A fenntartható fejlődésért

Vallás vegetáriánus szemszögből, filozófiai kérdések, híres bölcsességek

Re: A fenntartható fejlődésért: X: Világbéke: 4

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. okt. 5., szer. 8:49

Dátum: 2006. május 28. vasárnap, 18:05 Küldte: nawesh



A gyertyaláng sokszor és sok helyen fellobbant…Vannak megtestesülések, akikről talán nem is tudunk. Hiszen lehet, (lehet, hiszen a Mindenható MINDENHATÓ!!!) Isten azért öltött olykor-olykor testet, hogy segítsen az embereknek.

Ám nem volt feladata, hogy tanítson, nem volt feladata, hogy tanítványokat toborozzon. Narasingh, Vishnu embertestű, oroszlánfejű megtestesülésének története is erről szól. (majd legközelebb elmesélem…)

(Narasingh avatar: http://www.hindunet.org/avatars/narasingh/narasimha.jpg

Az Úr Ráma, úgy 20 évezreddel ezelőtt a mai Dél-India területén élt tizennégy évig száműzetésben és Sri Lankán küzdött Rávanával… Az Úr Krishna talán ötezer évvel ezelőtt élt, szintén Indiában. Mózes talán 3000-3500 éve vezette ki népét Egyiptomból. Buddha 2600 éve tanított Indiában. Az Úr Jézus két évezreddel ezelőtt tanított Palesztinában. Mani ezernyolcszáz esztendővel ezelőtt tanított Perzsiában. Mohamed tizenhárom évszázada hirdette Allah tanítását az Arab félszigeten. Guru Nanak fél évezrede dolgozott Panjabban…És még sok-sok példát hozhatnánk…

Ha eltekintünk attól a ténytől (elméletektől?), hogy az ősi Indiában, Ráma idejében használtak különféle repülő szerkezeteket (vimánákat) és tulajdonképpen atomháborút vívtak egymással), akkor elmondhatjuk, hogy az előző korszakok inkarnációi, nagy tanítói egy jól behatárolható földrajzi területen működtek. Életük során nem jártak be távoli országokat, földrészeket. E feladat követőikre, utódaikra várt. Persze nem mindegyik tanítás, vallás hódító, terjeszkedő vallás.

A vimanák titkairól, a titokzatos ősi repülő szerkezetekről: http://www.mystae.com/restricted/stream ... imana.html (angol)
Vimana „alakú” hindu templom: http://www.kamat.com/database/pictures/21936.jpg

Talán időzzünk el Rámánál egy kicsit. Történelemből azt tanultuk, hogy az emberiség története oly rövid, hogy ha a Föld eddigi létezése 24 óra lenne, valahol 23:59:58 körül jelent volna meg az ember. S talán csak néhány század/ezredmásodpercnyi lenne az idő, ezen a skálán, amit a modern ember élt meg. A civilizált (!) ember.

Persze ezek alapján nem igazán tudunk mit kezdeni olyan archeológiai leletekkel, ahol dinoszauruszok lábnyoma mellett ember (!) lábnyoma található. Vajon időutazás történt? Vagy a dinoszauruszok mégsem haltak ki? Vagy már több tíz millió évvel ezelőtt is éltek emberek a Földön?

Vajon ha hírtelen elpusztulna a civilizációnk, 5-10 ezer év múlva élő utódaink (ha lesznek), mit találnának? Mi nem nacza-vonalakat rajzolunk a földbe, nem piramisokat építünk. Beton és üveg lakótelepeink régen elporladnak, műanyag alapú civilizációnk elenyészik. Talán azt gondolnák, hogy civilizációnk egy az egész világon elterjedt vallásban hitt, hiszen nagy M betűs templomai mindenütt megtalálhatóak…

Ha most leszállna egy idegen űrhajó Amazónia még (!) érintetlen esőerdejében és tanulmányozná az ottani embereket, arra a következtetésre juthatna, hogy ezen a kék bolygón csupa olyan ember él, aki szereti mindennapjait a természetben eltölteni, csak annyit vesz el az erdő által felkínált javakból, amennyire feltétlenül szüksége van és igyekszik (még ha esetleg tudatlanul is) a fenntartható fejlődés elvei szerint élni. Ugyanígy miért hisszük azt, hogy 15-20 ezer évvel ezelőtt, amikor éltek ún, ősemberek is a Földön, CSAK ilyen emberek élhettek.
Nemere István Rejtélyes elődök c. könyve erről a témáról (is) szól: http://forum.kozkincs.hu/node/28
Az Úr Ráma története, a Rámajána csodálatos eposz. A Rámajánával kapcsolatban néhány élmény:

Amikor volt olyan szerncsém 1993/94-ben, hogy Indiában tölthettem másfél hónapot, a legtöbb időt a jadani AUM Ashramban töltöttük.

Jadani (India) AUM Ashram látkép: http://www.yogaindailylife.org.au/image ... ashram.jpg
Az épülő AUM Ashram makettje: http://zagrebsummit.yoga-in-daily-life. ... ashram.jpg

Mesterünk egyszer hívott egy panditot (hindu pap), aki tíz napon keresztül felolvasta nekünk az egész Ramayanát. Több tízezer versszak szanszkritül. A pandit nagyon akarta, hogy értsük, ezért az elzengetett, elénekelt szanszkírt versszakokat megmagyarázta (!) hindiül. Persze a több száz jelenlévő nyugati (európai, amerikai, ausztrál) jógagyakorló sem szanszkritül, sem hindiül nem beszélt. Swamiji elmondta, hogy halgassuk csak, hiszen a Rámajána mantráit hallva, a pozitív rezgés által rengeteg karmánktól megszabadulhatunk.

A karma ösvényéről: http://www.veg.hu/modules.php?name=News ... le&sid=558

SwamiJi európai programjain, nyári táborain sok év óta magyarázza nekünk a Rámajána tanítását. Előtte is az a vastag könyv, melyet a pandit is felolvasott nekünk Indiában. SwamiJi szintén elzengeti a szanszkrit slokákat (versszakokat), majd angolul kommentálja. Bizony évek óta meséli a történetet, de Ráma még meg sem született… Soká fog még Rávanával megküzedni…

A (számomra) legszebb történet a Rámajánából:

Ráma és hadserege át szeretett volna kelni Indiából Sri Lankára, hogy megküzdjön Rávanával, a gonosz Rakshaszával.

Rávana elrabolja Sitát, Ráma feleségét: http://www.vahini.org/gallery/hall4/pla ... ravana.gif

Valahogyan át kellene kelniük a tengerszoroson. Hanumán (Ráma majomhadseregének vezére) és „majomkatonái kezükbe vesznek egy-egy követ, ráírják az Úr Ráma nevét és beledobják a vízbe. S a kövek fennmaradnak a víz felszínén, hidat képezve Lanká felé. Épül a híd, s Ráma sem szeretne tétlenkedni. Ráírja a nevét eg ykőre, beledobja a vízbe, s a kő… elsüllyed. Még egyszer, és még egyszer elsüllyed…Csodálkozva kérdezi Hanumánt, neki miért nem sikerül építenie a hidat. HanumanJi válasza: Uram, amit Te eldobsz magadtól, azt semmi sem menti meg a megsemmisüléstől…

Sri Hanumán, az Úr Ráma bahktája (híve): http://perso.wanadoo.fr/bharat/hindouisme/hanuman.gif

Uram! Amit te eldobsz magadtól… Az Úr Jézus egyetlen szavára elszáradt az út széli fügefa. Sri DevpuriJi megkönyörült a síró anyán és szavára feléledt a halott gyermek. Az Úr Jézus feltámasztotta a halott Lázárt. Bizonyságul, hogy Isten a halált is legyőzi, mert felette áll…
Ráma hídjáról ősi e történet, s a modern technika meglepő bizonyságul szolgál e történetre: A NASA műholdfelvételein tisztán kivehető a 48 km hosszú, jelenleg a tenger alatt található Indiát Sri Lankával összekötő „valami”. A muszlimok nevezik Ádám hídjának.

Kép Ádám Hídjáról: http://www.cyberspaceorbit.com/indexback49.html

Egyes adatok szerint ez az egyáltalán nem természetes képződmény 1,75 millió éves. Lehet hogy ekkor élt Ráma? Persze Isten homokóráján más nagyságrendben peregnek a homokszemek, mint a miénken…
Jézus Húsvéti önfeláldozása felesleges tett maradt volna, ha a Pünkösd után tanítványai nem vállalják fel, hogy felírják „minden szavukra” az Úr Jézus nevét, hogy tanítását, az Örömhírt terjesszék az akkor ismert világban… A Szeretet Vallását!

Isten sokszor megtestesült és megtestesül a Földön, s egyáltalán nem rajta múlik, hogy a Tanítás „félrecsúszik”…
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged


Re: A fenntartható fejlődésért: XIII: globalizáció

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. okt. 6., csüt. 8:00

Dátum: 2006. június 02. péntek, 03:10 Küldte: nawesh

Kaptam egy példát. E-mailen, mert mai modern világunkban haladni kell a korral…

Kérdés: Mi a globalizáció?
Válasz: Diana hercegnő halála


Vajon ha az Úr Jézus manapság tanítana, akkor példabeszédeit fellőnné a netre? Vagy chat-elne tanítványaival? Persze amikor Ő tevékenykedett a Földön, még nem (annyira) fenyegetett a globalizáció. Persze ez sem teljesen igaz, hiszen az akkor ismert világ ura a hatalmas Római Birodalom volt.

Szóval:

Kérdés: Mi a globalizáció?
Válasz: Diana hercegnő halála

Kérdés: Mire alapozza a feltevését?
Válasz: Egy angol hercegnő egyiptomi barátjával karambolozott egy
francia alagútban, egy német autóval utazva, amelyben holland motor
ketyegett, amit egy belga sofőr vezetett, aki skót whiskey-t piált, és
egy japán motoron utazó olasz paparazzi követett, majd amerikai
doktor akarta megmenteni brazil gyógyszerekkel. És mindezt elküldték
Neked, egy magyarnak, aki kínai ruhákban ülve taiwani monitort
bámulsz...

És hogy ne legyen egyszerű:


Az angol hercegnő (http://www.theworkcontinues.org ) tulajdonképpen nem is angol, hanem a walesi herceg felesége volt. Ha már Edward király, angol király bevágtatott oda fakó lován… Ráadásul a Windsor-ház, (http://hu.wikipedia.org/wiki/A_Brit-szi ... st%C3%A1ja )


melyhez Diana férje (egykori férje) Károly herceg is tartozik egész Európa uralkodó házaival rokoni kapcsolatban áll.


Diana barátja az egyiptomi származású Dodi al-Fayed. S bár egyiptomi volt, apja igazi brit üzletember, (http://www.alfayed.com ), a szigetország egyik leggazdagabb embere. Többek között a patináns Harrods (http://www.deluxe.hu/cikk.php?article=1228&pat=15 ) luxusáruház tulajdonosa. Egy egyiptomi Angliában.


S míg évszázadokkal ezelőtt a legtöbb ember egész életében talán csak a szomszéd faluig, ha eljutott, ma már természetes, ha magyarok építkeznek a horvát tengerparton, vagy a szomszéd országba átruccanunk egy hétvégére… Akár Franciaországba is. Persze Franciaország




is egyre kevésbé francia. Miközben a franciák nem akarják elengedni pl. a baszkokat, vagy a korzikaiakat, addig „kapnak” több millió muszlim bevándorlót. Pár évtized és Mohamed hite nem a második, hanem az első legnépszerűbb vallás lesz a frankok földjén… (http://thimblefulofthorns.blogspot.com/ ... %2001a.jpg )


Hát, kár volt annyira küzdeni Martell Károlynak… Lehet, hogy így kapja vissza a vén Európa a keresztes háborúk idején elkövetett bűneiért a büntetést? Mert nem csak egyéneknek, de népeknek és kontinenseknek is van közös, kollektív karmájuk.


A német autógyártás világszínvonalú. Igaz, hogy a német autógyártás felvirágoztatásában sok magyar is segített. S mennyire tekinthető egy Audi német autónak, ha pl. Magyarországon gyártják? No meg ugye a példa szerinti holland motor. Megannyi alkatrész, megannyi utaztatás…


Amikor a Lidl-ben (ez is német!) a mézre nemes egyszerűséggel ráírják: készült EU és EU-n kívüli mézek keverékéből. (No, ebből merjen valaki enni!!!) A kínai mézek elárasztják az európai kontinenst (ez is globalizáció), de olyannyira tele vannak toxikus anyagokkal, hogy kínai mézként nehezen lehetne értékesíteni. De ha összekeverik jó minőségű magyar, német, stb. mézzel, akkor már fogyasztható (?)! Kik azok a sötét lelkűek, akik képesek ilyen élelmiszereket (?) előállítani…


Belga sofőr… Vajon miért kell mindenkinek máshol érvényesülnie, mint a hazája? Egy belgának Párizsban, egy erdélyi magyarnak Budapesten, egy boszniai szerbnek Vajdaságban, egy szomáliainak Olaszországban…


Skót whiskey – vajon csak ennyi, amit a skótok hozzáadtak a globális kultúrához? Meg Sean Connery és a Hegylakó? Globalizáció! Láttam egyszer egy filmet az ír szabadságharcról. Dublin utcáin a (szintén elnyomott) skót katonák masíroztak… Akkor már sokkal inkább az árpád házi (skóciai) Szent Margit (http://www.skocia.hu/?module=wholearticle&art_id=1318 ) és a Roslyn kápolna. (http://www.rosslyntemplars.org.uk/ ) De Roslynról inkább majd a „Világbéke” sorozatban…


Japán motor. A legjobb a Yamaha – nem? Mesterem, Mahamandaleshwar Sri Paramhans Swami MaheshwaranandaJi (http://www.sangam.hu/fotoalbum.html ) mondotta egyszer, hogy a yamaha motorban benne van Yama, a Halál Istenének neve. Nem jó ómen… S ha már SwamiJi, akkor lám, a globalizációnak van áldása is: hogyan találkozhattunk volna sokan ebben az életünkben a Mesterünkel, ha nem jön el Európába?


