételt eleve Istennek készítve állítjuk elő és étkezés előtt szeretettel felajánljuk Neki, akkor annak az ételnek a hatása teljesen más lesz – lelki. Minden dolog, ami a szeretet kapcsolata révén Istennek kapcsolatba kerül – lelki energiával, Isten szeretet energiájával telítődik meg. És ez minden ételkészítés és táplálkozás lényege.

Te ételosztást tartasz, én prasadam osztást tartok. Látszólag Te is azokat az alapanyagokat használod, sok esetben azonos ételeket készítünk is belőle, de a végeredmény nem azonos. Te a testet táplálod anyagi elemek alkotta étellel, én meg az anyagi testet, de a lelki önvalót is. Nem az én érdemem ez, hanem Istené. Isten adja meg a legfőbb fűszerezését az ételnek, szeretete által. Ö a legfőbb szakács művész.

Az anyagi étel kielégíti az anyagi testet, de időlegesen. A lelki étel is kielégíti az anyagi testet, tény, időlegesen. De van ott a plusz, a lelki értéke örökké hatással marad a szívben élő lélekre. És ez a lényeges.

Amikor ételt osztasz, adsz enni az embereknek. Adsz egy adagok és kész. Én nem ilyen vagyok. Én adok, és ha kér, akkor annyiszor adok, ahányszor kér. Mert a prasadam az kegyet jelent s a kegyet nem lehet bekorlátozni. A kegy végtelen, nem behatárolt.
Avatar
Boldogsag
Grafomán
 
Hsz: 1064
Csatlakozott: 2005. ápr. 21., csüt. 0:00


Re: Ételosztás, vagy valami más?

HozzászólásSzerző: Aero » 2014. feb. 22., szomb. 15:38

Stoner írta nekem, itt is tanácsokat kaphatok a helyes vega étkezésről.
Minden érdekelne.
Ki vállalkozik a felvilágosításra?
Aero
Aero
 
Hsz: 3
Csatlakozott: 2014. feb. 22., szomb. 15:31

Re: Ételosztás, vagy valami más?

HozzászólásSzerző: Boldogsag » 2014. feb. 25., kedd 10:14

Szerintem sokan tudnak - miket szeretnél tudni?
Avatar
Boldogsag
Grafomán
 
Hsz: 1064
Csatlakozott: 2005. ápr. 21., csüt. 0:00

Re: Ételosztás, vagy valami más?

HozzászólásSzerző: Aero » 2014. feb. 28., pén. 16:25

Stoner már leírta nekem mit eszik ő. pl te mit eszel?
Egyszer már lettem vegan, három hónapig kb 99-95%-ig betartottam, s az utána lévőkben sem lengtem ki nagyon, de már akkor nem fogytam semmit. Ezért is hagytam abba. Most megint fogyni szeretnék, tudom, lehet, hogy csak egy darabig megy, de legalább nem lennék ilyen kövér.
Aero
 
Hsz: 3
Csatlakozott: 2014. feb. 22., szomb. 15:31


Vissza: Kanál forradalma

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 31 vendég

cron