Vegan élet: Az együttérzés útja

Semmi állati

Vegan élet: Az együttérzés útja

HozzászólásSzerző: Boldogsag » 2011. nov. 30., szer. 9:25

Dátum: 2007. június 28. csütörtök, 08:00 Küldte: boldogsag


Sokan nem tudják, hogyan nevezik azokat, akik teljesen együttérző vagy könyörületes életmódot élnek. Ez a név a "vegan."


Bár egyesek, akik ismerik a vegan gyakorlatot, azt gondolják, hogy ez valami új, igazából ennek éppen az ellentéte igaz.



Az emberiség története során mindig voltak, akik megpróbáltak annyira nem-ártás nélkül élni, ahogyan csak lehet, de ennek az életmódnak csak kb. 60 éve van külön neve. A "vegan" szót Angliában,



1944-ben találta ki Donald Watson who, aki a leicesteri Vegetáriánus Társaság több tagjával együtt egy tejtermékeket kerülő alcsoportot akart létrehozni. Amikor a javaslatukat elutasították, megteremtették a saját szervezetüket. „Vegan"-nak nevezték magukat" (angol kiejtése VEE-gn, hosszú "í" és kemény "g") a vegetarian szó első három és utolsó két betűjéből, mert mint Donald Watson mondta, "a veganizmus a vegetarianizmussal kezdődik, és eljut a logikus következtetésig."



1944 végén jött létre a Vegan Társaság, amely teljesen növényi alapú étrendet javasolt, hús, hal, baromfi, tojás, méz és állati termékek, pl. tej, vaj és sajt nélkül. Támogatták az állati eredetű termékek alternatíváinak gyártását és használatát is, ideértve a ruházatot és a cipőt. Nézetük szerint mindenfajta kihasználást meg kell szüntetni ahhoz, hogy értelmesebb és humánusabb legyen a társadalom. A veganizmust a kezdetek óta úgy határozták meg, mint filozófiát és életmódot. Soha nem szánták csak étrendnek, és ma is olyan életstílust és hitrendszert jelent, amelynek középpontjában az élet tisztelete áll.



1960-ban született meg az Amerikai Vegan Társaság az Egyesült Államokban, alapítója Jay Dinshah. Teljesen átvette, és átveszi ma is angol elődjének elveit, szigorúan növényi alapú étrendet és állati termékek nélküli életstílust hirdet. Ezen túlmenően az Amerikai Vegan Társaság filozófiája az "ahimszá," egy szanszkrit szó, amelyet "dinamikus nem-ártásként" értelmeznek; az emberiség, a természet és teremtés szolgálatát helyezik előtérbe. Más szavakkal, a veganizmus gyakorlásához nem elegendő csak elkerülni egyes ételeket és termékeket; aktívan részt kell venni a jótékony, önzetlen akciókban is.



Ha megértjük a kifejezés eredetét és a vegan mozgalom alapítóinak vezérelveit, látjuk, hogy a vegan életmódot bár a vegetarianizmus inspirálta, a vegan élet sokkal többet foglal magában, mint az étrendet. Sőt ahhoz, hogy valaki az Amerikai Vegan Társaság teljes jogú tagja legyen, nemcsak vegan módra kell étkeznie, de kerülnie kell az állati termékeket a ruházatban, kozmetikumokban, háztartási árukban és mindennapi termékekben.



Az állati termékek elhagyása passzív cselekvés. Nem igényel harcos fellépést, ez csak elkerülés. Ahhoz, hogy valóban elérjük és megvalósítsuk az "ahimszát," vállalnunk kell a "dinamikus" részt is. A vegan etika alkalmazása érdekében a veganoknak nemcsak az a kötelességük, hogy a lehető legkevésbé ártsanak; a lehető legtöbb jót kell tenniük.



Vegannak lenni egyszerre összetett, kihívást jelentő és kielégítő, mert a vegan élet valamennyi elemét tudatosan válogatták össze. A lehetőségeket úgy mérlegelték, hogy a lehető legnagyobb jót érjék el. Ez nem azt jelenti, hogy a veganok "tökéletesek," vagy hogy a "tökéletesség" elérhető vagy kívánatos. Ez egy tökéletlen világ, és mi tökéletlen faj vagyunk. Mégis, arra törekedni, hogy mindent megtegyünk, ami tőlünk telik, állandóan keressük az együttérző, könyörületes megoldásokat, igazságot szolgáltassunk minden - emberi és nem emberi - életnek, becsületesen és tisztelettel éljünk, szeretettel gondozzuk a földünket, ezek sokkal realisztikusabb és ésszerűbb célok, mint a tökéletesség impraktikus kérdései.