Olasz paparazzi… A paparazzi (http://celebrities.com/blog/index.php? ) is a globalizáció terméke. A bulvár média gennyes gyermeke. Egy olyan szakma, melyet jó érzésű ember nem művelne. Persze szükség van rá, hogy ott legyen egy kivillanó kebelnél (http://www.devoo.info/images/cinema/sop ... -canne.png ), hogy láthassa mindenki a vegetárius (és persze gyönyörű) Sophie Marceaut. Valóban szükség van erre?


Amerikai doktorok?… Az Egyesült Államok a világ leggazdagabb (és legpazarlóbb) országa. A fél világ csendőre, a markában tartja a világ gazdaságának jó részét (ami persze csak részben igaz… - Tudta kedves olvasó, hogy ki az Egyesült Államok legnagyobb pénzügyi hitelezője? – A Kínai Népköztársaság…), ám arra nem képes, hogy 40 millió honfitársának legyen egészségbiztosítása…


Amerikai hajléktalan: http://www.theonion.com/content/files/i ... rticle.jpg
A lehetőségek hazája?

Brazil gyógyszerek… Vajon mi értelme van a kontinensek között utaztatni az árúkat, termékeket, oda-vissza? Megterhelve a környezetünket. A kitermelt kőolaj 70%-át a közlekedés használja el. Személyautók, repülők, hajók, vonatok. Nem ésszerűen közlekedünk. S ha már Brazília: milliók élnek nyomorban, egészségügyi ellátás nélkül…


Olajszállító tanker: http://www.geog.ucsb.edu/~jeff/115a/jac ... tanker.jpg
Favella Rio de Janeiróban: http://www.peaceboat.org/english/voyg/o ... 0123_4.jpg

Ha ezt elolvasod, (magyarul van), nagy valószínűséggel egy olyan néphez tartozol, amelytől elvették a múltját és kreáltak neki új, nem létező ősöket (finnugorok), a történelem süllyesztőjébe téve több ezer év hagyományait. Olyan néphez tartozol, ahol katasztrofálisak az egészségügyi mutatók, ahol egyre kevésbé érték az ember. Egy kihalóban lévő néphez tartozol, ahol kevesen vannak a vegetáriusok.


Ötven év múlva talán természetes lesz, ha kínaiul beszélnek a Parlamentben és egzotikusnak számít a magyar szó. És lehet, hogy a monitor Tajvanon készült, de már az is nagy Kína része lesz…


Egy részletes anyag a kínai migrációról: http://www.terebess.hu/keletkultinfo/kinaieur.html

Világfaluban élünk, egy globalizált világfaluban. Rajtunk is múlik, meg tudunk-e élni, életben tudunk-e maradni ebben a globalizált világban.




Leegyszerűsítve két út maradt az emberiség előtt: vagy a jelenlegi ütemben folytatódik a globalizáció és bolygónk (vagy legalább is az emberi faj) évtizedeken belül elpusztítja önmagát, vagy kialakítjuk a fenntartható fejlődés szellemében saját kis működő mikroközösségeinket, melyek egy hatalmas globális láncolatban fűződnek össze.


Jó példája e pozitív változatnak a veg.hu is. Kapcsolatot tartunk hasonló szellemiséggel a világ (és az ország) különböző pontjairól, ám vegetárius életünket helyben, családunkban, kis közösségeinkben kell megélnünk. Nem könnyű…


Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: A fenntartható fejlődésért: X: Világbéke: 5

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. okt. 7., pén. 8:16

Dátum: 2006. június 07. szerda, 02:05 Küldte: nawesh



Amikor vér, erőszak, meg nemértés párosul a tanításhoz, az nem a tanító hibája, hanem az elvakult követőké. A hinduizmus az ahimszá vallása, a nem ártás tanításáé.



Ezért (is) furcsa egy hindut látni, ha húst eszik. Amikor Indiában jártam, nem voltam naiv, tudtam, hogy ott is sokan esznek húst, ám az ország sokkal „tisztábbnak” tűnt, mint pl. Pakisztán, vagy Törökország.

A meki indiai honlapja: http://www.mcdonaldsindia.com/home.html

Ezért is döbbenetes, ha azt hallja az ember, hogy Gujaratban hinduk és mohamedánok csapnak össze. Még évekkel ezelőtt hindu nacionalisták leromboltak Ayodjában egy több száz éves mecsetet, mondván, hogy az egy több ezer éves Ráma templomra épült. Talán az Úrnak mindegy, hogy Allah, avagy Ráma nevét zengik ott. Így is – úgy is meghallja a tiszta szívből jövő imát. Ezért nem kell embereknek meghallania!!! Ezért szörnyű olvasni a keresztes háborúkról és az inkvizícióról. Ezért nem érti az ember, ha Izraelben hátrányos megkülönböztetés ér valakit, mert keresztény, vagy mohamedán. Ezért szomorú hallani, milyen agresszívan nyomul fekete Afrikában az iszlám. Ezért jó olyan filmeket nézni, mint a Hetedik Mennyország, ahol a szeretet az érték, a becsület, a család… Bizony ezen „elavult” értékek visznek el bennünket a Legfennsőbbhöz…

Az indiai Ayodya szent helyeinek kálváriája: http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=47190
A Hetedik Mennyország egyik rajongói oldala: http://www.camdens.fw.hu/

Buddha tanítása elterjedt Indiában rövid idő alatt. Hiszen friss erőt hordozott az akkori merev, rituálékba burkolózott hinduizmus számára. Majd Sri Sankaracharya és társai reformtörekvései miatt kiszorult szülőhazájából. Elterjedt Kínában (keveredve a szintén nem hódító konfúcionizmussal), Mongóliában, Japánban… (Érdekes, hogy Japánban felméréseket végeztek, hogy a kb. 130 milliós országban melyik vallásnak mennyi a követője. Majd amikor összeadták, hogy mennyien vallották magukat sintoistának, buddhistának, stb…kiderült, hogy kb. 200 millió embernek kellene Japánban élnie.??? Vagyis egy japán embernek nem gond, hogy egyszerre buddhistaként és sintóként éljen. Ez csak nekünk probléma?


Amikor az egyik hódító vallás, a kereszténység tanítója Xavéri Szent Ferenc megérkezett Indiába, társaival együtt meg akarta téríteni a hindukat. (Már az is sokkhatáskét érte őket, hogy itt keresztényeket találtak. Igaz nesztoriánusokat, de akik Szent Tamás apostolig vezették vissza a hagyományaikat.)

Ez a történet is „megér egy misét”: Mert egyes elméletek (hagyományok) szerint a „hitetlen” Tamás nem egyedül érkezett Indiába, hanem magával az Úr Jézussal együtt. Elég hihetetlen történet nem? Hiszen ha elolvassuk az Újszövetséget, akkor láthatjuk, hogy Húsvét után Krisztus feltámadt, negyven napig itt-ott (többször) megjelent tanítványainak, átadott még több tanítást, majd negyven nappal később „mennybe ment”… Tulajdonképpen felsétált egy dobra és eltűnt a szemük elől.

A "menny" persze itt nem kozmológiai, hanem teológiai fogalom: Isten világát jelöli. Jézus mennybemenetele annyit jelent, hogy embersége végérvényesen bevonult Isten dicsőségébe. "Krisztusban az ember, az emberi lényeg, melyből mindnyájan részesedünk, valami teljességgel új módon belépett Isten belső életébe. Ez azt jelenti, hogy mindörökre helyet kaptunk Istenben" - írja Joseph Ratzinger, a jelenlegi XVI. Benedek Pápa. (http://ujember.katolikus.hu/Archivum/20 ... /0202.html )

Többféle gnosztikus, katolikus, keresztény hagyománnyal találkozhatunk. Vannak tanítások, elméletek, melyek szerint Jézus egy esszénus tanító volt. (Mások szerint eretnek esszénus). Jézus esszénus tanításáról talán Parsifal tudna sokat mondani: http://esszenus.uw.hu/
Van Jézus életrajzában egy lyuk. Olvashatunk az evangéliumokban születéséről és gyermekkoráról. Az utolsó híradás, amikor talán tíz esztendősen tanítja a jeruzsálemi Templomban a felnőtteket. Majd legközelebb felnőtt férfiként, kb. harminc esztendős korában találkozunk Vele. S mi történt a közben eltelt 20 év alatt?

Talán Egyiptomban nyert beavatást az ősi okkult tudományokból?
Indiában járt és buddhista, és/vagy védikus tudósoktól, bölcsektől tanult?

Názáretben ácsként élte életét?
Jeruzsálem titkos iskolájában tanult?
Az esszénusok képezték ki?

Tulajdonképpen mindegy…Bárhonnan is szerezte bölcsességét! (És álljunk meg egy pillanatra! Jézusnak vajon KELLETT (???) tanulnia: Sri MahaprabhuJiról jegyezték fel, hogy születése után (1828) az AUM-ot zengette és amikor a védikus hagyományoknak megfelelően elvitték iskolába…

Nos, ez egy szép történet:

Illendően leült a többi gyermek közé. A tanító, egy szanszkrít tudós (a kis radzsasztáni Hari Vasani faluról van szó) megmutatta a szanszkrit „A” betűt, elmagyarázta a kiejtését. Majd felszólította a fiatal Deep-et (Deep itt nem az angol Mélység szó, hanem a hindi Fény-t jelenti), hogy ismételje el. Sri MahaprabhuJi illemtudóan megjegyezte, hogy szívesen megteszi, amit kért a tanító, de előtte mondja el neki, hogy miért ilyen az alakja az „a” betűnek, miért ez az első hang az ábécében, miért így ejtjük, stb… A szanszkrit tudós bevallotta, hogy ezekra a kérdésekre nem tudja a választ. Majd az öt esztendős gyermek (?) tanította a tanítót és a gyermekeket és elmagyarázta a Dévanagari ábécé jelentését. Majd közölte, hogy mivel nincs tanulnivalója az iskolában, inkább a falu teheneit fogja őrizni. (Paramhans Swami Madhavananda: Lila Amrit c. könyve alapján)

Szanszkrít ábécé: http://www.haguratelier.com/images/Table.JPG
Bhagwan Sri Deep Narayan MahaprabhuJi és tanítványa, életrajzának írója Paramhans Swami MadhavanandaJi: http://www.yoga-in-daily-life.org/artic ... /6_tmb.jpg


Tehát mi, akik végigjártuk a különböző iskolákat, úgy gondoljuk, hogy egy isteni léleknek, egy avatárnak is minden esetben hasonló módon kell tanulnia, mint nekünk. Ez persze nem zárja ki, hogy az Úr Jézus járt iskolába, vagy tanult, akár az esszénusoknál, vagy a Gangesz partján, vagy Jeruzsálemben.S bizony amikor az Úr Jézus tíz esztendős volt és szülei elvitték Jeruzsálembe, Ő is tanított a véneket.
Eltelt egy újabb Pünkösd ünnepe. Míg a Húsvét a feltámadás ünnepe, a Pünkösd a Szentlélek eljöveteléé. Merész párhuzamokat hozhatunk…


Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: A fenntartható fejlődésért: XIV: Kicsik vagyunk: A Földt

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. okt. 8., szomb. 10:15

Dátum: 2006. június 20. kedd, 01:15 Küldte: nawesh


Azt mondják, az űrhajósok, amikor meglátják Földünket, a mérhetetlenül sötét világűrben tündöklő, kéken ragyogó bolygót bizony sokan hívővé válnak. Mert olyan gyönyörű, olyan tökéletes, hogy ez nem lehet a véletlen műve. Csakis egy Teremtő Erő csodás alkotása…



Itt élünk e bolygón 6,5 milliárdan. Félelmetes iramban szaporodunk. Míg ezen írást elolvasod, kb. kétszázzal többen leszünk. Amíg ezt az írást elkészítettem, majd 10 ezer ember (egy kisváros lakossága). S bizony egy esztendő alatt Németország lakóinak létszámával bővülünk.


Pillanatfelvétel: 2006. június 15-én 23:53-kor: 6 553 213 749 fő a világ lakossága. (Ez persze csak kalkuláció: http://www.weltbevoelkerung.de/info-ser ... hp?navid=3




S e kis falucskában egyre elkeseredettebb küzdelem folyik a megélhetésért.


