Szerző: Boldogsag » 2011. feb. 6., vas. 23:28
B. A. Paramadvaiti Swami
Amikor a környezetről beszélünk, a földről beszélünk. Ezért, amikor arról beszélünk, hogyan bánnak ezzel a tulajdonnal vagy ezzel a földdel, meg kell fontolnunk, ki bánik olyan módon ezzel a földdel, ami problémát okoz.
Nem tart sokáig, hogy belássuk, az emberek okozzák a problémát. Nem a fák, nem a delfinek, a cethalak, tehenek, hangyák, levéltetvek, vagy olyan teremtmények, amelyek szeretik a kukoricát, a búzát. Ha megnézzük a szükségtelen pusztítás, a környezet hanyag pusztítása problémáját, megértjük, hogy ezt az emberek csinálják, mi csináljuk.
Mit csinálunk, ami problémát okoz?
Ha megnézzük, mit csinálunk, végső soron olyan dolgokat, amelyek nem kellenek ahhoz, hogy életben maradjunk vagy boldogok legyünk. Például azzal pusztítjuk a legfelső talajréteget, hogy túlzottan igénybe vesszük a mezőgazdasági területet, csakhogy etetni lehessen a szarvasmarhákat, aztán megölhessük és megehessük őket. És mivel olyan sok föld kell csak egy levágásra szánt bika felneveléséhez, és mert egy bikától nem sok ember lakik jól, mert nem tart sokáig, nyilvánvaló, hogy ez a magatartás nem gazdaságos, pusztítja a környezetet.
Miért ezt a példát hozzuk fel, hogy megölik és megeszik a teheneket? Azért, mert ez a legnyilvánvalóbb manapság. Más szavakkal, ha mindenki abbahagyná ezt az egyetlen dolgot, vagy akár csak az emberek 20-40%-a az Egyesült Államokban, ha nem ennék meg a teheneket, nem lenne környezeti probléma. Nem lennének meg azok a problémák, amelyekkel ma szembe kell néznünk.
Én azonban mos abból a szempontból vizsgálom a dolgot – miért van az, hogy az embereknek annyira nehezükre esik leszokni a húsevésről? Más szavakkal, hány ember eszik húst, pedig tudja, hogy árt az egészségnek? Hányan esznek húst, pedig tudják, ha megeszik a húst, olyan problémáktól kell szenvedni, mint pl. a túl sok koleszterin a vérben. Miért folytatódik ez, bár az emberek tudják, hogy ez rosszat tesz nekik?
Mert vágyódnak az ízére. Valami után vágyódnak, amiről azt gondolják, szükségük van rá ahhoz, hogy boldogok legyenek. Más szavakkal, lehet, hogy az a vér íze vagy a só íze, vagy valami más, de nem tudnak lemondani róla, mert nincs helyette más, ami kielégítse őket. Hiába tudják, hogy rosszat tesz nekik, élvezik, ezért nem tudnak róla lemondani.
Érzéki vágy, érzékszervi vágy egy adott íz után, ezért nem tudják abbahagyni. Arra vágynak, hogy a hús ízét érezzék a nyelvükön, és ha megölik vele a testüket, az sem érdekli őket.
A nyelvnek az lenne a dolga, hogy segítsen az életbe maradásban, hiszen azért eszünk, hogy életben tartsuk a testet. Erről elfelejtkezünk, mert valójában ezért kellene ennünk, azért eszünk, hogy éljünk, nem azért élünk, hogy együnk. Elfelejtjük, hogy azért kellene ennünk, hogy éljünk. Csak azért élünk, hogy ízleljünk, hogy adott érzéki élmények legyenek a nyelvünkön, és már el is akadtunk abban a helyzetben, amelyben olyan dolgokat csinálunk, amelyek nem szükségesek ahhoz, hogy a testünket életben tartsuk, sőt igazából ártanak a testeinknek.
Ebből az a lényeg, bár mindenki tudja, hogy rossz neki, rossz a testek, mégis megteszi.
Arjuna ezt kérdezi a Legfőbb Úrtól a Bhagavad Gitában:
„Drága Uram, mi az, ami az embert akarata ellenére arra kényszeríti, hogy bizonyos dolgokat megtegyen, mintha, kénytelen lenne megtenni?”
Ez a 36. vers a 3. fejezetben, amelynek a címe: Karma-yoga. Miért csinálunk olyan dolgokat, amikről tudjuk, hogy nem kellene, hogy rossz megtenni, és mégis kénytelenek vagyunk?
Itt ez a helyzet, a személy tudja, hogy rossz a testének, hogy rossz a földnek is, ha felhagyna az állatok megevésével, az jó lenne a bolygónak is. És mégse hagy fel vele. Miért? Mert nem tud. Kényszerítve van.
Mi az, ami kényszeríti az embereket?
Ebből azt akarom kihozni, ha tudod, hogy a hamburger megevése rossz a testednek és mégis megteszed, tudod, hogy rosszabbul fogod érezni magadat, szívrohamod lesz vagy ilyesmi, mégis megteszed, és megteszed akkor is, ha tudod, hogy a környezet pusztulását okozza.
