A nyersevésről

Élő, növényi táplálékok, melyek hőkezeléstől mentesek.

A nyersevésről

HozzászólásSzerző: akralgob » 2011. dec. 22., csüt. 10:22

Dátum: 2008. február 06. szerda, 08:00 Küldte: akralgob

Az alábbi szöveg német eredetije megtalálható a http://heilkost.de/warum-rohkost.html oldalon.


A nyerstáplálék az, ami ebben a formájában a természetben előfordul és egy élőlény helyes táplálkozásához, tehát az emberéhez is szükséges. Az alapján, hogy nagyon magas (98% feletti) az azonosság az ember és az emberszabású majon között, ennek az állatnak a természetes táplálkozását kell tanulmányoznunk. Az emberszabású majom és az ember genetikailag évmilliók óta egyezik a természetes táplálkozásban. Ez a természetes táplálék a gyümölcsből, zöldségből, salátából, gyógynövényekből, diófélékből és vízből áll. Történetileg nézve az ember elhagyta azt a teret, ahol ezeket a táplálékokat megtalálta, és hidegebb területekre ment, ahol a húst mint kiegészítő táplálékot nem kerülhette el. E vidék meghódításának az ára, ami tulajdonképpen nem passzolt az emberhez, volt az az ár, hogy megrövidült az élettartam és sok betegség megjelent már fiatal korban. Az eszkimóknak van a legrövidebb várható élettartamuk minden nép közt. Ők kizárólag az ott élő állatok húsát eszik.

Minden élőlény a földön, az emberig még az ember által tartott állatok is a táplálékot nyers formában fogyasztja el ÉS

Nem ismer betegséget és idő előtti öregedést, mint az ember.

Sok enzim, vitamin, nyomelem és ásványi anyag elpusztul a főzés közben.

A nyers étel érett gyümölcs formájában ellátja az emberi testet az életfontosságú összetevőkkel (minden gyümölcscukor közvetlenül a vérbe kerül és energiát ad) megterhelés nélkül.

A nyers táplálék lédús gyümölcs formájában sok vizet tartalmaz, az embernek pedig több mint 70%-a víz.

A nyers táplálkozás az, ami az emberhez évmilliók óta passzol. A tűznek az ember történetével való kapcsolata nem régi, ezért az emberi genetikához nem a főtt táplálék és a módosított molekulák illenek, amik legyengült immunrendszerhez vezetnek.

Dr. Francis M. Pottenger évekre kísérlet alá vont 900 macskát a főtt étel hatását vizsgálni. (pff és grr... no comment) A macskák egyik fele nyers, a másik fele főtt húst kapott. A főtt húst kapott macskák tüdőgyulladásban, hasmenésben, csontvelőgyulladásban, vese és petefészekgyulladásban, ízületi gyulladásban és sok más krónikus degeneratív betegségben szenvedtek.

Az emberi test a főtt táplálékra idegentestként néz. Étkezésnél a főtt étel gyors növekedést idéz elő a fehér vértesteknél, hogy a "betolakodó"-tól megszabaduljon a test. A megnövekedett fehérvértest ügyét nevezhetnénk fehérvértest-emésztésnek is. Arról van szó, hogy egy gyulladásos reakció ugyan elmúlik, de közben a gyakori és tartalmas adagolása a főtt ételnek komolyan növekvő folyamatot mutat ki, ami tartósan megakadályozza, hogy a fehér vértestek a saját feladatukra koncentráljanak, tudniillik az elhalt sejtek lebontására, a rákos sejtek elhárítására, stb.

Az egész szervezet (legfőképpen a rágó és az emésztőrendszer) NEM a hús és fűevésre lett berendezkedve. Szinte minden jellegében az emberszabású majomra hasonlít, ami legfőképpen gyümölcsökkel táplálkozik.



---------------------------------------------------------------------


Re: A nyersevésről
Küldte: giyandeva Dátum: 2008. február 06. szerda, 09:38


A nyersevés dicsőségét jelzik ezek az adatok is:

-vegyes táplálkozással több mint 48 ! óra alatt halad át az étel a szervezeten...

-vegetárius táplálkozással, sok zöldséget edve ez kb. 24 óra

-nyers vegán táplálkozással ez az idő lerövidül akár 12 órára is! És mindez tökéletes emésztés mellett!