Visszatérve az asztronautákhoz, a Világűrből bolygónk sok milliárdnyi nyüzsgő élőlényével egy egész ÉLŐ lénynek tűnik. Ő Gaia, a Föld istennője. Mekkora is Gaia Istennő Megtestesülése?


Egy fantáziakép Gaiaról: http://www.courtyardofromance.com/calen ... godess.jpg
Egy kép a Földről (Méghogy nem élő!!!): http://www.solstation.com/stars/earth.jpg

A Naprendszer harmadik bolygója, az éltető napról számítva. Naprendszerünkben ekkora, majdnem ekkora nagyságú bolygó csak a Vénusz. Csakhogy a szerelem istennője elég szélsőségesen viselkedik: Friss hír, hogy a Venus express, mely egy európai bolygókutató szonda jelenleg is vizsgálja a bolygót. Értékes adatokat nyerhetünk pl. az üvegházhatással kapcsolatban.


Adatok a Földről: http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B6ld_ ... g%C3%B3%29
Adatok a Vénuszról: http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9nus ... g%C3%B3%29
Kép a Vénuszról: http://faktabanken.nu/solsyst/venus3r.jpg
Ilyen Földet szeretnénk? http://www.mindentudas.hu/i/0402/20040225klima.jpg

Úgy tűnik az ember tudatában a szerelem kétszer erősebb a háború ösztönénél. Talán ezért (is) szaporodik az emberiség elképesztő sebességgel, a sok háború és szenvedés ellenére. Talán ezért kapta a Földnek kb.,. fele nagyságú bolygó a Mars nevet. Mars, a hadisten.


(Nem ide illik, de elmesélem: Szeged egyik központi tere régóta a Mars tér, mely a római hadistenről kapta a nevét, s azért, mert a tér egyik oldalán valaha laktanya volt, a tér pedig a katonáknak gyakorlótér. Ma már piac és buszpályaudvar működik ott. Amikor jött a kommunizmus, a város elöljárói elnevezték Marx térnek a teret. Így az idősebbek ha továbbra is Marsot mondtak, az majdnem Marxnak hangzott. – Hozzá kell tenni, hogy a nagyszakállú forradalmár gondolkodásában marshoz, a háború, pusztítás istenéhez nagyon közel állt. Majd jött a rendszerváltás és újra mars tér lett a térből (bár az egyik sarkán eg yház falán még ott van a nagy (,) gondolkodó domborműve…)


míg a Vénusz valószínűleg emberi lakhelynek metánviharaival, szeszélyes légkörével alkalmatlan, addig a Mars számba jön, mint lehetséges emberi lakhely. A Marsot nagyon kutatjuk. Bokor György, aki jelenleg a világ legerősebb hadseregét irányítja (bár erről lehet, hogy Mao utódainak más a véleménye…) már az emberes Mars utazásról vizionál. Bár elvileg csak 2030 körül lesz ebből valami. Persze csak akkor, ha addig nem omlik össze az amerikai gazdaság.


Marskutatás: http://www.sulinet.hu/eletestudomany/ar ... rskuta.htm

Amerika gazdasága a „két tehén” szemszögéből: modules.php?name=News&file=article&sid=571

Mennyibe kerül Amerikának az iraki háború: http://nationalpriorities.org/index.php ... Itemid=182

Emberes Mars utazás: http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20 ... anyag.html


Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: A fenntartható fejlődésért: X: Világbéke: 6

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. okt. 9., vas. 17:57

Dátum: 2006. június 23. péntek, 01:10 Küldte: nawesh



Az Atya megteremtette a világot. Mondják, hat nap alatt. A hetediken pedig megpihent. Érdekes átgondolnunk, hogyan is viszonyulnak az emberek a pihenőnapokhoz:

Egyáltalán miért van szükség pihenőnapokra? Mert az ember úgy van „felépítve”, hogy szüksége van regenerálódásra. Szükségünk van minden nap a pihenésre. Szükségünk van hetente a pihenésre. Amíg az elektromos áramot nem találták fel, addig az emberek nagy többsége a nappal feküdt és kelt. Persze volt régen is gyertya, lámpa, ám drága volt és nem adott jó fényt. .. Ám ahogy fejlődött a technikai civilizáció és feltalálták az olcsó (tömeges) világítást, egyre kevesebbet aludtunk. Ma már természetes, hogy a nap bármely szakában fent vagyunk, hogy éjszaka tévézünk…
Társadalmunk kialvatlan és stresszes…
A kereszténység a vasárnapot tette ünneppé. Eredetileg a zsidókhoz hasonlóan a szombatot ünnepelték. A hét a zsidóságban vasárnappal (az első munkanappal) kezdődött – és kezdődik – és szombattal ért véget. A szombat, sabbat péntek estétől (sötétedéstől) szombat sötétedésig tartott.
Egyesek szerint kétséges, hogy az Úr Jézust a zsidó Pészach ünnepe előtt feszítették volna keresztre, mivel az ünnepre való készület idején is kerülniük kellett a holttestekkel való érintkezést. Tehát hithű zsidók (és Jézus tanítványai azok voltak – azok voltak?) nem érinthették volna meg Jézus holttestét, mert akkor hosszadalmas és bonyolult tisztulási rituálén kellett volna átmenniük. Amellyel nem végeztek volna a sabbat (és a Pészach) kezdetéig. Két elmélet bontakozott ki ebből:
Jézus a kereszten: http://www.apassio.hu/galeria/kereszten.jpg
· Jézus nem is halt meg a kereszten. Tanítványai levették a keresztről és meggyógyították.
· Jézus meghalt a kereszten, ám Ő maga és tanítványai nem is zsidók voltak…
· Jézus nem halt meg a kereszten, de nem is zsidó volt.
· Jézus meghalt a kereszten és zsidó volt….
· Esszénus volt
· Nem volt esszénus
· Indiában élt (és halt meg)
· Nem is hallott Indiáról…
E teóriák, melyek elágaznak, összefonódnak, kanyarognak a történelem folyosóin és fogunk még róla beszélni… Talán túl sokan meghaltak már az igazság keresésében…
A szombatot tartják még az adventista keresztények is. Ezért is nevezte őket a népnyelv szombatistáknak. Az őskeresztények eleinte szintén szombaton emlékeztek meg az Utolsó Vacsora misztériumáról. (A da Vinci kódban – persze, tudom, fikció..) amikor a menekülő főhősök elemzik a főgonosszal együtt a (vegetárius) Leonardo da Vinci Utolsó Vacsora című festményét, többek között megállapítják, hogy az asztalon nincsenek boroskupák. Vagyis lehet, nem is ittak bort? (Hozzátehetnénk, ahogy húst sem ettek!)
Úgy tudom, van olyan keresztény vallási közösség, aki mustot (azaz alkoholt nem tartalmazó szőlőlevet) használ az Úrfelmutatásnál. Talán az adventisták ezt tanítják…
„Például a keresztyének megosztódnak azon, hogy csecsemőket kereszteljünk-e, vagy felnőtteket, akik már önmaguk tanúbizonyságot tesznek a Megváltóról. A különböző bibliai adatokat felhasználva a teológusok, hívek már évszázadok óta folytatják a hitvitát, és egy csoport elérkezett a csecsemők megkereszteléséhez, a baptisták pedig elfogadták a felnőtt keresztséget. Ugyanígy van az úrvacsora osztással kapcsolatban is. A protestáns világ fundamentalistább csoportjai véteknek tartják a bor kiszolgálást, helyette szőlőlé van a poharakban. Amikor Buffalóban voltam a legutóbbi német gyülekezetnél, ott mind a bor, mind a szőlőlé ott volt a tálcán. A bor világos volt, a szőlőlé sötét és a hívek a tárcáról azt vették, amelyiket akarták.”
Forrás: http://www.kantorpal.com/sermons/defaul ... =3&qpage=4
Elgondolkodtató, hogy Isten eljön a világba, megtestesül, tanít és azt kérné híveitől, hogy a bor (alkohol) fogyasztásával áldozzanak neki… (Félreértés ne essék, nem akarok senkit sem megsérteni a hitében, csak az igazságot keressük…)
Szóval Nagy Konstatin, a pogány (azaz nem keresztény) római császár Mithrasz hívő volt. Mithrasz a napisten. Tulajdonképpen kevésen múlott, hogy a középkori és modern Európa nem egy napvallás lett, hanem Jézus követő (?) kereszténység… Viszont a csak halálos ágyán katolizáló Konstantinus a „mithrasz-vasárnapot” tette kötelező ünneppé az államvallássá emelt kereszténység számára. Így (is) integrálva a pogány ünnepeket a kereszténységbe. S bizony sok korai keresztény szent a pogány istenek közül került ki…
A mohamedánok a pénteki napot ünneplik meg.
Érdekes tapasztalatom volt, amikor kint járhattam Indiában. Úgy tűnt, hogy a kontinensnyi ország egy állandó lüktetés; mintha az emberek sohase pihentek volna. Számunkra, akik a jógaközpontjainkat látogattuk meg, ez nem is volt annyira kirívó, mert mindig készen álltunk a karma jógára, az önzetlen cselekvésre.
A karma jógáról: modules.php?name=News&file=article&sid=535
Azután arra gondoltam, hogy e sokvallású országban minden vallásnak, kultúrának más-más a pihenőnapja: a keresztényeknek a vasárnap, a zsidóknak szombat, a mohamedánoknak péntek. A hinduknak….no, itt megakadtam. Mi, a Jóga a mindennapi Életben rendszerben ® péntekenként tartunk satsangot. De ebben csak annyi logika, hogy pénteken késő estig is satsangolhatunk, mert ott a szabad hétvége… Bár a jógautunkat a legtöbben nem hinduként éljük meg. A Hindu Mandirban viszont vasárnaponként jönnek össze…
A Jóga a mindennapi életben hivatalos magyarországi honlapja: www.joga.hu
A satsangról: modules.php?name=News&file=article&sid=813
Om Vishwa Guru Deep Hindu Mandir: www.mandir.hu
Lehet, hogy a hinduk nem is pihennek? Egy ismerősöm mesélte, hogy pihennek, havonta egyszer: újholdkor. Mondván, hogy ekkor olyan kevés az energia, hogy felesleges elmenni dolgozni…
Ám ott vannak a különböző ünnepek, melyek szintén szünetet adhatnak az állandó munkálkodásban (Díwali, Hanuman Jayanti, a nemzeti ünnepek, stb…)
A probléma, hogy globalizált, profithajszolt világunkban már nem szent semmi. Még az „átkosban” emlékszem, hogy szombat („szabad szombat”) délutánján elcsendesedett a város. Ma pedig héztköznap-hétvégén dolgozni kell. Mert semmi logika és ésszerűség nincs abban, hogy éjjel kettőkor nyitva legyen a Tesco, vagy vasárnap este nyolckorvegyük meg azt, amit hétfőn kilenckor is meg tudnánk venni…
Egyre fáradtabb, betegebb, nyűgösebb társadalomban élünk…
S minél fáradtabbak vagyunk, annál nehezebben megy az imádság is… Pedig amikor „az ember imádkozik, beszélget Istennel!”…
Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: A fenntartható fejlődésért: XIV: Kicsik vagyunk: olajpal

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. okt. 12., szer. 8:47

A fenntartható fejlődésért: XIV: Kicsik vagyunk: olajpala és Olympus
Dátum: 2006. július 01. szombat, 02:20 Küldte: nawesh

Az ember tönkre teszi a környezetét. Ha már nem bírjuk elviselni a szennyezést, akkor más országokba juttajuk el. Vajon ezt tennénk a Világűrrel is? Szennyeznénk? Nos, nem csak tennénk, de tesszük is. Sok-sok tonnányi űrszemét kering a Föld körül…



Miközben vannak olyan elméletek, hogy az emberiség a Marsról származik, csak egy kozmikus katasztrófa miatt kellett a Földre átköltözni, mások arról írnak, hogy az amerikaiak már lassan fél évszázada jelen vannak a Marson. Talán ez magyarázza a számtalan marsi rejtélyt? Ám egy biztos: az ember nem tanul hibáiból. Meghódíthatjuk a Holdat, a Marsot, ám ha nem tanuljuk meg tisztelni a Földet és szennyezzük tovább, akkor a közelebbi-távolabbi bolygókat is csak bányának, szeméttelepnek fogjuk használni.


Mikor lépett (ismét) az ember a Marsra: http://aranylaci.freeweb.hu/marslanding/marslanding.htm
REJTÉLYEK A MARS BOLYGÓN: http://iqdepo.hu/dimenzio/28/28-07-60.html


A minap láttam egy filmet Kanadáról, az olajhomok kitermeléséről. Az előzményekhez tartozik, hogy az olaj után sóvárgó világnak örömhír volt ( a szenvedő Földnek talán nem annyira), hogy jelentősen megnőtt a világ olajkészlete. Ez persze nem úgy történt, hogy felgyorsultak a kémiai folyamatok, hanem az ún. olajhomokot is átminősítették olajtartaléknak. Vagyis már megéri így is kitermelni az olajat. Így Szaúd-Arábia után Kanada lett a Föld második legnagyobb olajtartalékával rendelkező országa. A film bemutatta, hogy letarolják az erdőket, hogy külszíni fejtéssel, gigantikus gépekkel falják a földet. Két tonna olajpalából kisajtolnak egy hordónyi olajat. A profitért mindent. A több milliárdos beruházásoknak pedig minden áron (MINDEN ÁRON!!!) meg kell térülnie.


