Állattestvéreink: disznóságok

Állatvédelelm, akciók, tüntetések - Állatkinzás, állatok jogai - Vegetáriánus állatetetés

Állattestvéreink: disznóságok

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. nov. 4., pén. 11:32

Dátum: 2007. január 22. hétfo, 04:10 Küldte: nawesh

A minap kedves, idős rokonaimnál jártam a lányommal. Kapacitáltak, hogy másnap reggel menjek el újra hozzájuk, mert disznószállítás lesz…



Passzoltam a kedves invitálást… Szüleim helyett szüleim voltak ők, de ebben nem veszek részt… Ám megrohantak az emlékek: disznószállítás…


Most nem a nagy sertéstelepekről szeretnék beszélni, hanem a kis sertéstartókról, sokszor nénikékről, bácsikákról, akik csak egy-két-öt malacot tartanak…


http://borsohej.uw.hu/pics/malac.jpg


Az egész már a malacvásárlásnál kezdődik. Mert a legtöbben nem szeretik a macerát, a kismalacokkal. Sokkal egyszerűbb csak megvenni a malacokat. Mert akkor tartani kell egy kocát. Nagy, behemót állat, sokat eszik, néha agresszív is. No meg keresni kell valakit, aki meg tart kan disznót. S meg kell szervezni a párosodást… Szóval legjobb ebből kimaradni. Egyszerűbb malacokat venni.


Voltam egyszer-kétszer állatvásárban. Modern kori rabszolgavásár. A tülekedést, zajt, zsivajt nézve szentimentálisnak tűnik a kérdés: olyan természetes, hogy az anyáktól elszakítjuk a kicsinyeket? Az állatoknak nincsenek-e érzelmeik?


Autók csomagtartójában, utánfutókon viszik a vásárról szerteszét az állatokat. Kicsiny, visító malacokat… A gazdasszony becézgeti őket, a gazduram boldog és elégedett mosollyal szemléli az új jövevényeket. Láttam már sokszor. És igazán nem tudtam rájönni, hogy ez a becézgetés és mosoly és elégedettség kinek/minek szól: a gyerekállatoknak? Vagy már lelki szemeikkel a spájzban lógó kolbászt, sonkát és oldalast látják? Nem tudom…


Ahogy növekednek a malacok (süldők lesznek) valami megváltozik. Már kevesebb a becézgetés és több a szidalmazás. A süldők már nagyon mozgékonyak. Ugyanakkora helyen kell leélni az életüket 10 kg-os malacként és 200 kilós disznóként is. Szaladgálnának az udvaron, túrnák a földet, kergetnék a tyúkokat, rágnák a fák törzsét. De a legtöbb gazda nem szívesen engedi ki őket. Hogyis ne azután alig lehet visszaterelni őket az ólba…


Eljön a kasztrálás ideje is. Hogy a fiú malacok ne legyenek olyan nyüzsögék. Eljön az állatorvos… Vajon van az állatorvosoknak hippokratészi esküjük? Érzéstelenítés nélkül, brutálisan… Van, aki megeszi. Mert finom (?) mint a kakas töke pörkölt…. Vagy talán undorító…


És a malacok megnőnek. Mert kapnak finom (?) mit is…


Van, ahol egyszerűen mosléknak hívják. A parasztházaknál természetes, hogy a konyhában áll egy kétes tisztaságú műanyag vödör, ahová az ételmaradékot teszik. Tiszta „fenntartható fejlődés”… Mindent felhasználunk… Édesanyám kevertnek hívta. Mindent bele…


S a disznók megnőnek… Nagyon… Betegek… Nagyon… Mindenféle civilizációs betegség előfordul náluk: elhízás, a mozgáshiányból származó betegségek, szív- és érrendszeri nyavalyák…


Már előző este készül a család. És éreznek valamit a disznók is… Érzik a nyugtalanságot…


Meg kell szervezni a szállítást. „Ütemezni” kell (nálunk így hívták) az állatok átvételét… Másnap hajnalban szállítás… Már korán reggel ébresztő. Nagyon korán… nyüzsgés, készülődés. Az udvaron már ég a lámpa. Az állatok ébredeznek, a kutyák ugatnak. A gazda odakészíti az ólhoz az ösztökét, egy terelőajtót. A gazdasszony még egyszer megeteti az állatokat. Mert az a pár kiló is számít a súlyba. (Az átvételkor éppen ezért pár kilót leszámolnak a súlyból). Átjön a szomszéd. Nagy hanggal, durva, primitív poénokkal, gumicsizmában, segíteni. Kap egy kupica pálinkát…


Végre traktor hang. Húzza a guruló ketrecet. Odatolat az ólhoz. Az emberek bemennek az ólba. A gazdasszony ideges, csitítja, még egyszer becézgeti a disznókat. Csak egész életükben nevelte őket. A szállító siet. Neki nincs ideje becézgetésre. A gazda próbálja terelni a disznókat. Azok persze nem mennek. Miért mennének… Az ismeretlenbe, a halálba…A gazda próbálkozik, de nem nagy sikerrel. Erre a szállító előveszi az elektromos sokkolót, vagy csak egy gumicsövet és véresre veri az állatok hátát. Két perc alatt az összes a kalitkában. Mindenki örül…


Egy disznó marad. Hiszen enni kell valamit a családnak. Az ő élete még pár hétig/hónapig tart. Míg testvérei talán már a következő reggelt sem élik meg.


Még egy kör pálinka, a traktor el a gazdával. Majd egy-két hét múlva jön a sok pénz. A halál bére. Júdáspénz…


Gyerekként sokszor átéltem. Olyan nyámnyila voltam, anyámasszony katonája, aki nem akarta bántani a disznókat. A szállító, a szomszéd magában elkönyvelt egy nyámnyila fráternek, de én a disznóknak szurkoltam… Egyszer az egyik elszabadult és fél óráig üldöztük a tanya körül…


Csak reménykedhetem, hogy nem lesz súlyos a karma, mely rámzuhan a tett miatt, melyet gyerekként tettem állattestvéreim ellen…


Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged


Vissza: Állati jogok

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 23 vendég

cron