De milyen környezet lehet fontosabb számodra, mint a saját tested? Az is a környezet része. Elméletileg vagy gyakorlatilag tudni: Ha ezt az adott dolgot csinálom, ez rossz a környezetnek – ez nem elég ahhoz, hogy az embereket visszatartsa.
Akkor is megteszik, ugyanúgy, ahogyan tovább dohányoznak, isznak, megeszik a tehenek húsát, pedig tudják, hogy rossz nekik, rosszat tesz az egészségüknek, rossz a gazdaság számára.
Ezért nem elég, ha ismerjük a tényeket. Ismerni kell a megoldást, és a megoldáshoz ismerni kell az okot. Miért van az, hogy ezt csinálják, bár tudják, hogy rossz a testüknek, rossz a környezetnek, és nem igazán jó semminek és senkinek?
Észrevehető, mostanában elrejtik a vágóhidakat. Nem találni vágóhidakat a tengerparton, hogy az összes strandoló lássa. El tudja valaki is azt képzelni, hogy a gyerekek a tengerparton játszanak, és azt mondják: Menjünk, nézzük meg, hogyan vágják el a tehén torkát, hogyan folyik ki az összes vére. Láthatok azokat az embereket, akik a vágóhidakon dolgoznak? Őket is elrejtik. Ha valaki ránéz ezekre az emberekre, a szemük hideg, mint a kő. Ilyenné válnak.
Miért van az, hogy belesodródunk, bele vagyunk rángatva ebbe a fizikai és környezeti pusztításba?
Mi mint egyének, és mint társadalom, bele vagyunk rángatva ebbe, úgy tűnik, nem tudunk leállni, akkor se, ha azt mondjuk: Szervezzük meg a Föld napját. Mindenki tudja, hogy elpusztítjuk a földet. Igen, ez rossz, és jöjjünk össze, ünnepeljük meg, mondjuk azt, hogy meg fogunk változni. Reciklálni fogjuk azokat a dobozokat, amelyekbe a McDonalds burgereket csomagolják. Ezt fogjuk tenni. Reciklálunk. Reciklálás. Ez a válasz.
Más szavakkal, olyan a helyzet, hogy az emberek nem tudják visszatartani magukat a végtelen fogyasztástól. Nekünk több kell! Több kell! Több kell! És mi azt mondjuk: A föld már nem bírja kezelni. Ezért azt gondolják, csak úgy lehet folytatni, hogy mindent reciklálnak. Eszükbe se jut, hogy megváltoztassák a tudatukat, hogy nem kell több és több és végtelenül több. Továbbra is ebben a többet, többet tudatban és életstílusban akarnak élni.
A lényeg az, ahelyett, hogy meggondolnák, a probléma a végtelen fogyasztás, a fogyasztást kell visszafogni, ők csak a reciklálásra gondolnak. De még azok is, akik tudják, a környezetvédők, akik azzal jönnek, és helyesen, hogy az a probléma, egyre többet akarunk, soha nem elég, végtelen, kielégíthetetlen vágyunk van a mindig több után, és ez okozza a problémát. Ez abszolút helyes. Rá kell azonban jönnünk – miért van ez így? Mi hajt bennünket arra, hogy nekünk mindig több és több kell?
Arjuna ezt kérdezte a Bhagavad Gitában: Mi sodor bele minket ebbe? Mi az az erő, ami arra kényszerít, hogy folytassam, hogy többet és többet, pedig nem akarom? Nem is akarom, tudom, hogy nem helyes, tudom, hogy nem jó nekem, nem jó a társadalmamnak, a környezetnek, és mégis megteszem. Miért?
És ez a válasz:
Az Áldott Úr szólt: Csupán a kéj az, ó Arjuna. A szenvedély anyagi kötőerejével való kapcsolatból születik, később haraggá alakul át – ez a világ mindent felemésztő. bűnös ellensége. Bhagavad-gita, 3:37
Itt láthatjuk a pontos indokot, miért a kéj ennek a világnak a bűnös ellensége. Elpusztít mindenkit fizikailag, elpusztítja a környezetet, elpusztít lelkileg. Elvonja a tudatot attól, hogy megpróbálja megtalálni magában, az Istennel való kapcsolatban a kielégülést, belesodor abba, hogy azt az érzékek átmeneti felvillanásaiban keressük. Ez a hús esetében a vér íze, vagy akármi, amit beletesznek azokba a dolgokba, amiket megesznek.
Ezért amikor a végtelen fogyasztásról beszélünk, valójában nem a végtelen fogyasztásról van szó, hanem az érzékkielégítés végtelen kísérleteiről. Ezért amikor a végtelen fogyasztással foglalkozunk, a végtelen érzékkielégítésről beszélünk, az érzéki élvezetről. Itt jutunk el a probléma lényegéhez.
Mert pl. mit ér egy húsevőnek, ha a sonka, egy hamburger megevése, ha nem kerül a nyelvére? Ki akar megenni egy hamburgert, ha a nyelvére nem kerül? Ki akarja? Senki. Amikor az állatok elfogyasztásáról beszélünk, nem abban az értelemben fogyasztják el, hogy lenyelik csupán, azt akarják, hogy a nyelvükre kerüljön az étel. Ezt akarják. Az íz miatt, az élvezet miatt.