Ott maradnak holdbéli élettelen tájként a meddőhányók. Bár a beruházók megígérték, hogy újra fásítanak. Hisszük, ha látjuk. Nem csak az esőerdők pusztulnak, hanem Kanada és Szibéria mérhetetlen erdőségei is.


Az emberek megnyugodhatnak. További évtizedekre elnapolhatjuk az alternatív meghajtású, környezetbarát autók gyártását. Az olajipar is megnyugodhat, hiszen a közlekedés fogyasztja el a kitermelt olaj 70 százalékát. Emberek! Inkább biciklizzünk!


Szóval kanada egyre kevésbé szimpatikus. Hol százezerszámra ölik a fókákat, hol meg erdőket tarolnak le. (A fa is nagy üzlet!)



Az olajhomokról: http://www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/ ... 8nott.html
A kanadai fókamészárlásról: modules.php?name=News&file=article&sid=786
Az amazonsi erdőirtásról: http://www.oktvf.hu/WEB/OVF/OVFWEB.NSF/ ... Do*****ent

Visszatérve a Marshoz: Tudta, kedves olvasó, hogy e Földnél jóval kisebb bolygón van a Naprendszer legnagyobb hegycsúcsa, az Olympus a maga 25 km-es magasságával. Hogy örülnek majd a jövő hegymászói. Hiszen a Csomolungmánál már sorban kell állni. Sőt külön szemétszedő hegymászó expedíciókat kell szervezni.

Egy kis spiritualitás: Tudta Kedves Olvasó, hogy a Himalájának bár a Csomolungma a legmagasabb hegycsúcsa, ám a legszentebb a Kailash hegy. Az Úr Shíva lakhelye… S bizony még egy hegymászónak sem sikerült megmászni a hegyet, melyet tisztelnek buddhisták, hinduk, a bön követői és világszerte jógagyakorlók milliói… Mi, akik a Jóga a mindennapi életben Rendszer ® követői vagyunk, az Úr Shiva megtestesülését látjuk Sri DevpuriJiban, aki Kailash faluban épített efel ashramját, mely falu India Radzsasztán államában, a rádzsputok földjén található. A színek országának hős harcosai pedig a hunok leszármazottai, szóval rokon nép.

Olympus hegy a Marson: http://www.solarviews.com/raw/mars/olympus2.jpg
Szemétszedés a Csomolungmán: http://www.humusz.hu/hirek/715
Kailash az Úr Shiva lakhelye: http://www.indiamart.com/kailash-mansar ... -shiva.jpg
Sadhvi Shanti Szegeden a Kailash hegyi zarándoklatáról: http://www.freeweb.hu/jamee/archivum/20 ... vagva3.jpg
Sadhvi Shanti Kailash hegyi zarándoklata (Kailash Kora) – angol nyelven: http://www.yoga-in-daily-life.org/artic ... 0041114001
Sri Swami Madhavananda Kórházról: http://www.helphospital.org/

Sri DevpuriJi: http://en.wikipedia.org/wiki/Paramyoges ... _Devpuriji
Többek között a rádzsputokról: modules.php?name=News&file=article&sid=670


Ha már meddőhányók: Tudta Kedves Olvasó, hogy egy aranygyűrű elkészítése 20 tonnányi meddőt von maga után? Tehát az arany utáni hajsza is csak környezetszennyezést hagy maga után…

Verespatak: http://www.grandcafe.szeged.hu/filmek/veres.htm


Összefoglalva: Az emberiségnek lassan szűk lesz a Föld, mivel nem tudunk fenntartható módon gazdálkodni a ránk bízott javakkal. Sokan abban reménykednek, hogy ha meghódítjuk (erőszak: elfoglalni, hódítani, terjeszkedni) a világűrt, akkor megoldódnak problémáink. Pedig csak arról lehet/lesz szó, hogy globális problémáinkat „szolárissá” tesszük.

A Föld mellett csak a jóval kisebb Hold és Mars jöhet szóba. Kicsik vagyunk….

Soha nem tanulunk a hibáinkból????

Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: A fenntartható fejlődésért: XIV: Kicsik vagyunk: A Földt

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. okt. 13., csüt. 8:37

A fenntartható fejlődésért: XIV: Kicsik vagyunk: A Földtől a Napig
Dátum: 2006. július 16. vasárnap, 04:30 Küldte: nawesh

A Föld méretei parányiak az életadó Naphoz képest.

A Föld átmérője több, mint 12 ezer km. Persze ezzel eltörpül a Naprendszer óriásbolygói mellett: a Neptunusz majd négyszer akkora, az Uránusz több, mint négyszer akkora. Ám ezek az óriások is csak golflabdák a gumilabda Szaturnusz (kilencszer nagyobb átmérő a Földnél) és a focilabda Jupiterhez képest. A Jupiteren látható nagy vörös folt egy akkora vihar, melyben egész bolygónk 6,5 milliárd emberével, vágyaival, szenvedéseivel, örömeivel, bánataival elférne…


Adatok a Naprendszerről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Naprendszer#Bolyg.C3.B3k
Vihar a Jupiteren: http://dunaujvaros.mcse.hu/Hirek/060304 ... al_ba.html
Pedig e gázóriások is eltörpülnek a Nap méretei mellett. A Nap átmérője 109 szerese a Földnek. S a Nap tartalmazza a Naprendszer tömegének 99%-át. Még évmilliárdokig kiapadhatatlan energiaforrás. Kérdés, miért nem használjuk akkor tudatosabban ezt az energiát?


Napról – adatok: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nap_%28%C3%A9gitest%29
Napról – spirituálisabban: http://napenergia.uw.hu/

A történelem során sok kultúra fordult a Nap felé, mint Isten megtestesülése felé. Az ókori Egyiptom Aton kultuszában, a perszák Mithrasz iránti imádatában fejeződött ki a nap iránti tisztelet. A hinduk Szurjának hívják. (Chandra pedig a Holdistennő.)

A Jóga a mindennapi életben Rendszer ® Mesteri Láncában Sri DevpuriJiról, a Kailashban élt Gururól nem készült kép. Amikor tanítványai kérték, hogy hadd készítsenek róla képet, elhárította a kérést és azt mondta: ha reám akartok emlékezni, csak nézzetek a Napba. (Így a linkek alatt látható kép róla csak rajz!)

Napkultuszok: http://www.sulinet.hu/panorama/Napisten.htm
Sri DevpuriJiról: http://www.mandir.hu/masters.html#Devpuriji
Sri DevpuriJiról a veg.hu-n: modules.php?name=News&file=article&sid=482

A védikus kultúrában himnuszokat zengenek a Naphoz (Védák). 1992-ben Magyarországon járt egy híres védikus tudós, az idén elhunyt Mr. KulishJi. Ő beszélt a Védákról. S többek között említette, hogy a Nap igazi színe fekete…

Naphimnuszok – Rig- véda: http://tarrdaniel.freeweb.hu/do*****ent ... igveda.htm
Mr KulissJi, aki a képen ül: http://www.geocities.com/as_ramanathan/index.html
A fekete Napról (angolul): http://www.religiousworlds.com/mandalam/graha.htm

Mr. KulishJi után egy szintén vegetárius tanítót (vagy inkább tökéletes tanítványt) szeretnék megemlíteni, Szent Ferencet, aki költőien dicsőítette a Napot.

A Naphimnusz képekkel: http://www.ferences-sze.sulinet.hu/neve ... tenaph.htm

Még egy kis spiritualitás a Naphoz kapcsolódva Klasszikus jógatechnika a Suryaya Namaha, a Napüdvözlet gyakorlatsor. Rendszeres gyakorlása elhozza az egészséget az egész test számára. Reggel végezve pedig igazi imádság is lehet. Dicsőítve a Napot, Suryát, Mithraszt, Sri DevpuriJit, az Életet.

Aki ismeri a gyakorlatot észreveheti, hogy mozdulatai sokban hasonlítanak a mohamedánok imájához. Felállás, meghajlás, leborulás… Vagyis naponta ötször több százmillió mohamedán ha nem is tudatosan, de „ászanagyakorlásával” tesz valamit az egészségéért…

Suryaya Namaha: http://www.cysurya.milano.it/articoli/aruna.gif
Mohamedánok ima közben: http://www.jannah.org/articles/prayingny.jpg

A Jóga a mindennapi életben Rendszerben ® Swami MaheshwaranandaJi kidolgozott egy a Napüdvözlethez hasonló technikát, mely felébreszti és harmonizálja a csakrák működését. Ez a Khatu Pranam gyakorlatos. Üdvözlet Brai Khatunak, annak a kis radzsasztáni falunak, ahol a Mester, Sri MahaprabhuJi élt.

Swami MaheshwaranandaJi: http://www.sangam.hu/szerzo.html
Khatu Pranam gyakorlatsor: http://www.joga.hu/konyv/khatu_pranam.html
Bhagwan Sri Deep Narayan MahaprabhuJi: http://www.mandir.hu/masters.html#Mahaprabhuji

Naponta több napenergia éri a Földet, mint amennyi energiát egész évben elhasználunk. Nem becsüljük meg, ami adatott nekünk…

A fenntartható fejlődésért – V. (a szolártányérról): modules.php?name=News&file=article&sid=537
Napenergiáról: http://www.napenergia.lap.hu/

Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Kicsik vagyunk: A Nap az Univerzum paránya

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. okt. 14., pén. 9:01

A fenntartható fejlődésért: XIV: Kicsik vagyunk: A Nap az Univerzum paránya
Dátum: 2006. augusztus 03. csütörtök, 07:20 Küldte: nawesh



A Nap Naprendszerünk óriása. Mégis eltörpül az igazi gigászokhoz képest. Avagy mikor jövünk rá, hogy porszemek vagyunk?

A Föld csak kicsiny borsószem a Nap almájához képest. Pedig a Nap a csillagok között igazán kicsiny. A Nagy Kutya csillagképben látható Szíriusz legalább ötszöröse a mi Napunknak.

Orion és Szíriusz: http://hu.wikipedia.org/wiki/Orion_csillagk%C3%A9p

A Szíriusszal kapcsolatban van még néhány dolog:

Él egy törzs Afrikában, a dogonok, akiknek különös szokásaira pár évtizede figyeltek fel a kutatók. Ez a törzs adatokat, tényeket tudott a Szíriuszról. Több őstörténet kutató szerint a magyarság a Szíriuszról származik. Sőt sokak szerint az UFO-k nyelve a magyar…

Dogon mítoszok: http://www1.freeweb.hu/arvisura/lib/dogon.htm
Ősemlékezet: http://hunok.tar.hu/0316.html

Pedig az Okrek csillagképben látható Pollux a Szíriusznál is jóval nagyobb. Nem is beszélve az Arcturusról, a Nagymedvében, mely 37 fényévnyire van tőlünk. (Vajon van-e, ami gyorsabb a fényévnél? Bizony van, a gondolat!!!) E narancs óriásnak tizennyolcszor nagyobb az átmérője.

Csak hogy érzékeltessük az arányokat: A Jupiter tizenegyszer nagyobb a Földnél, ám ha a számítógép képernyőjének nagyjából a felét elfoglalja az Arctarus, a Jupiter nem több, mint egy pixel nagyságú a képernyőn!!!

Arcturus: http://www.windows.ucar.edu/the_univers ... cturus.jpg


S ha már a pixelnél tartunk: Ha a mi Napunkat látjuk a képernyőn egy pixel nagyságúnak, akkor az Orionban található Betelgeuse nagyjából a képernyő harmadát tölti be.

Betelgeuse: http://imagine.gsfc.nasa.gov/YBA/HTCas- ... lgeuse.jpg

S ezeknél az arányoknál maradva, a Skorpió csillaglépben található Antares tölti be képernyőnk felét.

Antares: http://www.kidsastronomy.com/images/antares.gif

S most csak az általunk ismert Világegyetem egy-két csillagáról beszéltünk.

Mi emberek, akik Istennek képzeljük magunkat, akik óriásként tapossuk el a piciny hangyát, akik egy egész bolygó urainak képzeljük magunknak, tudatában kellene lennünk Földünk sebezhetőségének, a hatalmas Világegyetem létezésének. Mert bizony úton van már az a fénysugár, mely lehet milliárd évek óta utazik és lehet, még milliárd évig fog utazni, aki amikor a világ e szegletébe érkezik, már nem talál itt bennünket.

Mert Brahman, a Világ Teremtője jelenleg kiárasztja magából a Mindenséget… Bennünk van a Kozmosz, a kezdet és a vég. Talán alázatosabbak lehetnénk a teremtés iránt…

Brahman a Teremtő: http://www.artoflegendindia.com/product ... 0001sm.jpg

Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 1

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. okt. 19., szer. 8:52

Dátum: 2006. szeptember 20. szerda, 01:10 Küldte: nawesh


Sokunkban él az Úr Jézusról egy kép. Benned és Bennem is. Vajon azonos a kép? Nem valószínű? S melyik lehet az igazi?

