Frisskása

Frisskása

HozzászólásSzerző: tami » 2011. szept. 9., pén. 11:07

A teljesértékű táplálkozásban központi helyen áll a nyers gabona. A frisskása készíthető darából, pehelyből vagy gabonacsírából. A gabonát fogyasztás előtt mindig frissen kell őrölni vagy pelyhesíteni. A vizsgálatok szerint a már "kinyitott", azaz megőrölt, ill. pelyhesített gabona nagyon gyorsan elveszíti vitálanyag értékét, és két héten belül ugyanolyan értéktelenné válik mint a finomított liszt.

Elkészítés darával

Búzából és rozsból, vagy csak búzából készíthető ill. vehetjük búzának, rozsnak, zabnak, árpának és kölesnek a keverékét is. E változatok egyikéből 3 evőkanálnyit durvára őrölünk egy kávédaráló vagy gabonaőrlő segítségével. A megőrölt gabonát hideg, forralatlan csapvízzel sűrű kásává keverjük és több órán át állni hagyjuk. (max. 12 óráig). A vízmennyiséget úgy adjuk hozzá, hogy a duzzadás után ne kelljen semmit se leöntenünk róla. Ezt a kását friss gyümölccsel (az évszaknak megfelelően), egy kávéskanálnyi citromlével, egy pici folyékony vagy felvert tejszínnel, illetve tejföllel durvára darált dióval, mogyoróval vagy mandulával ízesítjük a "Bircher-Benner"* müzli mintájára. Ameddig kapható egy almát is bele lehet reszelni, amelytől különösen laza és jóízű lesz a kásánk.

Elkészítés pehellyel

Zabból, búzából, rozsból, rizsből egyaránt készíthető pehely. A zab nem igényel előzetes kezelést, a többi gabonafélét előzőleg egy nedves konyharuhára kiterítjük és néhány órát állni hagyjuk, úgy hogy a nedvességet felvegyék ugyan, de ne kezdjenek el csírázni. Közvetlenül fogyasztás előtt pelyhesítünk őket. Az elkészítés módja a továbbiakban pontosan megegyezik a dara elkészítési módjával.

Elkészítés csíráztatott magvakkal

Ez az elkészítési mód dr. Everstől származik, amelyet sikeresen alkalmazott szklerózis multiplexben szenvedő betegeknél. 3 púpozott evőkanál búzát vagy rozst (nem összekeverve) beáztatunk éjszakára (kb. 12 órára) szobahőmérsékletű, forralatlan csapvízzel. Másnap reggel friss vízzel lemossuk őket. Napközben víz nélkül, kiterítve állni hagyjuk, legjobb, ha letakarjuk egy nedves kendővel. Ügyelni kell arra, hogy a gabona vékony rétegben feküdjön, így nem pállhat be. A leírtakat addig ismételjük, amíg a gabona csírázni nem kezd, és a csírák kb. 2 mm hosszúak nem lesznek. A különböző gabonaféléknek különböző a csírázási ideje, a rozsé kb. 2 nap, a búzáé valamivel hosszabb, kb. 3 nap. A csíráztatott szemeket ezután zöldség- vagy gyümölcssalátához keverhetjük.
Avatar
tami
Grafomán
 
Hsz: 666
Csatlakozott: 2004. aug. 23., hétf. 0:00
Tartózkodási hely: Szeged


Vissza: Egyéb

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 5 vendég

cron