Szerző: ata » 2006. szept. 17., vas. 16:54
Nos, rosszul áll Cupido....
Én hiszek a szerelemben!
Nejemmel 16 éve ismerjük egymást, 13 éve kezdtünk "járni", 8 éve vagyunk házasok, 6 éve született a lányunk, és 3 éve a fiunk.
Miért írtam le ennyire részletesen? Mert így látszik, hogy volt időnk ismerkedni, megbolondulni, megbarátkozni, kiélvezni a csak együtt lenni életet, majd eldönteni, hogy most már többen is lehetnénk...
Sajnos sokan előbb a szerelem gyümölcsével találkoznak, és aztán kezdenek valójában ismerkedni, s mikor a gyerekek kirepülnek, ottmaradnak üresen, egy hideg kapcsolatban, egy idegennel az oldalukon.
Igen, a szerelem nem lángol időtlen időkig.
De ha a párod a legjobb barátod, ha tiszteled, becsülöd, szereted, megbízol benne, ismered, elfogadod egy csomó hülyeségével együtt, mert valójában még ezt is szereted benne, akkor nincs hiba.
És ami mégfontosabb, két fél ember sosem tesz ki egy egészet, két egésznek kell egyesülnie, és mindvégig tudatában kell lenni valaminek
NINCS SZÜKSÉGED A MÁSIKRA
-ahhoz hogy boldog légy,
-hogy egész légy,
-hogy értelme legyen az életednek,
-hogy fontosnak érezd magad
-stb stb stb
egyáltalán senkire sincs SZÜKSÉGED!
És ettől még jobban szereted a másikat, mert nem függésből, kényszerből vagytok együtt.
Bármikor kifordulhatsz az ajtón, és mehetsz világgá, nem veszíted el Önmagad.