Sok-sok évvel ezelőtt olvastam egy novellát. (Arthur C. Clarke - Isten kilencmilliárd neve ; http://napfenyize.freeblog.hu/Files/ist ... _neve.html )
Egy tibeti kolostorról szólt, ahol Isten összes nevét le akarták írni. Ez kb. 15 ezer évet vesz igénybe. Ám vásároltak egy számítógépet, hogy 3 hónap alatt bevégezzék a munkát. S amikor a gép kidobta magából az utolsó ívet is.. vége lett a világnak. A világirodalom egyik legszebb mondatával ért véget a novella: „Odafenn szépen, sorban kialudtak a csillagok.”.

Istennek lehet, kilenc milliárd neve van. Vagy sokkal több. Ki tudja? Ám van egy név, (NÉV!), mely naponta milliárdszor elhangzik. Jézus Krisztus neve. Talán nincs még egy név, akire oly sokan hivatkoznának, akinek a nevében annyi embert megöltek és oly sokan szentté váltak. Talán ha Jézus tudta volna, mit követnek el a nevében, akkor el sem jött volna a Földre. Vagy leszállt volna a keresztről …

Kedves Olvasó!

Rendhagyó gondolatok olvashatóak alant. Nem áll szándékomban megsérteni senki Jézus-képét, Jézus hitét. Legfeljebb nem olvasod el ezeket az írásokat…

Az utóbbi években da Vinci – kód őrület van. Állítólag a Louvre-be manapság nehéz bejutni, mivel a misztikum után futó túristák a könyvvel a kezükben keresik a festményeket, a jeleket…


Miért népszerű a da Vinci kód és a többi, hasonló regény és film? Mert az ember indig is vonzódik a misztikus, titokzatos dolgok iránt, mindenhol összeesküvés elméleteket gyártunk és nem utolsó sorban nagyon sokan szeretik a lábukat törölni a katolikus egyházban. Bizony-bizony sok vaj van a katolukis egyház fején (ahogy más vallások fején is). Folytattunk már a veg.hu fórumán nagy vitákat arról, hogy egyáltalán szükség van-e a vallásokra. Lehetünk persze okosak, a vallások léteznek és bizony a komunisták, ateisták nagy bánatára bizony létezni is fognak…

Az utóbbi hónapokban belefutottam a témában több könyvbe és filmbe is. Ott volt Dan Brown népszerű könyve a Da Vinci kód, majd a belőle készült film is. http://www.davincikod.lap.hu

Ez ugye (aki még nem tudná) arról szól, hogy Jézus megházasodott, felesége az Újszövetség által kissé mostohán lezelt Mária Magdolna, akitől a könyv szerint gyermeke is született és tőlük származik a Sang Reál, a királyi vér. Gyakorlatilag az Úr Jézus utódai ma is közöttünk élnek.

Ugyanezt a hagyományt (?), ötletet (?) lovagolja meg a A templomos lovagok öröksége c. film, annyi különbséggel, hogy itt a Sang Real hagyományt nem a Vatikán és a Sion Rend közötti harccal magyarázzák, hanem a Templomos Rend és a Sion Rend Priorjai (?) szervezetek közötti harccal.

Míg a da Vinci Kód végig próbál nagyon logikus lenni (könyvek tucatjai szüllettek mellette és ellene), a templomos lovagok öröksége láthatóan nagyon lazán kezelte a tényeket. Látszott, hogy eg ylátványos (?) kalandfilmet akartak készíteni. Különösen ügyeltek, hogy a gonosz és a jó oldalon is legyen egy-egy csinos színésznő. (A film: http://www.port.hu/pls/fi/films.film_pa ... where_tv=1 )

Meglehetősen lazán kezelték a Turini lepel, Jézus Arcának a kérdését. (Elfeledték tán, hogy ezt Torinóban őrzik…?)

Isten lánya ( Lewis Perdue) írása nem Jézusról, hanem egy kitalált harmadik századi szent nőről szól és a vatikány ármányairól. No és beszállt a „küzdelembe” Nemere István is A Babiloni Biblia című könyvével.

Egyik oldalról óriási siker, másik oldalról sok hívőben megbontánkozás. Pedig majd húsz éves előképe van (vagy még régebbi?). Mindenesetre 1988-ban jelent meg a mozikban (már ahol engedték) Scorsese filmje, a Krisztus utolsó megkísértése…

De erről majd legközelebb…


Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2

HozzászólásSzerző: tami » 2011. okt. 21., pén. 14:16

A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Dátum: 2006. október 11. szerda, 03:05 Küldte: nawesh

Gyermekkorom egyik meghatározó élménye volt Zeffirelli Názáreti Jézus c. filmje. Zeffirelli tud/ott valamit. Jézusról, a hitről…

A Szeged melletti faluban a nagybőjti lelkigyakorlatra mindig zsúfolásig megtelt a kápolna. (Akkor, a nyolcvanas évek elején még nem épült fel a templom. Most meg lassan húsz esztendős lesz. http://www.domaszek.hu/res/5/uTwRFNDfQitPelP.jpg A templom a Szent Keresztnek van szentelve. Annak a keresztnek, melyet a korai keresztények oly szégyenletesnek és botrányosnak tartottak. Számunkra pedig a katolikus hit sarokköve.) Szóval kisgyerekként tágra nyílt szemmel bámultam Zeffirelli mester fimjét a Názáreti Jézust.

http://www.port.hu/pls/fi/films.film_pa ... &i_where=2

A lelkigyakorlatot vezető pap az olaszul leadott filmet szövegkönyv alapján szinkrontolmácsolta. Azt hiszem, a nénikéknek nagyon sokat jelentett Jézust mozgóképen látni. Persze a nyolcvanas években már természetes volt mindenütt a tévé (meg a hétfői adásszünet is), de magát az Úr Jézus életét látni nagy élmény volt. S Zeffirelli teljes mértékben ragaszkodott az evangéliumokhoz és a történeti hűséghez.

„Spirituális pletykák” kezdtek terjedni (talán a vendégpap terjesztette?), hogy a Jézust alakító színész a film hatására maga is papnak (szerzetesnek?) állt. Nos megnéztem Robert Powell filmográfiáját: http://www.port.hu/pls/pe/person.person ... unty_id=-1 Játszott ő bizony thrillerben is azóta. Persze ez nem azt jelnti, hogy nem érinthette meg Jézus személye…

Vajon ha Jézus ma köztünk járna, szintén hosszú hajat viselne, mint egy nazír, vagy esszénus és hálóingszerű ruhát hordana? Vagy lehet, öltönyt viselne? Merre járna most?

Zeffirelli nagyot alkotott. S mit szóltak volna a paptestvérek, ha tudták volna (tudják?), hogy az ősz filmmágus bizony a férfi nemet kedveli. De ez semmit sem von le filmes tudásából…

Természetesen (?) e filmben fel sem merül, hogy Jézus és első követői bizony vegetáriusok lehettek. Zeffirelli filmjében minden olyan, mintha egy monumentális díszletben játszódna. Olyan tökéletesen megalkotott. Mé Jézus szenvedése is „szalonképes”, bárki által fogyasztható. Persze nem horrorfilmet akart készíteni.

De ami lényeges: Ez a film tökéletes arra, hogy aki vizuális természetű és szeretné mozgóképben látni, megérteni az evangéliumok által leírt történeteket, ezáltal „képben legyen”. Őszintén szólva Zeffirellitől sokkal jobban padlót fogtam kamaszként a Végtelen szerelemtől (no persze Brooke Shields – vajon már akkor is vegetárius volt?), vagy az örök klasszikustól a Napfivér Holdnővértől.

A Názáreti Jézust szinte „kötelező” vetíteni Karácsonykor és Húsvétkor. Ilyenkor valamelyik tévécsatornán biztosan felbukkan a négy részes alkotás. Bár úg yalakult, hogy az elmúlt húsz esztendőben nem tudtam újra végignézni.

Akár a másik klasszikust, a Jézus Krisztus szupersztárt…

UI: Van egy olyan érzésem, hogy másfél milliárd keresztényben, keresztyénben másfél milliárd féle Jézus kép él. Vajon melyik lehet Jézus igazi arca? Valóban ő a szupersztár?

A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 1

http://www.veg.hu/modules.php?name=News ... le&sid=936

Nawesh


----------------------------------------


Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: baraka Dátum: 2006. október 11. szerda, 08:42

Nawesh! A nyolcvanas években már régen nem volt hétfői adásszünet. Az a hatvanas években, és a hetvenesek elején volt. Zefirelli filmje valóban monumentális, tele díszlettel, olyan mint egy színházi előadás. Mert hogy az a fajta Krisztus-történet, amit ő filmre vitt, valóban csak színház... Nagyon félrevezető, szép mese, ami eltakarja a lényeget, arra jó, hogy a gyerekeket és az öregeket megríkassa, az arra fogékony középkorosztályt meg megnyugtassa: lám, milyen jó, hogy katolikusnak születtem! Mese, habbal. Technicolorban. Az eredeti Krisztus-storyt nagyon eltorzította az egyház, lényeggé tette a keresztre feszítést, pedig nem az a lényeg, és nem is történt meg, szerintem. Csak az egyház meséje, hogy kordában és félelemben lehessen tartani a tömegeket... Jézus történetében más a lényeg. Nem akarom elmesélni, hogy mi, mert akkor regényt kéne írnom, és akkor megfosztanék másokat attól, hogy önmaguk ismerjék meg az üzenetet, amit ő közvetített, és mert ezt mindenkinek magának kell megtalálnia. De ajánlanék egy sokkal jobb filmet, egy olyat, ami sokkal közelebb áll a valósághoz, mint Zefirelli giccse. A Jézus Krisztus utolsó megkísértéséről van szó, Nikosz Kazantakisz könyvéből készült. Ő írta a Zorba, a görögöt is, amiért természetesen az egyház ki is tiltotta soraiból, mivel nem volt hajlandó visszavonni a művét... Zefirelli filmje egy szép mese, és megtévesztő, főleg a díszletei miatt. Jézust akkor sem ismerték fel megvilágosodott mesterként, csak kevesen, mert ez a fajta dolog nem világít senki homlokán neon betűkkel: megvilágosodott vagyok. Egy ilyen mester, mint ő is, látszólag semmiben nem különbözik a többi embertől. Pontosan úgy néz ki kívülről, ugyanúgy él, és teszi a dolgát. Ha ma köztünk járna, akárki lehetne. A szomszéd nő tűsarkúban és miniszoknyában, a piacon a hentesed, egy híres színész, egy kiszolgáló a McDonaldsból, vagy egy tőzsdés a Wall Streetről, vagy egy átlagos, nem túl gazdag könyvtáros a szomszéd lépcsőházból. Ha itt lenne, ma is kevesen ismernék föl, mert a fényt a sötétség nem fogadja be... Nincsenek külsőségei a megvilágosodott létnek, csak belsőségei, és ahhoz az kell, te is láss már valamicskét... Persze vannak "hivatalos" guruk és mesterek is, de ezekkel vigyázni kell, mert a 99%-uk nem is olyan megvilágosodott... És Jézus egy igazi tantraista mester volt, a legnagyobbak közül való, birtokában az őrült bölcsességnek. Nem tartozott semmilyen felekzethez, vagy egyházhoz, a maga útját járta, mert igazi, magányos harcos volt. Pont ez volt a baj, hiszen az akkori papi, vallási és társadalmi rendet bojgatta, megkérdőjlezett mindent, főleg a papok, guruk hatalmát és mindenhatóságát. Ma is ezt tenné. Ez az én meglátásom, egy a sok millióból, ahogy írtad. Zefirelli filmje arra jó, hogy a tömegeket hipnotizálja, hogy ne lásd a lényeget. Cukorkát és kólát ad neked, és szép színes fotóalbumot a fejedbe. Kábítószer, technicolorban... Fogyaszthatóvá tett ál-valóság, a ma fogyasztó társadalmának. Baraka

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: nawesh Dátum: 2006. október 12. csütörtök, 07:48

apróság: a nyolcvanas évek elején még biztosan volt hétfői adászünet. nem tudom meddig. ahogy még minden ,ásodik szombaton iskolába is kellett menni. köszönöm a hozzászólást a Krisztus utolsó megkisértéséről. (akkor erről nem írok - annyit - a következő tervezett részben::)))


----------------------------------------



Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: nawesh Dátum: 2006. október 20. péntek, 08:04

apróság, de kutatok::)) Két ismerősömet is megkérdeztem. Egyikük 1980-ban, a másik 1982-ben szükletett és mindketten emlékeztek még a hétfői adászsünetre. Ez alapján 1984-1986?

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: baraka Dátum: 2006. október 20. péntek, 15:58

Szia Nawesh! Szerintem az életben nem derítjük ki, mikor lett vége annak az áldott hétfői adásszünetnek! A neten is kerestem, de sehol nincs concrét dátum! Az anyám sem emlékszik, az apám se, én sem, az anyósom sem, hogy a fenében van ez??!!! Tegyük az univerzum nagy rejtélyei feliratú dobozba, mást úgysem tudunk tenni... Szerintem ezzel is úgy lesz, mint ahogy Schlimann megtalálta Tróját, a régi mítoszok alapján. Talán 5-600 évvel később majd egy lelkes veg.hu olvasó utána kutat, és megtalálja! Nyomokat hagytunk, nem?! Na szia, baraka.