Ezért amikor a végtelen fogyasztásról beszélünk, a több érzékkielégítés utáni vágyról beszélünk, a hedonizmusról, ez az alapja az egész materialista társadalomnak, amelyben élünk. Mindig többet és többet akarjuk élvezni az érzékeinket, ezt tévesztjük szem elől, amikor csak a fogyasztásról beszélünk, nem akarunk szembenézni a realitással, és ha valaki elkezd arról beszélni, hogy az élet célja nem az érzékkielégítés, az emberek úgy néznek rá, mintha valami örült lenne. Mert ebben a világban csaknem mindenki azt gondolja, hogy az érzéki élvezet az élet célja, erre van szüksége ahhoz, hogy boldog legyen.
Mert ha továbbra is végtelenül fogyasztunk, elpusztítjuk a testünket, az elménket, a bolygót.
… Később haraggá alakul át – ez a világ mindent felemésztő, bűnös ellensége.
Bhagavad-gita 3:37
Isten azt mondja, a világ mindent felemésztő ellensége. Felemészt minket. Oda vagyunk a hús ízéért. Oda vagyunk ezért, azért. Mindannyian függők vagyunk. Fel kell hagynunk ezzel. Véget kell vetnünk a függőségünknek. Meg kell szabadulnunk attól az elgondolástól, hogy a boldogság az érzéki felvillanásokból származik, ez csak végtelen fogyasztáshoz vezet, ez meg a környezet elpusztításához.
Hogyan szabaduljunk meg?
Egy magasabb ízre van szükségünk. Nem mondhatjuk azt az embereknek: Ezt most hagyjátok abba, de nem javaslunk értelmesebb változtatást, alternatívát.
Mondjuk, szeretem a cukrot, szeretem az édes ízt, te meg azt mondod, mást se akarsz, minthogy ne egyek több cukrot. Ha tudom is, hogy az nekem rossz, nem tudom megtenni. Mi a megoldásod? Hogyan teszed lehetségessé, hogy felhagyjak a cukorevéssel?
Például, ha mézet adsz, le tudok mondani a cukorról.
Ugyanígy, ha megvan bennem a magasabb kielégülés, nincs szükségem erre a végtelen sóvárgásra, amelyet most a külső világ felé irányítok az érzékeken keresztül más forrásból kapom meg a boldogságot, amit most az érzéki felvillanásokból próbálok megszerezni. Ezekre már nincs szükségem.
Nekünk nem az a javaslatunk, nem azt javasoljuk, hogy a környezeti probléma megoldása a boldogtalanság. A mi javaslatunk az igazi boldogság, igazi élvezet, igazi kielégülés. Ha igazi kielégülésed van, ennek az a mellékhatása, hogy a tested egészségesebb, egészségesebb a föld-bolygó is. A környezet jobb állapotban lesz, mert te önmagadban vagy elégedett. Ha nincs meg benned a lelki kielégülés forrása, akkor nem tehetsz mást, megpróbálod a kielégülést az érzéki örömben megtalálni. Abban a tudatban kell lenned, mert boldog akarsz lenni. Mindenki boldog akar lenni. Mindannyian ki akarunk elégülni. A kielégülés utáni vágy természetes. Ki kell elégülnünk, de csak végtelenül kutatjuk a kielégülést a végtelen fogyasztásban, végtelen érzéki élvezetben, ez nem kielégüléshez vezet, inkább frusztráltsághoz, ürességhez.
Meg kell értenünk azonosságunkat, mint örök lélek az ideiglenes testben. Én nem az érzékeim vagyok. Az érzékek az enyéim. Nekem, mint léleknek, Isten lényegében lelki részének lelki ételre van szükségem. Tiszta vegetárius ételekre. Mert ez jó a testnek, a léleknek, a környezetnek.
Mit kell tennünk?
A tendenciánkat nem a külső világ felé kell irányítanunk, be kell látnunk, hogy az egység utáni vágyunkat magunkba, befelé kell fordítani. Az Abszolút Igazság, a Legfőbb Úr felé. A Legfőbb Lélek felé kell irányítani, akinek mi részei vagyunk, és akit elfelejtettünk. Kapcsolatba kell lépnünk Istennel. Kapcsolatba lépni Istennel, és ennek a természete a lelki szeretet. Légy szerető egységben Istennel, és nem lesz szükséged a kéjes egyesülésre az anyaggal. Ha ezt az egyesülés utáni vágyat Isten felé fordítod, annak a neve szeretet, meghozza a kielégülést, az igazi boldogságot, javára válik a világnak és magadnak. De ha ugyanazt az egyesülés utáni vágyat az anyagra irányítod, csak boldogtalanságot hoz, belső ürességet, végtelen fogyasztást, a tested, az elméd és a környezet pusztulását.
Ez az igazi megoldás a környezetvédelemben. Ez az igazi megoldás a gazdasági gondokra.
Változtasd meg önmagad, megváltoztatod a világot is.