Néhány tipp MIT lehet enni nyersen:

-gyümölcsök

-zöldségek

-gabonák közül a hajdina nagyon jó hatású- áztatva -

-olajos magvak - áztatva-

-csonthéjas magvak: szósznak darálva, önmagában, növényi tejnek :)

-különböző csírák

(http://www.vegetarianus.hu/irasok/csira.html)

-hüvelyesek: csíráztatva kíválóan emészthetőek

-hidegen sajtolt olajok -pl. oliva-

-aszalványok

-préselt levek





A fenti alapanyagokból a következők készülhetnek:

-(levesek)

-szószok

-saláták

-különböző chipsek - mint a kenyér - (magvakból, gabonából áztatva, darálva, kiszárítva)

-desszertek (olajos magvakból és aszalványokból)





Valaki tud még valamit? :D

-----------------------------------------------------------------------------


Re: A nyersevésről
Küldte: akralgob Dátum: 2008. február 06. szerda, 11:47

Konkrét recepteket nézegettem még, ha érdekel valakit... A nyers kenyértől a mogyorólevesig ;) Mert azt néztem, sok helyen a nyers csak saláta saláta saláta... pedig tök jó dolgokat ki lehet hozni nyersen is a levestől a desszertig. Mindent a hordozó épségéért, hogy az üzenet is épen maradjon és célba érjen...


-------------------------------------------------------------------------


Re: A nyersevésről
Küldte: baraka Dátum: 2008. február 06. szerda, 20:10


Igen... :-) Találtam egy remek oldat:



http://www.konyhamester.hu/nyers.htm [www.konyhamester.hu]



Egyébként, én sajnos a hüvelyeseket egyáltalán nem tudom nyersen megemészteni. Főzve is nehezen. Azt hiszem, ezzel sokan vagyunk így.


--------------------------------------------------------------


Re: A nyersevésről
Küldte: baraka Dátum: 2008. február 06. szerda, 20:12

Most nézem, vannak rajta husikás kaják is... :-) No mindegy, ki lehet válogatni... ki mit szeret, ugye... :-)))

------------------------------------------------------------


Re: A nyersevésről
Küldte: Gabi Dátum: 2008. március 10. hétfo, 19:43


Nagyon érdekes cikk. Eleinte a húsevés elhagyásakor az ember próbál magyaros ízeket főzni,szokott ételek hús nélkül. Aztán legtöbben az indiai ételek készítését tanulják meg. A végén egyre több nyers ételt kíván a szervezet,talán, mert kitisztult a mérgektől és ösztönösen újra érezni kezdi,mi a jó a számára.

Köszönet a német oldal címéért, regisztráltam ott is,remek nyelvgyakorlási lehetőség.
Avatar
akralgob
Írogat
 
Hsz: 116
Csatlakozott: 2006. dec. 1., pén. 1:00
Tartózkodási hely: Székesfehérvár


Re: A nyersevésről

HozzászólásSzerző: léna » 2012. jan. 23., hétf. 0:51

Nyers mono-táplálkozás : http://hu.monorawdiet.com/
léna
 
Hsz: 3
Csatlakozott: 2012. jan. 22., vas. 19:12

Re: A nyersevésről

HozzászólásSzerző: léna » 2012. aug. 7., kedd 12:14

2 hónap 22 nap- Szűlei 3 ev nyers mono taplalkozást követök http://www.youtube.com/watch?feature=pl ... osnLx3W4s#! Ez a videó hatására robbanhat az agy egyáltalán gyermekorvosok, hívei a kiegyensúlyozott étrend, és minden férfi, aki megérti egy kis baba. Ki tudja, nem lehet nézni az internet korában, amikor csecsemők kezdenek mászni és átfordulni hátulról pocakját. Mindez történik a különböző korú, de már három és fél - 4 hónap, senki sem fordult, és mászni a hasuk és általában indulnak a legjobb hónap 5-7. Ebben a videóban, Lowe 2 hónap és 22 nap. Emlékezzünk vissza, hogy a tekercs vissza az ő pocakját, elkezdett egy hónap és 17 nap. Csakúgy, mint, hogy először azt hittem, hogy soha nem az általa elértek, hogy elfog a videó, de amikor láttuk, hogy működik most, úgy döntöttünk, hogy ezt a műsort az, hogy dokumentálja és tegye elérhetővé a nyilvánosság számára..
léna
 
Hsz: 3
Csatlakozott: 2012. jan. 22., vas. 19:12

Re: A nyersevésről

HozzászólásSzerző: léna » 2012. szept. 27., csüt. 21:45

léna
 
Hsz: 3
Csatlakozott: 2012. jan. 22., vas. 19:12


Vissza: Élő, nyers étel

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég

cron