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: nawesh Dátum: 2006. október 20. péntek, 16:56

ok. no meg persze minek is akarunk tv-tt nézni?

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: baraka Dátum: 2006. október 20. péntek, 18:06

Én már két éve be sem kapcsoltam... A múltkorában életem párja azt javasolta, telepítsünk halakat bele, mert akkor lenne értelme annak, hogy a nappalinkban áll, és akkor állandó adás és szép látvány lehetne. Még megfontolom az ajánlatát, nem vagyok egy nagy akváriumrajongó... Szerintem a halaknak a természetes környezetükben a helyük!

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: nawesh Dátum: 2006. október 21. szombat, 15:35

esetleg ragassz rá egy posztert halakkal. szép is::)) és a halaknak talán tényleg a természetes élőhelyükön a helyük.

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: baraka Dátum: 2006. október 21. szombat, 18:23

Egyetértek. Marad a poszter. Meg különben is a macskával nem is számoltam... Imádja a halat, a kedvence. Valószínűleg állandó műsorszám lett volna a horgászó Kókusz cica, és akkor választanom kellett volna mindig, kinek szurkolok: a macseknak, vagy a halaknak... Nem is beszélve arról, hogy szerintem a nappalit állandóan moshattam volna föl, macskát szedhettem volna ki az akváriumból, (újraélesztés, lélegeztetés), szőnyegre áttelepített halakat rakhattam volna vissza a vízbe, mindezek után lelkisegélyt kellett volna nyújtani a cicának és a halaknak a frusztáció miatt. Egyiknek a vadászat sikertelensége miatt, másikaknak az életveszély miatt... Brrr... belegondolni is rossz!



----------------------------------------


----------------------------------------



Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: baraka Dátum: 2006. október 11. szerda, 18:01

Még csak annyit, mert ezt kifelejtettem az előző hozzászólásomból: nem hiszem hogy vegetáriánusok lettek volna... Jézusnak volt egy nagyszerű tanítása, amin érdemes elgondolkodni, az apokrif Tamás evangéliumban olvasható: "Ha böjtöltök, bűnt vontok magatokra; ha imádkoztok, elítéltettek; s ha alamizsnát osztotok, azzal lelketeknek ártotok. S bármerre is vigyen utatok, bármely vidékre is tévedjetek, ha ott befogadnak, egyétek amit elétek tesznek, és gyógyítsátok meg a szenvedőket. Mert nem az szennyez be titeket, ami szátokon bemegy, hanem az tesz tisztátalanná, mi szátokon kijön." Baraka

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: ata Dátum: 2006. október 11. szerda, 21:19

Akkor nem az vagy amit eszel????

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: baraka Dátum: 2006. október 11. szerda, 21:52

Nem, drágám... nem egészen! Csak gondolj bele ezekbe a végtelen mélységű mondatokba...

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: nawesh Dátum: 2006. október 12. csütörtök, 07:50

sajna én nem tudok annyir aangolul, hogy képben legyek azokkal a dolgokkal, melyet pl. az angol nyelvű vegetárius honlapok írnak Jézus vegetáriusságáról. nem tudom. én máshogy nehezen tudom elképzelni...ahogy persze McDonalds eladóként is ::(((

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: baraka Dátum: 2006. október 12. csütörtök, 09:39

Én sem tudok, Nawesh, de hogy őszinte legyek: nem is nagyon érdekel, ki mit ír, vagy hisz Jézusról abban a tekintetben, hogy mikor mit evett. Én az ő szavainak hiszek inkább. Tudod, Buddháról is van egy történet. Egyszer meghívta magához egy nagyon-nagyon szegény ember vacsorázni, mert annyira szerette Buddhát. Szerette volna nekiadni azt az egyetlen dolgot, amilye volt: az ételét. Így tudta csak kimutatni, mennyire szereti, hogy a szájától vonta meg a falatot, pedig ő is éhezett, a családja is éhezett. Buddha tehát elfogadta a meghívást, mert tudta ezt. A szegény embernek romlott volt az étele, de mást nem tudott felkínálni, mert ők is ezt ették. Buddha nem szólt egy szót sem, megette, és az ember nagyon boldog volt. Buddha majdnem belehalt az ételmérgezésbe, de mégis azt mondta a tanítványainak: tiszteljétek ezt az embert, mert egy buddhát fog átsegíteni a másik létbe, ezért különleges ez az ember, és mert így a halála szeretetből jön, mert az a szegény a szeretetét adta neki, mása nem volt... A tanítványai nagy nehezen értették csak meg. Buddha ezt a kalandot megúszta, pedig az orvos azt mondta, nem tudja megmenteni, mert a méreg már bekerült a véráramba. Valószínűleg az emberünk szeretete mentette meg, ami szintén benne volt az ételben, ami persze mikroszkóppal nem kimutatható, mégis más minőséget adott annak a romlott zöldségnek. Jézus ugyanígy működött, szerintem. Ha egy szegény embernek csak szárított húsa, vagy hala volt, szerintem elfogadta ő is, a tanítványok is, hiszen milyen dolog azzal kérkedni mások előtt: én olyan jó vagyok hogy nem eszem állatot, miközben a másik a szívét teszi eléd az asztalra, és csak ez az egy van, amit adhat neked? És ez az egy milyen hatalmas ajándék! Nem meglátni azt egy darab húsban, hogy az csak anyagivá manifesztálódott szeretet és szív, nagy vakság lenne... És Jézus látott, tehát ő a másik szívét, szeretetét látta a tányéron, Istent látta a tányéron, nem pedig csak kényeskedő módon egy darab húst. Hát szerintem ilyen volt! Azt is a szemére vetették (már nem tudom melyik evangéliumban van), hogy nem böjtöl, hogy sokszor vesz részt lakomákon, vacsorákon. Csöppet sem volt élettagadó, és aszkéta. Tudta azt: az ételünket megosztani, felajánlani nagyon magas rendű cselekedet, a szeretet áramlása két ember között. És akkoriban ez még nagyobb szó volt, hiszen szegényebbek voltak mint mi, és bizony meg kellett küzdeniük azért, ami a tányérjukra került. És bizony akkoriban az a vidék nagyon kopár volt, tele hegyekkel, sivatagos részekkel. Nem igazán mezőgazdasági terület... Nem lehetett zöldséget termelni, a fő élelemforrás a hal és a hús volt. Tehát valóban nem hiszek abban, Jézus vegetáriánus lett volna... Az életben maradása neki többet jelentett, hiszen teljesítenie kellett a sorsát, mint az, mi megy be a száján... Ahogy mondta: nem az tesz tisztátalanná... ha te igaz meber vagy, ha isten embere vagy, bármi is menjen át rajtad, szeretetté és fénnyé fog válni. A többi csak külsőség, és lényegtelen. Az ő húsevése az állattal is jót tett, hiszen eggyé váltak, így aztán az az állatka is isteni minőséget nyert el, és következő létében már emberként születhetett meg. Isteni transzformáció történt... Tudod, egy mester sok mindenre képes, mert a szellem vezeti, kicsinyes dolgoknak nincs helyük. Ha egy tanítványt kijelöl a mesternek a szellem, akkor a mesternek mindent meg kell tennie, hogy tanítsa. És ha ez a tanítvány történetesen egy McDonald's-ban melózik ezerrel, de még mit sem tud arról, mi a sorsa, akkor a mester bizony beáll oda dolgozni, csak hogy a tanítványa közelében lehessen, és hogy a szellem felkérésének eleget tegyen. A körülmények lényegtetelenek. Na jó, utána nézek ennek az adásszünetnek, most már tényleg kíváncsi vagyok, meddig is tartott?! És szerintem nyugodtan írj a másik filmről is, én csak éppen megemlítettem! És egy tényleg jó alkotásról van szó! Köszi, baraka

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: nawesh Dátum: 2006. október 12. csütörtök, 15:12

a történetet Buddháról nem ismertem, de "Buddhára vall". annó hallottam egy történetet egy Mesterről, aki vágóhídon dolgozott és az volt a dharmája, hogy az állatokat (ha már úgy is meg kell hallniuk) humánus módon ölje meg. azért én örülök, hogy a Mesteremnek más a kötelessége? az, hogy a vegetárius életmódodt terjessze.azért (bár nem vagyok történész, stb...) gondolom 2000 éve nem csak húst és halat, de némi zöldségfélét, esetleg gyümölcsöt is fogyasztottak Palesztínában. ha belegondolunk, hogy az Újszövetség szerint az Úr(?) azt a parancsot adta a zsidóknak, hogy a"tejjel-mézzel" folyó Kánaánban írtsanak ki mindenkit, hogy övék legyen ez a javakban dúskáló föld. Ez lehetett (mikor is? - 3-4000 éve?) Talán 2 évezrede sem volt még oly kietlen e táj, mint manapság. A filmek meg, azt akarják sugallni, hogy csak sivatag és semmi más.

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: baraka Dátum: 2006. október 12. csütörtök, 16:56

Nem a filmek sugallják, a te elméd sugallja neked, mert be akarod Jézust is skatulyázni egy amolyan édes-mázos-vegetáriánus-jó ember kategóriába, Nawesh. Amíg megítéled a mestered, nem vagy igazi tanítvány... És az teljesen mindegy, hogy jónak, vagy nem jónak ítéled, de ítélsz. És az mindig az elme csapdája. Ezt a "mestert", akit most követsz, TE választottad. Ez csak az elme választása lehet egyenlőre, mert szépen csillog, és mert belepasszol az elm(e)életeidbe. Mert olyan, amilyennek elképzelted... Az igazi mestered majd az lesz, akit nem te választasz. Ő össze fog törni, lángba fog borítani, szét fog zúzni, te pedig menekülni fogsz előle, mert a félelem nagyon erős lesz benned. Ő lesz a mumusod, ő lesz az igazi. Minden valódi mester megjelenése az életünkben nem a mi döntésünk, ő választ minket. Jézus is maga választotta ki beavatottjai körét, ezért választhatott "gyilkosokat", hiszen több tanítványa is halász volt... Ő tudja azt, hogy te még alszol, és nem érdekli milyen álmot álmodsz. Ő az energetikai testedet látja, és ebből tudja, hogy elég erős vagy-e ahoz, hogy egy még erősebb tűz-energiát be tudsz-e már fogadni. Őt nem érdeklik az elméleteid, és az, hogy attól jobb emberbek érzed-e magad, hogy nem eszel húst, mert tudja, hogy ez csak az egó öntetszelgése. Tőle aztán henteslegény is lehetsz. Őt más érdekel. De látod, még az ő tanítványai is vakok voltak, hiszen ha ez a dolog nem lett volna kérdés, Jézus meg sem említi. Akkor nem mondja el azt, hogy ha csak húst tudnak adni, akkor azt fogadd el, nem ettől leszel közelebb a szentséghez. Mert gondolom ők is, ha lehetett, egy idő után inkább a zöldséget fogyasztották, és ez problémát okozott nekik, hiszen vándorúton azt kell enned, amit eléd tesznek, különben éhenhalsz. És a gyógyítás fontosabb, mint az, mit gondolnak rólad az emberek, fontosabb, mint azzal kivívni a csodálatukat, hogy szent embernek mutatod magad... Jézus tudta, hogy minden Isten, minden szent, minden csak jelkép, ezért voltaképpen lényegtelen. Ez a Világ a Mahamudrá, a nagy jelkép. Egyszerre jelkép, és egyszerre létező. Jézus tudta, semmi sem szétválasztható, semmi sem kevésbé vagy jobban szent, hiszen egy nagy mandala az egész létezés. De a tanítványai nem látták még, ezért kérdés volt.

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: nawesh Dátum: 2006. október 13. péntek, 16:44

Távol álljon tőlem, hogy belemenjek egy "melyik a legigazibb Mester" vitába. Értelme sincs. S más útját sem akarom megítélni. Jogom sincs hozzá. Nos, hogy a Mesteremet (nem "mester"-emet) beskatulyáznám. Nem hiszem... Írtad, Tamás (apokrif) azt írta, az esszénus evangéliumok meg amazt. Jézus vegetárius volt vagy sem? Ki tudja? Kell húst ennünk vagy sem?

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: baraka Dátum: 2006. október 13. péntek, 19:03

Ha megsértettem volna az érzéseidet, sajnálom. Nem volt szándékos, és nem bántásnak szántam a "mestert". Azért tettem idézőjelbe, mert míg mi választunk, addig szerintem inkább példaképnek kéne hívnunk azt, akit követünk. Hiszen azért választjuk, mert felnézünk rá, és mert olyanná szeretnénk válni, amilyen ő. Mert jónak ítéljük. Nem a személyét kifogásoltam, hanem a saját hozzáállásunkat. Ezen minden kereső átesik egyébként, ez így természetes. És igazad van, mindenkinek más az útja, nem is lehetne másként. baraka

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: ata Dátum: 2006. október 14. szombat, 06:50

Baraka, megtalált már a mestered? Mesélnél róla?

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: tothsziszi Dátum: 2006. október 14. szombat, 09:43

Baraka! Megtalált már a Mestered? Mesélnél róla?

