egyetértek, nawesh, azzal a kitétellel, hogy mindezt feltételes módban mondanám. merthogy nem tehetné meg. de megteheti, mert jogában áll... rosszul dönteni, hibázni, egészségét, a világot rongálni, mind-mind sajnos jogában áll.
és hogy mi a megoldás? a SZERETET. ez most egy kicsit off lesz, de nagyon szép és tanulságos. egy nagyon jó könyvet olvasok, ebben ez áll:
"...egyszer egyk özépkorú nő állandó fejfájásával kapcsolatban a következőket mesélte nekem: állandóan feszültnek érzi magát, mert ő nagyon szereti a szüleit, akik már benne vannak a korban.
Mindkettőjüknek magas a vérnyomása. szedik a gyógyszereket, de ezzel sem tudja az orvos egy alacsonyabb szinten beállítani a vérnyomásukat.
ő megmondta a szüleinek, hogy vegetárius étrenden kell élniük. gyakran főz nekik, és odaviszi a másnapi ebédet, de tudja, hogy bár dugdossák előle, titokban húst esznek. egyszerűen nem fogadják el a tanácsait. ártanak az egészségüknek, és ő nem fogja tudni elviselni, ha elveszíti valamelyiküket. mostanában már nincs kedve meglátogatni sem őket, mert amikor odamegy, mindig csak veszekednek.
én nem tudom, ki hogy van vele, de én nem szeretném, ha engem így szeretnének. ritkán van szükség kívülről jövő jó tanácsra. mindenki pontosan tudja, hogy mit kellene csinálnia, mit kellene tennie, csak éppen még nem képes rá, hogy megtegye. attól nem érzi senki szeretve magát, hgoy valaki állandóan szembesíti ezzel.
de akkor mi a szeretet? mikor szeretem a másik embert?
... és akkor megértettem, mi is a szeretet. nem tolakszik, csak jelen van. nem ad tanácsot, nem vár el tőlem semmit, bármikor kiléphetek, nem parancsol, nem kényszerít. csak egy olyan helyzetben, amiben lehetőségem van túllépni megszokott határaimon, akkor átéli mindazt a kellemetlenséget, amit én, de közben saját példájával, szavaival bátorít.
úgy gondolom, ez a szeretet. hagyni, hogy a másik ember járja a saját útját, saját lehetőségei szerint, de ott lenni mellette azzal a biztos sugárzással, hogy itt vagyok, én is átélem, amit te, nem sürgetlek. nem akarlak kihúzni belőle, mert milyen jó lenne most azt gondolni, hogy azzal jót tennék neked, hiszen nem szenvednél tovább. nem. vállalom veled a fájdalmat, lépek tovább, segítek abban, hogy fejlődj, hogy valamivel több legyél, hogy közelebb kerülj ahhoz a lényhez, aki te vagy.
ezen a módon nem tudunk még szeretni. ez túl van azokon a megnyilvánulásokon, amit a személyiségünk diktál. másképp kell a fizikai világ megpróbáltatásaire tekinteni, meg kell látni bennük a leckét, és azt, hogy csak azáltal válhat bárki értékesebb emberré, ha ezeket a próbákat kiállja. de másképpen kell tekinteni arra is, akit szeretek. látni kell benne nemcsak azt, hogy az én párom, az én gyermekem, hanem azt a szellemi lényt is, aki szabad döntéseiben, hogy élete során mikor és miben vállalja a fejlődéssel járó nehézségeket. el kell fogadnom őt olyannak, amilyen.
ha így tudnánk egymást szeretni, akkor megváltozna a kapcsolatunk a világgal is, amiben élünk. ebben a szeretetben ráismerhetnénk önmagunkra, és megváltozhatnának vágyaink. kevésbé hajszolnánk az anyagból fakadó testi, lelki örömöket.
harmóniába kerülhetnénk a teremtővel, a kozmosszal, az emberiséggel, a közösségeinkkel és szeretteinkkel. és megéreznénk, hogy ez a harmónia - a boldogság."
szerintem ez egy nagyon-nagyon szép gondolat, engem nagyon meghatott.