a toleranciával maximálisan egyetértek én is, azzal viszont nem, hogy valaki alkudjon meg, és egyen valamit a "körülmények miatt", noha azzal teljes mértékben ellenkezik (akár egészségügyi, akár más okból)!
igen, belátom, hogy a SZOKÁS nagy úr. én is ezt mondtam sokáig, aztán rájöttem, hogy valahol - azaz nem is csak valahol - KIFOGÁSként mondom, hogy miért nem lehet megtenni ezt-azt... ez egy egyszerű HÁRITÁS! erre mindig lehet hivatkozni, hogy az milyen nehéz lenne... ha valaki nem érzi szükségét, ne is tegye! sokkal rosszabb lenne, ha elfolytaná a vágyát csak azért, mert valaki azt mondta, hogy az nem jó. ha a külső infó összhangban van azzal, amit belülről érzel és még meg is értetted, hogy az nem jó, akkor lehet "lemondani" dolgokról.
az idézőjel annak szól, hogy ezt már nem mondanám lemondásnak... onnantól kezdve természetes lesz, hogy nem eszed meg, mert tudod, hogy nem jó, árt neked. az emberek hajlamosak összekeverni a szezont a fazonnal, erre apukám kérdése a legjobb demonstrálni: mikor megtudta, hogy aznap böjtölök (lassan már 2 éve minden héten egyszer), akkor azt kérdezte: "te mostmár mártir is leszel?"
itt ütközik ki a különbség a megértés és a meg nem értés között. ő nem értette még meg, hogy böjtölni jó, egészséges, és valaki nem azért csinálja, hogy sanyargassa magát, és nem okoz magának ezzel rosszat, sőt! én nem érzem lemondásnak azt, hogy nem eszem húst, legalábbis nem abban az értelemben, ahogy az emberek gondolják! "szegény, nem ehet húst, de rossz neki!" nem rossz neki, mert oka és célja van annak, hogy nem eszi meg. és mert átgondolja, átérzi, hogy mivel járna az, ha megenné... és ez mindig ott lebeg a szeme előtt...
és itt jön a kapcsolat az első és második bekezdés között: a TUDATOSSÁG. ha valamilyen okból nem eszem meg valamit, akkor nem tudom ezt az okot nem létezővé tenni csak azért, mert olyan társaságban vagyok, és mert ez sértene valakit ott... ez nem lenne logikus számomra, nem vallana rációra.
ugyanigy a szokásoknál is, ha megértettem, átéreztem, hogy valami nem jó, akkor nem hivatkozhatok arra, hogy "de megszoktam már", mert akkor onnantól kezde TUDATOSAN PUSZTITOM SAJÁT MAGAM... tudom, hogy rossz valami, de azért teszem... szintén nem hangzik logikusan nekem. és ha már a karmánál tartunk, súlyosabb következménye van annak, ha valaki tudatosan tesz rosszat, mint ha jó szándékból, félreértésből, tudatlanságból, stb, ugyebár...
egyébként is miért sért valakit az, ha én nem eszem??? ezt soha nem értettem meg, most sem értem, be kell valljam. miért kell ezen megsértődni??? nem azért nem eszem meg a húst, mert nála vagyok, és biztos rosszul csinálja! ez nem annak a személynek szól, akinél épp vendégségben vagyok, vagy hasonló! csak ahelyett, hogy tárgyi szinten kezelné a dolgot ("egyszerűen nem eszik húst, tejterméket, stb."), leviszi érzelmi szintre, személyeskedéssé teszi ("biztos tüntetőleg nem eszi meg, és amúgy is engem akar bántani vele, stb."), és onnantól kezdve érzi az illető ezt sértésnek... de vegyük észre - ahogy az analizis tanárnőm mondotta volt -, hogy ez már róla szól, hogy hogy értelmezi, kezeli a helyzetet... ha jön a durcáskodás, játszmák, hogy nem tisztelsz meg azzal, hogy megedd a főztömet, stb., az már ÉRZELMI ZSAROLÁSba való belevitel és nem pedig tisztelet, szeretet...
és ha mondjuk nem eszem, akkor sem tüntetőleg nem eszem, hanem azért, mert nem értek egyet azzal, hogy az jó nekem. szerintem sértődés helyett inkább megértésre lenne szükség mindkét fél részéről egy ilyen helyzetben.