Amikor az emberek a veganizmust választják, erkölcsi kötelezettséget vállalnak arra, hogy jobbá teszik magukat és a világot maguk körül. Ezt nem szabad könnyedén kezelni, mert megkívánja, hogy komolyan megvizsgáljuk az életünk valamennyi arculatát. Biztos, hogy az állati termékektől mentes ételek, ruhák és kozmetikumok választása döntő rész a veganná válásban. Ha azonban mélyebben behatolunk a lényegbe, látjuk, hogy a vegan szemlélet messze meghaladja az anyagit és kézzelfoghatót.



A vegan perspektíva áthatja a kapcsolatainkat, lelki hiedelmeinket, foglalkozásunkat, kedvteléseinket. Kevés olyan területe van az életnek, amelyet a vegan etika valamilyen mértékben nem érint vagy befolyásol.



A veganná válás egy folyamat. Ritkán tér át valaki a teljes veganizmusra az egyik napról a másikra. Tipikusabb a szakaszos váltás, az emberek általában először az étrendjüket változtatják meg, aztán a ruháikat, a kozmetikumokat, a nem kompatíbilis szokásokat fokozatosan cserélik békésebb, könyörületesebb megoldásokra. Végül sok vegan munkahelyet változtat, hogy a pénzkeresés módja is összhangban legyen a meggyőződésével.



Egyesek az állatok jogai, társadalmi igazság, béke vagy környezeti aktivisták lesznek; jótékonykodnak; gyerekeket fogadnak örökbe; befogadják a hajléktalan állatokat; csökkentik a fogyasztásukat; vagy más jóakaratú, önzetlen ténykedést választanak.



A vegan utazásnak nincs vége. A veganok állandóan kihívások előtt állnak, hogy többet tegyenek, magasabbra törekedjenek, világosabban lássanak és értsenek, szeretetteljesebbek és alázatosabbak legyenek. Ez a veganizmus ajándéka. Útmutató a könyörületes élethez. Gyökereink, bolygónk, életünk és magunk tiszteletének útja.







-----------------------------------------------------------------


Re: Vegan élet: Az együttérzés útja (Értékelés: 1)
Küldte: giyandeva (heian@freemail.hu) Dátum: 2007. június 28. csütörtök, 09:40
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)

Az a gondolat jutott eszembe, hogy a tudatos veganizmus szinte egy lelki út; Akikben a cikkben leírt módon ilyen mélyen ébred a könyörület, a szeretet, a másik iránt érzett együttérzés, hova juthat ha nem Isten paradicsomába?



Segíts kedves Boldogság, nem emlékszem a B.-Gíta is leírja ugye, akár az ilyen magas fokú együttérzés és önzetlen életmód, (a karma yoga) által is el lehet érni Isten birodalmába? Mely versek is tartoznának esetleg ehhez a cikkhez? :)


-----------------------------------------------------------------


Re: Vegan élet: Az együttérzés útja (Értékelés: 1)
Küldte: nerae Dátum: 2007. június 28. csütörtök, 19:47
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Nagyon szép gondolat...-mégis úgy érzem, hogy szinte megvalósíthatatlan. Rengeteg odafigyeléssel jár és ez mind a fogyasztói társadalom hibájából. Szerintem elkerülhetetlen, hogy valami "állati" kerüljön az életünkbe bármennyire igyekszünk is.



-----------------------------------------------------------------



Re: Vegan élet: Az együttérzés útja (Értékelés: 1)
Küldte: ata Dátum: 2007. június 29. péntek, 00:02
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése)
Ne legyetek pesszimistak. Ami kesik nem mulik. Szerintem


------------------------------------------------------------------------


Re: Vegan élet: Az együttérzés útja (Értékelés: 1)
Küldte: Parsifal (arpa@uw.hu) Dátum: 2007. július 05. csütörtök, 10:41
(Felhasználó inf. | Üzenet küldése | Napló)

Vegannak lenni egyszerre összetett, kihívást jelentő és kielégítő, mert a vegan élet valamennyi elemét tudatosan válogatták össze. A lehetőségeket úgy mérlegelték, hogy a lehető legnagyobb jót érjék el. Ez nem azt jelenti, hogy a veganok "tökéletesek," vagy hogy a "tökéletesség" elérhető vagy kívánatos. Ez egy tökéletlen világ, és mi tökéletlen faj vagyunk. Mégis, arra törekedni, hogy mindent megtegyünk, ami tőlünk telik, állandóan keressük az együttérző, könyörületes megoldásokat, igazságot szolgáltassunk minden - emberi és nem emberi - életnek, becsületesen és tisztelettel éljünk, szeretettel gondozzuk a földünket, ezek sokkal realisztikusabb és ésszerűbb célok, mint a tökéletesség impraktikus kérdései.
Avatar
Boldogsag
Grafomán
 
Hsz: 1064
Csatlakozott: 2005. ápr. 21., csüt. 0:00


Vissza: Vegán

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 13 vendég

cron