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: tothsziszi Dátum: 2006. október 14. szombat, 09:45

Bocsánat, ata hozzászólását félreolvastam az előbb. De várjuk a választ.

----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 2
Küldte: baraka Dátum: 2006. október 14. szombat, 15:29

Nawesh! Próbáltam kideríteni, mikor lett vége a hétfői adásszünetnek. Nem sok sikerrel, csak körülbelül sikerült betájolnom: kb. 1979, vagy 80 lehetett az év. És örülök, hogy kérdéseket tettél fel önmagadnak, örülök, hogy elbizonytalanodtál. Ez azt jelenti, már nincsenek kész válaszaid, már kérdéseid vannak... És ez azt jelenti, most már a saját válaszaidat fogod megkeresni. Ilyenkor tűnnek el a "jó" és "rossz" kategóriák belőlünk, ilyenkor már nem ítélünk, csak látni akarunk. Ez nagyon-nagyon jó... Hiszen a cél nem olyanná válni, mint más, akármilyen szép lélek és ember az a más(-ik), a cél önmagunat megismerni, önmagunkká válni, kiteljesedni, megérkezni, hazatalálni. A haza, az otthon pedig mindenkinek egy nagyon személyes hely, s a hazavezető út is egyedül a tiéd. Ata, Tothsziszi, válaszaim a személyes üzenetekben, kukkantsatok a postaládátokba! Baraka
Avatar
tami
Grafomán
 
Hsz: 666
Csatlakozott: 2004. aug. 23., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: A fenntartható fejlődésért: XVII: Hulladék

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. okt. 23., vas. 8:27

A fenntartható fejlődésért: XVII: Hulladék
Dátum: 2006. október 28. szombat, 01:15 Küldte: nawesh

Kell egy önnevelés. Folyamatos kontroll. Egy ideig. Hogy megtanulj szelektíven gyűjteni. Gyűjteni és hulladékot termelni. Lehetőleg minél kevesebbet…

Azt hiszem, nálam valami a Sziget Fesztiválon kattant. Kaptam egy kis szabadidőt a Jógasátornál, és sétáltam a lányommal. Eljutottunk a Zöld Udvarba. Neki nagyon tetszett a hatalmas felfújt tehén, amely a Magyar Természetvédő Szövetség génmanipuláció mentes kampányához tartozott.


http://www.mtvsz.hu


Apropó: Spanyolországban 1998 óta termelnek GMO-kukoricát. Az alábbi tapasztalatokkal lettek gazdagabbak:

a) A GMO-kukorica termelés következtében szennyeződtek (genetikailag) a hagyományos és az ökológiai (bio) termelő helyek is.

b) A kártevők rezisztensé váltak a GMO-kukoricában (genetikailag módosított) rovarírtó mérgekkel szemben

c) A fogyasztók nem kapnak tájékoztatást, hogy GMO-növény van az élelmiszerben


Forrás: GMO riadó – Greenpeace kiadvány, www.greenpeace.hu


A spanyol és román gmo-termesztésről: http://www.greentransylvania.ro/home.ph ... &id=21&m=5


Én meg odasétáltam a Bocs Alapítványhoz. S ott felajánlották, hogy nézzük meg, mekkora az ökológiai lábnyomom.


www.bocs.hu


Boldogan nekiveselkedtem a kérdéseknek és kiderült, hogy magyar viszonylatban bőven az átlag alatt vagyunk. Veregettem a saját vállamat, majd ahogy hazatértünk a Szigetről a panellakásunkba. Reggel vittem ki a szemetet a szemétledobóba… S elgondolkodtam…


Hogyan lehet/lehet-e egy panellakásban szelektíven szemetet gyűjteni? Kissé körülményes a helyszűke miatt, de megpróbáltuk. Persze eddig is szelektíven gyűjtöttünk, csak nem annyira tudatosan. A közeli hulladékszigetre havonta elvittük a konyhaszekrény tetején felgyülemlett üvegeket.


Jelenleg úgy érzem, még az út elején tartunk. Vagyis sokat kell még finomítani a szelektivitást. Gyűjtjük az üveget és kb. havonta annyi összejön, hogy elvisszük a közeli hulladékszigetre. A műanyagot az erkélyen gyűjtjük egy zsákban, mellette a papírt. A mosogató alatt pedig gyűjtjük a kommunális hulladékot.


Próbáltam megnézni, hogy mennyi szemetet is termelünk. Egy hét (3 fő) átlaga:


· 1 zsák műanyag szemét (az igazság, hogy pár hétig egy 110 literes zsákban gyűjtöttük a műanyag szemetet, amely egy hét alatt megtelt. Majd váltottunk és 70 literes zsákban gyűjtöttünk. Ez is megtelt, másfél hét alatt) Vagyis kb. 50 liternyi műanyag hulladékot termelünk egy hét alatt. Ez kb. 2 kg.

· Papírhulladék 3 kg. (Több újságra is előfizetünk, valamint a reklámlapok és a papír csomagolóanyag – az a legkevesebb)

· Üveg talán 1 kg hetente. Hiszen egyre kevesebb dolgot lehet üvegben kapni és azt sem lehet visszaváltani.

· Kommunális hulladék (a zöldség, gyümölcs héjjak, használt papírzsepi, stb…) bizony kb. 10 kg/hét.

· Külön gyűjtjük még:

o Fém (alufólia, fém kupakok), ez elenyésző, szinte nem mérhető

o Használt elem (a munkahelyi elemgyűjtőbe viszem el, de elenyésző mennyiség)

o Használt sütőolaj (nagyjából fél évente 5 liter. Külön gyűjtjük, hiszen nagy mértékben képes szennyezni a vizet.)


Vagyis a heti termésünk kb. 16 kg. Ez éves szinten kb. 800 Kg. Családilag! Fejenként 266 kg. Sok ez, vagy kevés? Az „átlag” magyar ember naponta 1 kg hulladékot termel. Akkor szinte kevés. Ám ha beleszámolom a munkahelyen, utcán általam termelt hulladékot, akkor nagyon átlagos!



Ilyenek vagyunk mi emberek:


Megfertőzzük a vizeinket: http://www.agr.unideb.hu/mtk/kepzes/kep ... szemet.jpg


A városainkat is elárasztjuk szeméttel:

http://www.deakklub.hu/esemeny/20050929/szemet.jpg


Erdeinket is szemétteleppé változtatjuk: http://www.kisalfold.hu/cikk/18/178710/3_N.jpg


Mit lehet tenni?


A szelektív hulladékgyűjtés talán csak a nulladik lépés. Fontos, hiszen a hulladék egy részét újra fel lehet használni: a papírból újra papír, az üvegből üveg lehet. Ám sokkal fontosabb lenne csökkenteni a hulladék mennyiségét. Mert lassan elborít bennünket a szemét. Naponta több, mint 2 kg, évente 800 kg, egy élet alatt 72 tonna… Családilag!!!


A Jógaközpontunkban most próbáljuk bevezetni a szelektív hulladékgyűjtést. Ezek fontos első lépések.


www.yoga.szeged.hu


A minap Nandafalván voltunk és falevél tányérból étkeztünk. Indiában ezt megeszik a tehenek, nálunk komposztálható. Természetes, hogy ez egy ünnepi ebédhez kapcsolódik és nem napi gyakorlat. De szép példája a környezettudatosságnak…


www.nandafalva.hu



Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 3

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. okt. 24., hétf. 9:30

A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 3
Dátum: 2006. november 03. péntek, 00:15 Küldte: nawesh

Az Úr Jézussal mindenütt találkozhatunk. Képeken, könyvek garmadájában. Templompkban…

A zsidó vallás tiltja az emberábrázolást. Ahogy a mohamedán vallás is. Ahogy a protestánsok is. Talán ezért olyan szépek a


Zsinagógák: http://www.cityrama.hu/img/pic_MPmZ9b.jpg

Vagy az Alhambra: http://www.walker.demon.co.uk/alhambra.jpg

Ezért olyan megejtően szépek egyszerűségükben is az erdélyi református templomok: http://www.marosvasarhely.hu/images/photos/533_4s.jpg

A hinduizmusban, buddhizmusban, a dzsainoknál és a katolikus egyházban is természetes az emberábrázolás. Ám az első századokban az őskeresztények az Úr második (közeli) eljövetelét várták. Kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy a hamarosan megérkező diadalmas Jézust, a Seergek Urát ábrázolják, lefessék…

Az Úr vonásai, arca, az emlékképek az első keresztényekkel sírba szálltak. Ám teltek az évszázadok. Elmúlt az ókor dicsősége, amikor oly sok ember tudott olvasni, írni. Ám az egyre több kereszténynek, az egyszerű embereknek is meg kellett mutatni Jézust. Erre a legjobb mód a képi ábrázolás.

Gyermekkoromban körülvettek a Jézus-arcok. Kicsiny szentképek, egy rövid fohásszal. Mint manapság a chipses zacsikban a gyűjthető korongok. Találtam néhány csemegét:

Ábrándos képpel, kezében országalmát (?) tartva: http://www.aciprensa.com/Banco/images/jesus-3.jpg

Szenvedő, vagy inkább merengő Jézus: http://www.conncoll.edu/academics/depar ... /jesus.jpg

De ez sem rossz: Jézus burger: http://www.salvationinc.org/archives/Jesus%20Burger.jpg

Egy modernebb, rövid haj, rövid szakáll, de mégis megérint: http://snoot.org/i/wuss/jesus.gif

Egy profán: http://www.stormy.org/jesus.gif

Sportos Jézus: http://www.larryrenfrow.com/jesus-baseball.jpg

Jézus és Om: http://www.enlightenedbeings.com/pix/me ... -jesus.jpg

A SuperJézus: http://www.thinkingapeblues.com/images/ ... /jesus.jpg

Jézus a polón: http://extremecatholic.blogspot.com/ima ... omeboy.jpg

Cool Jézus: http://www.filegirl.com/images/0105/buddyc.JPG

Lufiból: http://www.yougeek.ca/uploaded_images/B ... 746314.jpg

Ufó – Jézus: http://www.weeklyuniverse.com/2003/Jesu ... en%202.jpg

Titokzatos Jézus: http://www.schwingi.net/wordpress/wp-co ... /Jesus.JPG


WASP (fehér, angolszász-protestáns) Jézus: http://www.rosarycard.net/rosarycards/j ... E10023.jpg

Esetleg hamutálban: http://ship-of-fools.com/Gadgets/Health ... shtray.jpg

Kedves olvasó! A sort lehetne folytatni a végtelenségig. Megsértettelek? Nem állt szándékomban. Talán már azok megtetteék, akik ezeket a képeket elkészítették (tisztelet néhány kedves, szép kivételnek). A hit, a gúny, vagy a hitetlenség mozgatta őket?

Az Úr Jézus itt élt közöttünk. Három napig sírban is feküdta teste. És itt hagyta nekünk a „fényképét”. Jézsu arca: http://www.prayernecessities.com/images ... hroud5.jpg

Legközelebb talán Jézsu szívéről is beszélhetünk..


Nawesh




-----------------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 3
Küldte: ata Dátum: 2006. november 03. péntek, 04:51

Egy érdekes történet amerikából: A régi délen történt, mikor még javában megkülönböztették az embereket a bőrszínük alapján. A templom gondnoka egy fekete volt, aki jámborságáról, istenszeretetéről volt híres. Azonban akiknek szolgált, nem tehették meg a fennáló törvények miatt, hogy a fehéreknek tartott hivatalos istentiszteleten részt vehessen, és áldozhasson. Mindig takarítás közben imádkozott, beszélgetett Istennel, Jézussal. Bizony egyszer meg is említette neki ezt a lelkét felkavaró problémáját, hogy őt nem engedik be a templomba istentiszteletre. Jézus így válaszolt neki. -Ne búsulj fiam! Én már időtlen idők óta kopogtatok szívük ajtaján, megsem engednek be. Sok szeretettel, Ata
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: A fenntartható fejlődésért: XVIII: Papír

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. okt. 25., kedd 8:48

Dátum: 2006. november 08. szerda, 00:10 Küldte: nawesh

Talán a sumérek találták ki a legjobbat: agyagba rótták a leírni valókat, majd kiégették az agyagtáblákat…



Így a száraz éghajlaton öt évezreden keresztül is fennmaradtak az agyagtáblák. Legalább megismerhetjük ezt az ősi kultúrát.


Talán az amerikai hadsereg többet ártott az ősi kultúra maradványainak, mint az asszír, macedón, perzsa, római, arab és mindenféle hódítás, pusztítás évezredeken keresztül. De a G. I Joe-k tudják, mit kell módszeresen megsemmisíteni – Nos, ez egy másik történet és akit érdekel, szívesen mesélek róla… Mert a világ olyan, mint egy nagy összeesküvés elmélet. Mel Gibson http://www.imdb.com/name/nm0000154/ ezt mindig is tudta…


Később az egyiptomiak papirusznádat használtak, mely nagyon környezetbarát megoldás. A középkorban pedig pergament, mely egyáltalán nem állatbarát megoldás.


Manapság pedig papírhegyeket használunk el. A kilencvenes években örvendeztünk, hogy az egyre jobban terjed a számítástechnika, az Internet, az e-mailek, hiszen így egyre kevesebb papírt fogunk használni az irodákban. Ehelyett évről évre növekszik a felhasznált papír mennyisége. Az ósdi stencil gépeket kiváltották a fénymásolók, multifunkcionális nyomtatók, szkennerek. S bizony egy európai polgár havonta 20 kg papírt használ el. http://ec.europa.eu/environment/climat/ ... nal_hu.htm Ami rengeteg.


A teljes papírfogyasztás 48 százalékát a csomagolás emészti fel, nyomtatás és írás céljára pedig 30 százalékot használunk el. S ott vannak még a toalettpapírok, papírzseb kendők, kéztörlők.


Miből lehet előállítani egy kg. Papírt? Egy kilogramm PAPÍR készítéséhez 2-3 kg oxigént adó fa, 350-700 liter víz és 8 kilowattóra energia szükséges. (A PAPÍRGYÁRTÁS A VILÁG ENERGIAFELHASZNÁLÁSÁNAK 4 SZÁZALÉKÁÉRT FELELŐS.)

Fontos-e a szelektív hulladékgyűjtés? Egy adalék: egy tonna újrapapírral (azaz összegyűjtött és újrafelhasznált papír) 16-17 fa kivágását lehet meggátolni. Ha belegondolunk, hogy egy fa évente átlagosan kb. 6 kg szén-dioxidot von ki a légkörből. Vagyis ha egy tonna újrapapír ha megmenti 16-17 vágásérett fa életét (amelyek még legalább 30 éven keresztül vonták volna ki a szén-dioxidot a légkörből), akkor kb. 2,8-3 tonna szén-dioxidot köt meg.


Meg kellene persze vizsgálni, hogy egy tonna újrapapír gyártása mennyi szén-dioxidot használ fel.


Mi a megoldás? Ésszel élni. Életünket már nem tudjuk papír nélkül élni, de élhetnénk okosan, minél kevesebb papír felhasználásával:

http://ro.zrsss.si/~puncer/papir/vstop.jpg


http://www.sulinet.hu/eletestudomany/ar ... /528-1.jpg


Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: A fenntartható fejlődésért: XVIII: Papír:2: papírtörlő v

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. okt. 26., szer. 9:29

A fenntartható fejlődésért: XVIII: Papír:2: papírtörlő vagy kézszárító
Dátum: 2006. november 17. péntek, 00:10 Küldte: nawesh



Munkahelyemen a toaletten van elektromos kézszárító és papírtörölköző is. Melyiket gazdaságosabb, fenntarthatóbb használni?



A fenntartható fejlődésért: XVIII: Papír részben a veg.hu-n megnéztük, hogy érdemesebb lenne kevesebb papírt használnunk és amit lehet, újrafelhasználni, bár kétségtelen, az újrafelhasználás is energiaigényes.


Miből is lehet előállítani egy kg. Papírt? Egy kilogramm PAPÍR készítéséhez 2-3 kg oxigént adó fa, 350-700 liter víz és 8 kilowattóra energia szükséges. A toalettünkön, a munkahelyen van egy nagy papírtörölköző tartó, melybe kb. 2 kg-os guriga kerül. Nagyjából munkanaponként egy guriga elfogy. Vagyis kb. 100 papírtörülköző használat, 100 alkalom. Így azon az egy helyen a napi papírhasználat (most nem beszélünk magáról a toalettről) kb. 5 kg fa, 1000 l víz és 16 kwh áram.


A fa árára nem találtam megfelelő adatokat. (Tűzifát találtam, nagyjából 100 ft/kg áron, feltételezem a paprígyártáshoz használt fa drágább. Talán számolhatunk 200Ft/kg-al) A víz ára: 1 m3 víz ára kb. 200 Ft. Az áram ára 38 Ft. Vagyis egy munkanapi gurigahasználat kb. 1800-2000 Ft. S mi az érdekes? Egy papírtörülköző ára kb. 100 Ft. http://www.hygishop.hu/index.php?action=shop&cat=6 Kérdés, ki fizeti meg a kb 1700-1900 Ft különbözetet?


Egy év alatt (munkanapok) kb. félmillió Ft. A Munkahelyem egyik férfi toalettjének papírhasználata. Mely a cégnek kb. 25 ezer Ft-ba kerül.


Kézszárító fogyasztása: 1650 w/óra. Vagyis ha egy órahosszat folyamatosan használjuk, akkor használ el 62 Ft-nyi áramot. Ha ugyanúgy napi 100 kézmosást számolunk és 1-1 percig szárítja mindenki a kezét, akkor nagyjából napi kb. 100 Ft (majdnem 3 kwh). Éves szinten szintén kb. 25 ezer ft-ot kell fizetni az áramért.

Ez alapján azt mondhatjuk, hogy érdemesebb, olcsóbb (kb. huszada), ha az elektromos kézszárítót használjuk, mintha papírtörülközőt használnánk. Tény, hogy az elektromos áram előállításárét sem annyit fizetünk, amennyibe valójában kerül. Ám ha belegondolunk, hogy az egy nap alatt elhasznált papírtörülköző (papír) előállítása


Amit kihagytunk a számításból: az elektromos kézszárító, illetve a papírtörülköző tartó előállításának költségét ( a kézszárító talán költségesebb) és a kidobott papírtörülközők, mint hulladék szállításának költségét.


Vagyis a cég szempontjából mindegy, hogy papírtörülköző, vagy kézszárító (mert ugye a vizes kezünket valahogyan csak meg kell szárogatnunk!!!) Ám a Föld, a fenntartható fejlődés szempontjából egyáltalán nem mindegy, mit is használunk.


Nawesh






----------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVIII: Papír:2: papírtörlő vagy kézszárító
Küldte: giyandeva (heian@freemail.hu) Dátum: 2006. november 17. péntek, 15:38

Én SOHA nem használom a papírtörlőt. Szerintem is nagy pazarlás, az IBM ben is sajna nyakra főre használják az ilyet :( na de minek??? Privi véleményem a kéz megtörléséről, hogy magától is megszárad!


----------------------------------


Re: A fenntartható fejlődésért: XVIII: Papír:2: papírtörlő vagy kézszárító
Küldte: nawesh Dátum: 2007. szeptember 22. szombat, 22:05

Amikor az embert idézik::))
http://vilagnezet.halmaz.hu/termeszetve ... zarito.php [vilagnezet.halmaz.hu]


----------------------------------

Re: A fenntartható fejlődésért: XVIII: Papír:2: papírtörlő vagy kézszárító
Küldte: nawesh Dátum: 2007. szeptember 22. szombat, 22:05

http://vilagnezet.halmaz.hu/termeszetvedelem/papir.php
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

Re: A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 4: mindenü

HozzászólásSzerző: nawesh » 2011. okt. 28., pén. 9:10

A fenntartható fejlődésért: XVI: Jézus arcai: 4: mindenütt
Dátum: 2006. december 26. kedd, 03:10 Küldte: nawesh


Eljött hát újra a Karácsony. Megszületett az Úr Jézus….

Egy kisded, akire rábízatott a Világ sorsa… http://www.catholictradition.org/Childr ... -jesus.jpg

Mert mindig a gyermekeké a jövő… Olyan szép lenne, ha ez a Karácsony, a Szeretet Ünnepe sokáig tartana. Ha nem ébrednénk fel december 27-én, reggel, álmosan egy újabb olyan hétköznapra, ahol folytatjuk korábbi életünket. Karácsony nélküli szenvtelen életünket…

Mert a Karácsony üzenet. A Fény legyőzi a sötétséget…Ám néha a sötétség erősebbnek bizonyul…

Vajon milyen karácsonyt tervezett az anyuka a babájával?

http://www.hirtv.hu/?tPath=/belfold/kek ... t_text=lelőtte

Biztosan nem gondolt arra, hogy gyermeke apja lelövi őket…

Vajon milyen karácsonyra készültek azok, akiket munkahelyükről karácsonyi ajándékként elbocsátottak? Vajon milyen karácsonyra készültek azok, akiknek nincs hova lehajtani a fejüket. Vagy akik nem tudják, miből fogják kifizetni a januári számlákat?

Készülünk az ünnepekre, és éppen az ünnep lényegét feledjük. Amikor e sorokat írom, még advent van. De nem a várakozás ideje..nem…Valami fékevesztett tülekedő vásárlás vett erőt az országon. Szinte a napi bevásárlást sem lehet elintézni, akkor a tömeg, a dugók, és közben az idegesség, nyugtalanság. Ha az ország fura urainak lenne humorérzéke, még tovább srófolnák az adókat, hiszen láthatják, sok tíz milliárd (!) Ft-tal többet költünk idén Karácsonykor, mint tavaly. Van tehát pénz. Van tehát pénz????

Vajon megvehetjük a szeretet pénzzel? Pénzért?

Valami szépet kellene írni Karácsonykor. De eszembe jut az egyik hipermarket

http://www.mtwthailand.org/Thailand%20I ... 20fish.jpg

Nem, nem a képen látható. Egy magyarországi csilli-villi. Kedves Olvasó! Olvasta már azt a „bizonyos” könyvet a gazdaságosról??? Szóval eszembe jut, hogy a minap is elmentem a halas akváriumuk mellett, melyben alig néhány hal lézengett (szenvedett) és a víz annyira koszos volt, hogy jóérzésű ember bele sem nyúlna. S mellette műanyag ládák egymás tetjén és bennük fuldokló halak. Amikor már a fáradtságot sem veszik, hogy vízbe tegyék szerencsétleneket.

Jézus megszületett http://susie1114.com/Christmas/christchildtop3.jpe itt élt és tanított a Földön http://www26.brinkster.com/liderestango ... phites.jpg és az életét adta értünk, emberekért… http://www.sulinet.hu/ikep/2004/04/passio.jpg

De Jézus közöttünk él. Nem csak Karácsonykor és Húsvétkor. (A kereszténységben a Húsvét nagyobb ünnep, mint a Karácsony. Az üzleti világ már kisajátította a Karácsonyt, és már „illik” Húsvétkor is ajándékot adni-venni. Hamarosan a Pünkösd is be lesz véve… Bár „Erős Vár a mi Istenünk…)

Jézus ott él minden emberben. Minden szívben.

Legyen bár férfi http://www.kevinsites.net/images/062904 ... r-city.jpg

Legyen nő http://www.cinemakorea.com/The_Prostitute.jpg

Legyen gyermek http://sweatshop.clc-ctc.ca/images/quarry.jpg

Vagy öregember http://img1.travelblog.org/Photos/6526/ ... undi-1.jpg

Legyen hajléktalan http://i1.treklens.com/photos/2224/homeless.jpg

Legyen gazdag http://www.david-dodge.com/images/richuk3.jpg

Vagy szegény http://static.flickr.com/21/34460138_736367389e.jpg

Jézus ott van minden szívben.

Akár ausztrál http://www.moederdegans.be/Sara/Images/ ... n-sand.jpg

Akár európai http://www1.istockphoto.com/file_thumbv ... tine_1.jpg

Lehet született amerikai http://www.lamiradaindia.com/images/2russell.jpg

Vagy születhettek ősei más földrészen http://web.ukonline.co.uk/stowe.jsrpage ... msllom.jpg

Jézus ott van a zsidók szívében http://www.jesus-is-savior.com/False%20 ... eerson.gif

És ott van a palesztínok szivében is http://www.cmo.nl/smo/images/palestin.gif

Jelen van a keresztények szívében http://www.pasadenachristian.org/images/praying.gif

Legyenek bár katolikusok http://www.catholic-jhb.org.za/images/s ... ct.01.jpeg

Vagy protestánsok http://www.giamusic.com/sacred_music/Br ... rRoger.jpg

Esetleg ortodoxok http://www.ortodox.donbass.com/news/200606/ant.jpg

Még ha Egyiptomban is http://www.aftonbladet.se/bokbanken/050 ... 51_368.jpg

Jézus jelen van a hinduk szívében http://www.smiffy.com/gallery/hindu-4.jpg

És a mohamedánokében http://www.iribnews.ir/newspic/06%5C03% ... ra-web.jpg

Ott van minden állattestvérünkben

http://e-advancement.csupomona.edu/film ... am_jpg.jpg

Különösen azokban, akiket nap mint nap feláldoznak véres áldozatként http://www.all-creatures.org/anex/pig-slaughter-09.jpg

Legyen bár négy lábuk http://www.mad-cow.org/slaughter.gif

Vagy éppen kettő http://www.upc-online.org/winter99/tyson_slaughter.jpg

Vagy egy sem http://www.soapboxjams.com/china/images ... rest10.jpg Igen, ez az, aminek látszik: kígyóból készült étel…

Jézus jelen van mindenütt. És ha ezt elhisszük, elfogadjuk, akkor rá kell jönnünk, hog yott lakozik a szívünkben is. http://www.tlig.org/images/global/news/thorns.bmp

Ha esetleg az idei Karácsony nem lett olyan szép, olyan áldott, ahogy elképzeltük volna, dolgozzunk rajta, hogy a következő Igazi Karácsony legyen.

Boldog és Áldott Karácsonyt kívánok!

Nawesh
Avatar
nawesh
Grafomán
 
Hsz: 1619
Csatlakozott: 2004. szept. 20., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged

ElőzőKövetkező

Vissza: Vallás, spiritualitás

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég

cron